Itt a legújabb kilépési hullám a Jobbikban
Egy polgármester, egy regionális igazgató, egy megyei sajtófőnök, valamint a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) korábbi alelnöke is távozik - derül ki Volner János, a Jobbik volt alelnökének Facebook-bejegyzéséből. A politikus korábban megjósolta, hogy újabb kilépési hullám fogja sújtani a a pártot - írja az Origo.
Volner János, a Jobbik korábbi alelnöke múlt hét kedden arról beszélt portálunknak, hogy négy olyan képviselő van a párt parlamenti frakcióban, akik „nagyon erősen gondolkoznak" a képviselőcsoportból való távozáson. A politikus a pártból való kilépését megelőzően elárulta, hogy a Jobbik értelmiségi holdudvarából sokan jelezték nála, hogy szeretnék otthagyni a szervezetet, és nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy további középvezetők intenek búcsút az egykori radikális pártnak, ezzel egy újabb kilépési hullámot elindítva. Neki lett igaza.
Újabb kilépési hullám a Jobbikban
„Ahogyan az várható volt, tovább oszlik a Jobbik" – írta ma délelőtt közzétett Facebook-bejegyzésében Volner János. A politikus posztjában összesítette azokat a jobbikos politikusokat, akik az utóbbi napokban megelégelték a pártban zajló folyamatokat.
- Jámbor Márk, a párt észak-magyarországi regionális igazgatója is kilépett a Jobbikból. Közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy kilépéséhez az utóbbi időszak botrányos és vállalhatatlan folyamatai vezettek.
- Kurdi Ferenc, kosdi polgármester is távozik, aki még júniusban is helyet biztosított a Jobbik frakciójának. Volner bejegyzésében kiemelte, hogy a pártnak alig maradt már polgármestere, ami személyes kudarc a korábban az önkormányzati munkát személyesen irányító Sneider Tamásnak és Hegedűs Lórántnénak egyaránt.
- Seres Magdolna, megyei sajtófőnök szintén a kilépés mellett döntött, nem egyedül. „Döntésemmel senkit nem befolyásoltam, nem kértem, hogy kövessenek, azonban vannak követőim és a napokban csatlakoztak szándékomhoz" – írta a rakamazi Jobbik közösségi oldalán olvasható közleményében.
- Fügedi Richárd, az Ifjúsági Tagozat volt alelnöke, mezőkövesdi képviselő is távozott. A politikus azzal indokolta lépését, hogy az eszmeiség elhalványult, az általa tisztelt emberek el lettek távolítva. „Aki az igazságot kimondja annak betörik a fejét" – tette hozzá Volnerre utalva Facebook-oldalán olvasható búcsúüzenetében a fiatal politikus.
A politikus szerint az újabb középvezetők távozása nem igazán hatotta meg a Sneider Tamás-féle pártvezetést, akik a megszokott forgatókönyv szerint előhúzták a tarsolyból "a mocskolódást, az árulózást, a Fidesz-ügynöközést." "Mintha az ilyesmi bármin is segítene" - tette hozzá nem kevés ironiával. Érdekes megfigyelni,
a legújabb kilépőkben közös, hogy Volner János pártból való kiszorításával telt be náluk a pohár. Ez pedig előrevetíti azt, hogy a Jobbik egyik legnépszerűbb politikusának párton belüli ellehetetlenítésével az eddigieken túl, újabb távozókra lehet számítani.
Volner bejegyzésében kitért Sneiderék legújabb kudarcára, miszerint a balliberális LMP már nem akar közösködni az egykori radikális párttal. "Időközben kosarat kapott a Jobbik balra tolódó vezetése az országgyűlési mandátumok mindössze 3 százalékát birtokló LMP-től is: a liberális párt szombati kongresszusa még a napirendről is levette a Jobbikkal való együttműködés kérdését" - írta a politikus. Az LMP kapcsán kifogásolta, hogy ugyanazzal a lendülettel megválasztották társelnöknek a Magyar Szocialista Párt volt országgyűlési képviselőjét, Demeter Mártát.
Lassan el kellene gondolkodnia a Jobbik vezetésének azon, jó-e az irány, vagy továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy az autópályán szembejövők tömegével van probléma- zárásként Volner János adott egy tippet a Jobbik jelenlegi vezetésének.
A rovat további hírei: Közélet
Sűrű és szép nőnap, köszöntőkkel, kavalkáddal (galériával)
2025. már. 09.
Városszerte sokan és sokféleképpen köszöntötték a nőnap érintettjeit, az ünneplés már pénteken megkezdődött, de természetesen szombaton futott a csúcsra. A piacon kezdtünk, a záróakkord az MMK nőnapi eseménysora volt. Körkép és képtár a hajtás után!
Hadd éljenek még tovább a városi fák…!
2025. már. 08.
A klímakatasztrófa árnyékában különösen aktuális témával folytatta ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége. Mi takar a faápolás fogalma? Kiből és de pláne miért lesz faápoló? A válaszokat a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében hallhattuk még múlt csütörtökön.
Vállalkozásfejlesztési stratégiák – workshop a kamarában
2025. már. 08.
Aktuális és zsebbevágó témával folytatja a workshopok sorozatát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK): a kis- és középvállalkozások képviselői számára szervez tanácskozást a vállalkozásfejlesztés lehetőségéről jövő szerdán. Még lehet regisztrálni!
Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!
2025. már. 08.
Kedves lányok, hölgyek, asszonyok! A Dunaújváros hetilap, a DSTV és a DO teljes stábja nevében boldog, mosolygós, szép és virágos nőnapot kívánunk! A hajtás után Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják!
Nyugodjon békében, mesternő!
2025. már. 07.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.
A kéréseknek eleget tesznek
2025. már. 07.
A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.
DSTV: mindenki másképp gyászol
2025. már. 07.
Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.