Hűvösebb és szelesebb idő várható
Hűvösebb, szelesebb idő várható a héten. Napsütés is lehet, de többször várhatóak záporok is. Helyenként 0 fok lesz, s napközben is csak 10 fok körül alakulnak a maximumok.
Hétfőn az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, csapadék csak elvétve fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között várható. Kedden, október 23-án több-kevesebb napsütés várható, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet. Csapadék napközben nem valószínű, ugyanakkor késő délutántól észak felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor. Emellett a szél is megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 2-8 fok lehet. Napközben 11-16 fokig melegszik a levegő.
Szerdán a szél már hajnalban nagy területen viharossá fokozódik. Délelőtt többfelé, délután már csak a Dunántúlon várható eső, zápor, sőt északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat. A Dunántúl kivétel hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A minimumhőmérséklet 5-10, a maximumhőmérséklet 9-16 fok között alakul.
Csütörtökön és pénteken a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan lehetnek záporok. Csütörtökön a szél többfelé erős, helyenként viharos marad, pénteken helyenként élénkülhet meg a légmozgás. Csütörtökön a leghidegebb órákban 0 és plusz 6, pénteken 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. A nappali maximumok csütörtökön 8-13, pénteken 12-18 fok között alakulnak.
Szombaton és vasárnap is szórványosan lehet eső, zápor a több-kevesebb napsütés mellett. A szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 4-10, vasárnap 7-12 fok között valószínű. Szombaton napközben 16-22, vasárnap 15-20 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Megbízható védelem minden élethelyzetben: ilyen a jó kerítés
2025. jún. 16.
Ahogy egyre többen költöznek kertvárosba vagy vidéki házba, a kerítés szerepe is új értelmet nyer. Már nem csupán egy szükséges határvonal az otthon körül, hanem olyan elem, ami biztonságot, esztétikumot és kényelmet ad egyszerre. (X)
Ambrózia: csúcshódítás (galériával)
2025. jún. 16.
A zárónap is parádésan alakult a remek Duna-parti helyszínen, hatalmas buli koronázta a hét vége záróakkordjának kínálatát. Biztos befutók és csillagos ötös meglepetésvendégek – csak így tovább, Ambrózia Fesztivál!
Nyaraljon, üdüljön városon belül és kívül!
2025. jún. 15.
Dunaújváros önkormányzatának több üdülője is várja a kikapcsolódásra vágyókat – nem csak a Szalki-szigeten. A balatonkenesei, harkányi és siófoki üdülők bárki számára elérhetők.
Mit kezdjünk a levágott gallyakkal? Ágaprítás a gyakorlatban
2025. jún. 15.
A kertgondozás során óhatatlanul keletkeznek növényi maradványok, legyen szó metszésről, viharkárokról vagy épp egy elöregedett fa kivágásáról. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés: hogyan lehet ezeket a zöldhulladékokat hasznosítani? (X)
Ambrózia: energiabombák (galériával)
2025. jún. 15.
Minden ízében kiváló menettel folytatódott az Ambrózia Fesztivál: a pénteki bulicunami után tegnap is kitűnő koncertprogram csalogatta a közönséget a Duna-partra. Ízlelgessük, Trampúr, Trampúr – és persze itt a második nap monstre képtára.
Mire figyeljünk, amikor megszervezünk egy eseményt?
2025. jún. 14.
Az év során számos olyan alkalom van, amikor megcsillogtathatjuk a szervezői képességeinket, és megtervezhetjük egy esemény minden részletét. Például, hogy hol kerüljön megrendezésre, mi legyen a program, milyen legyen a dekoráció, hogyan kerüljenek tálalásra a finomságok, üdítők. (X)
Ambrózia: tömegvonzás a nyitónapon (galériával)
2025. jún. 14.
Remek idő, pazar helyszín és kiváló koncertprogram: minden adott volt a csillagos ötös nyitányhoz a Duna-parti eseménysor első napján. Címszavas summázat és bőséges galéria a hajtás után!