Csak a képzelet szülte ezt a címbéli mondatot. Elvileg igaz lehetett volna, valójában nem: az épp hatvanöt éve, 1953 októberében megnyílt újvárosi zeneiskola ugyanis nem a szomorú képet mutató Radar vagy az Ezres közelében kapott helyet. De az épülő településen kétségkívül együtt volt jelen a kétféle valóság.
Hősi korszak – így maradt meg a közemlékezetben az alapítástól 1953-ig terjedő három év. És ha ma kerülnénk is a hangzatos hősi titulust, az kétségtelen, hogy a semmiből kinőtt város legendája megmaradt. Az őshonos penteleiek minden képzeletét felülmúlta az, ami három év alatt történt. Nem kis hiányokkal, persze.
„A vasműből a városba vitt a vendégek útja, egy nyomasztó, lehangoló városkép tárult elébük: a barakktáborok, a vakolatlan, félig kész lakóházak, a Sztálin út a kisvasúttal, amely az úgynevezett L épületekhez szállította az építőanyagot, mellette a nagy barakk…” A korabeli beszámoló azt az élményt rögzítette, amellyel 1954-ben szembesült a Rákosi Mátyás pártfőtitkárral az élen a nagyolvasztó avatására érkezett delegáció. És ez a kép még jó ideig megmaradt.
Az álmok a valóság mögött kullogtak: vigasztalan látványt nyújtottak a Technikum városrész épületei, a délivárosi, radari vagy az „Ezres” barakktáborok. Felmérés készült az ott élők szociális helyzetéről, efféle megállapításokkal: „A barakkok lakói igen rossz körülmények között élnek. Általában rongyos, mezítlábas gyerekeket lehet látni, akik az utcákon és a barakkok előtt játszadoznak... A barakkokban lakó dolgozók nagy részének igen minimális igényeik vannak, úgyszólván örülnek, hogy tető van a fejük felett.”
És akkor épp zeneiskola kell? – kérdezték sokan. Most tekintsünk el a korabeli tudósítások lelkesült hangvételétől („… az első művészeti ág valóságos gyökereket eresztett az új város talajába”), inkább maradjunk a tényeknél. Akkortájt huszonhétezer lakója volt a városnak, s az új telepesek zöme ingerszegény környezetből érkezett. És a családos betelepülőkkel jött megannyi kisgyermek. Az akkori „tíztantermes” iskolában zenei tanodát nyitni – miattuk volt fontos! „A zenével való nevelés legfőbb kitevőjévé válik a léleknek” – fogalmazott akkor az egyik tudósító. E mondatról a korparancs szerinti pátoszt lefejtve ott a lényeg: gyermeklélekben, gyermekjövőben gondolkodni a legnagyobb felelősség. Fontosabb, mint a jó ideig még meglévő látvány, ami fogadta a városba érkező díszvendégeket.
