Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Pályaorientációs nap a Dózsában

Oktatás
Dózsa iskola
továbbtanulás
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. okt. 16., 13:44

A Dózsa György Általános Iskolában az október 13-i szombati munkanapon a Dunaújvárosi Iparkamara támogatásával pályaorientációs napot tartottak, melyen az összes tanuló, vagyis 745 diák vett részt.

Tóth Györgyné igazgató szerint sikeres napot zártak, melyen jól érezték magukat a tanulók és az előadók egyaránt:

- Már nyolc órától elkezdődtek a programok, hiszen célunk az volt, hogy felsős tanulóink minél több információt gyűjtsenek be, illetve a legkisebbek lehetőségük szerint számos kézműves szakmát próbáljanak ki. Az alsós gyermekek számára 12 állomást állítottunk fel, ahol megismerkedhettek és ki is próbálhatták a gyékény, csuhé, nemez, gyapjúszövő, gyertyamártó, faműves, bőrműves, kosárfonó, textiles, nemez ékszer készítő, rézdomborító, gyékény játék készítő, vagy éppen a fazekas mesterséget, de olyanok is voltak szép számmal, akik a linzersütés rejtelmeit tanulták meg. A gyermekeket foglalkoztató szakemberek helyszínenként egy-egy osztállyal tevékenykedtek.

A felsősök közül az 5-6. és egy alsós osztály, körülbelül 170 fővel látogatást tett a Papírmúzeumban, ahol a múzeumlátogatás után a papírmerítésről szereztek ismereteket, majd a papírgyártás technológiájáról szóló film megtekintése után játékos versenyen vettek részt. A legnagyobbak, kb. 250 fő az iskolában forgószínpad szerűen négy állomást látogatott meg, melyeken a középiskolák színes bemutatókkal és interaktív feladatokkal várták a tanulóinkat. A Dunaferr látványos rendvédelmi bemutatót tartott, melybe gyermekeinket is bevonták, a Hild tanulói kézműveskedéssel készültek, akikkel madáretetőt készíthettek az érdeklődők, akiknek lehetőségük nyílt dísztáblák feliratozására is. A Lorántffy iskolások ruha- és sminkbemutatóval kedveskedtek, illetve érdekes kísérleteket mutattak be a vegyész osztály tagjai. A Rudas sportosztályából páran ügyességi feladatokkal várták a dózsásokat, de a közgazdasági terület is képviseltette magát – s természetesen a robotika sem maradt ki a kínálatból.

Mint azt Tóth Györgyné igazgatónő elmondta, nagyon hálásak a nap teljes programjának szervezéséért és költségeinek finanszírozásáért a Dunaújvárosi Iparkamarának, valamint külön köszönet illeti a főszervezőt, Kőhalmi Kálmánt, akinek segítségével sikerült egy valóban emlékezetes és eredményes napot szervezni minden résztvevőnek, diáknak és pedagógusnak egyaránt.

 

A rovat további hírei: Oktatás

Történelemből vizsgáznak ma a diákok

Történelemből vizsgáznak ma a diákok

2019. máj. 08.

A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban országszerte. 

Ilyen volt a matek érettségi

Ilyen volt a matek érettségi

2019. máj. 07.

Vegyes nehézségűeknek találták a keddi matematika érettségi írásbeli feladatait a vizsga után a D+ TV-nek nyilatkozó diákok.

Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

Érettségi - A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

2019. máj. 07.

Matematikából adnak számot tudásukról az érettségizők kedden. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg; a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

Érettségi - Megkezdődtek a magyar írásbelik

Érettségi - Megkezdődtek a magyar írásbelik

2019. máj. 06.

Országszerte megkezdődtek a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról hétfőn.

Huszonöt éves a város első magániskolája

Huszonöt éves a város első magániskolája

2019. máj. 05.

Hosszú utat tett meg a jelenlegi Pentelei Szakiskola azóta, hogy egy kis panellakásban huszonöt évvel ezelőtt elindult a képzés, amire máig építenek.

Elballagtak a Rudas végzősei is

Elballagtak a Rudas végzősei is

2019. máj. 04.

Majdnem száz tanuló mondott búcsút a Rudasnak szombaton délelőtt az iskola hagyományos ballagási ünnepségén. De az érettségi kihívásaival még szembe kell nézniük.

Új könyvsarok az egyetemen

Új könyvsarok az egyetemen

2019. máj. 04.

Közel százötven új könyvvel bővült a Dunaújvárosi Egyetem könyvtárának gyűjteménye, aminek nagy része az azerbajdzsáni hallgatók tanulmányait segítik majd.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő