Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fűtött szőnyegen mesét hallgatni

Mozaik
MMK
MesePont
gyerekek
Kováts Rózsa
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. okt. 30., 12:27

A CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban Népmesepont nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében szeptemberi nyitása óta, télen pedig a hidegtől sem kell félniük, hiszen egy melegítő szőnyeg is bekerült a nagyobb helyiségbe.

Minden alkalommal, ha élőszavas mesemondásra kerül sor a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban Népmesepontban, a gyerekek egyből a nagy méretű szőnyegre ülnek és úgy hallgatják a történeteket. Ez alá került kedden délelőtt egy melegítő szőnyeg, amit Koós-Balázs Eszter és Abonyi Tamás, az Eco Warm Magyarország Kft. tagjai ajándékoztak a Népmesepontnak. Mint mondták, szerettek volna hozzájárulni a gyerekek komfortérzetéhez, a szőnyeg pedig egész télen meleget sugározhat majd, miközben a meséket hallgatják, vagy játszanak rajta. A közel százhúszezer forintos adomány az első ajándék, amit a Népmesepont kapott, Kováts Rózsa, az MMK igazgatója pedig megköszönte a felajánlást, ami szerinte rendkívül hasznos lesz a gyerekek számára a hideg évszak alatt.

A szőnyeg akár már most is melegítheti a szobát, amíg tart az őszi szünetben szokásosan megrendezett Boszitábor. Idén már természetesen a CsupaCsoda Birodalomban fogadják a gyerekeket, méghozzá a Varázserdő banyái fantázianevű táborban. Az első nap vetélkedővel kezdték a délelőttöt, ahol az önkéntesek segítségével villámkérdések megválaszolásával nyerhettek édességet. Amíg a foglalkozás tartott a Magyar Népmese Színház társulata összeállította a díszletét az Aranyszőrű bárány meseelőadáshoz, amelyet díjtalanul bárki látogathatott. A keddi napon a népmesei hagyományokhoz híven élőszavas mesemondás kezdődött, majd jó hangulatú kézműves foglalkozáson és vetélkedőn múlatták az időt a kicsik.

A rovat további hírei: Mozaik

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

A kéz, amely a bölcsőt ringatja...

2025. máj. 14.

Híres mondás, melynek befejező része úgy hangzik, hogy "...a világot igazgatja." Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen az édesanyák nevelik fel a következő generációt, akik jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik a világunkat. (X)
 

Jótét céllal bálozott a Vasvári iskola (galériával)

Jótét céllal bálozott a Vasvári iskola (galériával)

2025. máj. 13.

Szép és nemes hagyományt folytatott, idén is az intézmény csinosítására fordítja a mulatság bevételét a Vasvári Pál Általános Iskola: a sport tagozatos intézmény tornatermi öltözőit újítják fel.

DSTV: tömegek tekertek a Bringatúrán

DSTV: tömegek tekertek a Bringatúrán

2025. máj. 13.

Több száz résztvevő, vidám közösségi alkalom, és persze mozgás, mozgás, mozgás: idén is nagy sikert aratott az immár 39. Bringatúra nagy közös tekerése, derül ki a DSTV rendhagyó – szavak nélkül is sokatmondó – összegzéséből. Hangkép.

Még mindig változékony, hűvöskés tavasz

Még mindig változékony, hűvöskés tavasz

2025. máj. 12.

Némi melegedéssel számolhatunk szerdáig a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint – aztán szeles, változékony idő várható. Tarhonyát még mindig ne pirítson senki a napon, esélytelen egyelőre.

Hangoskönyvek a mindennapokban: kikapcsolódás és tanulás egy helyen

Hangoskönyvek a mindennapokban: kikapcsolódás és tanulás egy helyen

2025. máj. 12.

Gondoltál már arra, hogy mennyire egyszerű lehet az unalmas autóutakat vagy egyedül végzett sportokat feldobni? A hangoskönyvek növekvő népszerűsége mögött pontosan ez a rugalmasság húzódik meg: minőségi tartalmat vihetsz magaddal mindenhová. De miért is lett ekkora sláger a hangos formátum? (X)

DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 3.

DSTV: Sugárúti Fesztivál – visszanéző 3.

2025. máj. 12.

Nemcsak a programokról, de a nagy találkozásokról is szólt a Sugárúti Fesztivál, derül ki a DSTV emlékidéző sorozatának harmadik, utolsó darabjából. A forgatag címébe nem véletlenül került be a "Dunaújvárosiak Világtalálkozója" kifejezés! Hangkép.

Ha május vége, irány a Szalki-sziget!

Ha május vége, irány a Szalki-sziget!

2025. máj. 11.

Hamarosan itt a Parázs-Varázs hétvégéje  a gyereknappal. A hagyományoknak megfelelőn az önkormányzat ismét színvonalas és tartalmas programokkal, sztárfellépőkkel készül. Elkezdődött a nagy közös sütögetés asztalfoglalása is!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: a Wesley eredményei

  2. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  3. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Wesley eredményei

DSTV: a Wesley eredményei

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő