Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Ki ismeri legjobban a meséket?

Vass Ádám - 2018. október 3. 7:33

A CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban Népmesepontban lezajlott az első mesevetélkedő, méghozzá nagy sikerrel, hiszen több, mint hetven résztvevő vágott neki a versenynek.

Nagy sikerrel indult útjára első alkalommal a Mese-mese mátka vetélkedő. Kedden délután a CsupaCsoda Birodalom az MMK-ban Népmesepontban került megrendezésre a verseny, összesen több, mint hetven résztvevővel. A Népmesepontban végül tizennyolc négy fős csapat igyekezett bebizonyítani, hogy ők ismerik a legjobban a meséket, és nem csak a klasszikus Disney történeteket, vagy a Grimm testvérek hőseit, hanem a magyar népmesék alakjait is. A csapatoknak például össze kellett párosítaniuk a megfelelő tárgyakat a hozzájuk illő mesehőssel, de olyan feladat is akadt, mikor egy fiktív álláshirdetésből kellett rájönniük, ki is lehet a keresett személy. A nap végén a nagyszerű élményeken kívül a verseny résztvevői egy-egy emléklappal és oklevéllel gazdagodtak.

A rovat további hírei: Kultúra

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

2024. ápr. 11.

Várostörténeti jelentőségű személyiségre emlékeznek az Intercsa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Tapolczai Jenő egykori tanácselnök a várossá válás meghatározó időszakában volt a település első embere, maradandót alkotott, munkássága még mindig tetten érhető. Hangkép.

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

2024. ápr. 10.

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

2024. ápr. 09.

Három nap, három hangverseny – ráadásul széles műfaji palettán: remek koncertek egész sorával várja a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskola csütörtökön, pénteken, majd szombaton is! Gazdag kínálat máris itt!

Kétnyelvű költészetünnep a könyvtárban

Kétnyelvű költészetünnep a könyvtárban

2024. ápr. 09.

Különleges programmal készül a magyar költészet napja ünnepére a József Attila Könyvtár – a témáról és a kínálatról Tóth Éva intézményvezető és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott tájékoztatót szerdán. A "dva bratanki" jegyében.

ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel

ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel

2024. ápr. 05.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) jelenlegi tárlatához terveznek vezetést – Boros Lili kurátor, valamint a kiállító képzőművész, Asztalos Zsolt mutatja be a Töredékes emlékezet című kollekciót szombaton délután.

DSTV: régi nóták az MMK-ban

DSTV: régi nóták az MMK-ban

2024. ápr. 05.

Remek koncert is színesítette az MMK 50 éves jubileumi nagyrendezvényeinek kínálatát, derül ki a DSTV összeállításából. Szekeres András és Barbaró Attila vendégjátékának gerincét természetesen a Junkies zenekar dalai jelentették. Hangkép, vastaps.