Hazai DAB-vereség a Fraditól

spigott - 2018. október 26. 20:32

Korán komoly hátrányba került, s hiába volt több helyzete, végül négygólos vereséget szenvedett a Fradi elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A remek formában játszó, legutóbbi tizenkét meccsén győztes FTC-Telekom ellen folytatta az Erste Liga küzdelmeit ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. A találkozó azonban nem a legjobban kezdődött a hazai pályán szereplő DAB számára, ugyanis Tóth Gergely rögtön a kezdés után összeszedett egy négyperces büntetést. A hátrányból azonban így is majdnem jól jöttek ki a Bikák, mert egy korongszerzés után Nagy Márk került ajtó-ablak helyzetbe a fővárosi kapu előtt, ám közeli lövése sajnos elkerülte a ketrecet. A következő ziccer is a mieink előtt adódott, ám Azari lövése nem fogott ki Arany kapuson, sokkal bosszantóbb volt azonban, hogy az ellentámadásból Walls került jó helyzetbe, s egy szép felső sarkos lövéssel meg is szerezte a vezetést a vendégeknek (0-1).

A közelmúlt mérkőzéseit látva lehetett attól tartani, hogy egy kapott gól megfogja az Acélbikákat, s ez sajnos ismét bekövetkezett. A 9. percben Hruby korcsolyájáról pattant be egy korong balszerencsésen a hazai kapuba, majd két perccel később Tóth Gergő használta ki a védők szunyókálását, s már a harmad derekán kapust kellett cserélnie a mienknek (0-3). A felzárkózásra egy kettős emberelőny adott lehetőséget a Bikáknak, s ezt Jabornik révén sikerült is végre gólra váltani, ám egy újabb megingást követően Tóth Renától szinte azonnal visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget.

Nagy változásnak kellett volna bekövetkeznie a játékban, hozzáállásban ahhoz, hogy innen visszajöjjenek a mieink, de Nagy Márk szerencsés találatával még a 23. percben sikerült visszajönni kettőre (2-4). A folytatásban mindkét gárda előtt több lehetőség adódott az újabb gólok szerzésére, ám a kapusok állták a sarat. A DAB a harmad derekán két előnyt is kapott, ám hiába alakított ki több óriási ziccert is, a befejezéseknél rendre rossz megoldást választottak a mieink. A harmad hajrájában kaptak egy jogos előnyt a fővárosiak is, ám a hazai védelem jól zárt, így a második szünetig már nem változott az eredmény.

Az utolsó felvonást még emberelőnyben kezdte a Fradi, ám a DAB kivédekezte, majd kettős fórba került, ám Jabornik révén csak egy óriási kapuvasig jutott. A következő percekben ritkán játszottak egyenlő létszámban a felek, ám sem fórból, sem hátrányból, sem egyenlő létszámból nem tudta megszerezni harmadik gólját Antti Karhula gárdája, pedig a lehetőségek megvoltak rá. A Fradi bezzeg helyzet nélkül is betalált, mert az 50. percben Uski hibázott óriásit a hazai kapu előtt, Tóth Renátó pedig góltérően szórt bele a pakkba, s ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs (2-5). Ez a gól végleg meg is törte az Acélbikákat, két perc múlva Fitzgerald is betalált, s innen már tényleg nem volt visszaút (2-6). A hajrában még egy hátrány kivédekeztek a Bikák, ám ez már nem sokat számított, mert a Fradi végül simán, 6-2-re nyert a rengeteg hibát vétő DAB ellen.

Antti Karhula: - Rosszul kezdtünk egy jó csapat ellen. Tudom, hogy sokszor elmondtam, de egyszerűen nem szabad ennyi buta hibát elkövetnünk. A második harmad sokkal jobban sikerült, ki kellett volna egyenlítenünk, annyi helyzetünk volt. A végén volt egy kettős előnyünk is, majdnem két percig, az volt az utolsó esélyünk érzésem szerint. Okosabbnak kell lennünk és be kell ütnünk legalább néhányat az ajtó-ablak helyzetekből. Nyilván oka van annak, hogy ennyi meccset nyernek. Összeszedetten, kevés hibával játszanak. Nem rohantak át rajtunk, de könyörtelenül kihasználták azokat a helyzeteket, amiket tálcán kínáltunk nekik. A saját statisztikánk szerint 9-9 gólszerzési lehetősége volt mindkét csapatnak, ebből 5-az-5 elleni játék mellett ők hat, mi pedig mindössze egy gólt szereztünk. Ez sajnos megpecsételte a sorsunkat.

Fodor Szabolcs: - Annak ellenére, hogy gyors vezetést szereztünk, nem játszottunk jól. Igazából nem korcsolyáztunk úgy, ahogy tudunk, rengeteg eladott korong volt. Dicséretes volt, hogy az egész csapat odatette magát, és harcolt minden egyes korongért. Kiemelném a hátrányos játékunkat. Örülök, hogy Dunaújvárosban tudtunk nyerni, mert itt mindig nehéz!

DAB - FTC-Telekom 2-6 (1-4, 1-0, 0-2)

DAB: Sevela, (Garbacz) – Erdélyi, Jabornik 1, Iossafov (1), Turitainen (1), Uski, Franssila, Léránt, Nagy M. 1, Tóth G., Török, Hruby, Mestyán, Azari, Dubek, Saluga, Lencsés, Pinczés, Borbás, Makovics, Németh. Vezetőedző: Antti Karhula.

FTC-Telekom: Arany – Boros, Rantanen, Fitzgerald 1 (1), Nagy G. (1), Tóth A. (1), Hegyi, Sarcia (1), Rafaj (3), Tóth R. 2, Walls 2, Jászai, Karmeniemi, Farkas, Pavuk, Tóth R., Hardi, Roczanov (1), Tóth G. 1. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.