Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.
Sokkal többször vett irányt a pince felé, mint ahányszor odafönt fogyóban volt a szén, és értettük az okát: a bort ott rejtegette apósa elől. Ha az öreg leli meg, Pityunak nem sok maradt volna belőle.
Hogy mindez eszembe jutott, egy találkozásnak köszönhetem: vasárnap a nagytemplom előtt gyerekcsapat rajcsúrozott, egy bajszos öreg négyesével kocsiztatta őket a hintaján, ajándékféle lehetett ez a gyerekeknek. Nézem, meresztem a szemem, és lám, kit vélek a bakon fölfedezni? Hát a Pityut. A hajdani kovács vejét. Valamikor vasutas volt, a mozdonyvezetést is kitanulta. Szolgálatba járva sosem ivott, a szabadnapjain meg aztán alaposan pótolta a hiányt. Jó helyen laktak, a környéken minden megvolt a hétköznapi boldogsághoz: a közelben mozi, két kocsma, kisbolt, tüzelőkereskedés, tűzoltólaktanya, mentőállomás, napjaik mozgalmasan teltek, zajlott az élet. És a telep körül mindig ott kószált a szegénység…
Fotó: Fortepan
Pityu erős, inas férfi volt, nagy hanggal. A kovácsműhelyben sokszor segédkezett, ügyes volt, és a leghasznosabbnak a patkoláskor mutatkozott. Nagyon értett ugyanis a lovakhoz. A műhely afféle találkozóhely volt, a haverok munka után onnét vettek rajtot a kettő közül az egyik kocsma felé. Olykor megjelent a simaképű Gere is, őt nem kedvelték a csigaforma, nyálkás karaktere miatt, de kiutálni nem akarták. Mindig váratlanul érkezett, pislogott, körbeszimatolt, körülményesen tudakozódott, minden érdekelte, különösképp az Ilus, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy ezt kimutassa, félt Miska bácsi, a kovács dühétől. Már megint itt ez a spicli – sziszegte a mester felesége, amikor meglátta Gere kígyómosolyát, de elküldeni az öreg mama sem merte, mert azt tartotta róla, hogy a párt hizlalja.
Te most mit is akarsz tudni, kérlek szépen? – bökött egyszer Pityu Gere mellkasába, mire az elvörösödve motyogta, hogy csak a Gyula bácsi hogylétéről szeretné tudni ezt-azt. Miska bácsi köhécselni kezdett a patkolóállásban. Ja, ezt-azt – ismételte Pityu, majd lassan mondta: Gyula bácsi jól van, csak mindig a priccsen alszik, mert odabent megszokta, meg a vallatói által szétvert derekának úgy jobb. Itt tartott a börtönviselt ’56-osról szóló beszámolójában, amikor a patkolt ló hatalmasat rúgott, épp a Gere seggébe. Mi a franc van ebben a lóban? – szólalt meg az öreg kovács, mire Pityu: Talán Gyula bácsi szelleme!
Vajon azóta, hogy mozdonyról hintóra váltott, olvasta-e Pityu Háy János drámáját, a Senákot? Abból tudná, hogy a lóban nincs Gyula bácsi szelleme, a munkakerülő Senák is hiába keresi a neki nem engedelmeskedő lóban a régi gazdát, Rák Janit, mert megmondta Szódás Karesz, a kocsmáros, hogy a lóban csak ló van.
Meg persze emberszeretet. És tisztesség.
![Tőkés: "A hit és a nemzeti öntudat olyan, mint az ikertestvérek"](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/9200.jpg?h=cb354b8d "Tőkés: "A hit és a nemzeti öntudat olyan, mint az ikertestvérek"")
