Újabb ősbemutató készül a Bartókban
Idén sem maradunk ősbemutató nélkül, a tavalyi Lúzer Rádió, Budapest! után ezúttal Tamási Áron Jégtörő Mátyás című regényének készül el a legelső színpadi adaptációja a Bartók színházban.
Két világ találkozik majd a Bartók színház színpadán. A szellemi és a földi, méghozzá Tamási Áron misztikus történetében. A Jégtörő Mátyást még soha nem láthattuk magyar színpadon, ez viszont Őze Áron igazgató rendezésében most megváltozik, hiszen a Bartókban kedden délután elkezdődtek az ősbemutató olvasópróbái. A rendező bevallotta, nagyon régi vágya volt színpadra állítani ezt a művet, ami az egyik kedvence Tamási Árontól.
- Balassa Eszterrel nyáron írtuk a darabot, és már ez is egy nagyon izgalmas munka volt, a regény misztikussága miatt. Egy olyan világról szól, aminek az ábrázolása egyáltalán nem volt jellemző 1935-ben, amikor az megjelent. Hallatlanul modernnek tartom, a való élet és a magasabb szintű világ furcsa kettőssége miatt pedig nehéz lesz színpadra állítani. A történet középpontjában egy szellem áll, aki büntetésből a földi világba csöppen, hogy embereket segítsen, ami által ő is rengeteget tanul. Így talál rá Mátyásra és Mártára, akiket különböző állati alakokban támogat a történet folyamán. Családi előadásnak tartom, ez alatt azt értem, hogy gyerekeknek is szól, ugyanakkor reálisan beszél a világról, ezért a szülők generációjának és a nagyszülőknek is élvezetes lehet, tehát semmiképpen sem mesejáték. A regény párbeszédei majdnem teljes egészében megmaradtak, a cselekményt azonban kicsit össze kellett sűrítenünk.
A Földre érkező Szellem karakterét Szina Kinga alakítja majd, aki először áll majd a Bartók színpadán. Mint mondta, nagyon megtisztelő, hogy felkérték erre a szép szerepre és izgatottan áll a munka elé. Őze Áronnal régóta ismerik egymást, de a társulat többi tagja sem ismeretlen számára, a többi főszereplővel, Jókai Ágival, Ágoston Péterrel, Pataki Ferenccel és Jegercsik Csabával is találkozott már, ami szerinte sokat fog segíteni, hogy beilleszkedjen az új környezetbe.
A rovat további hírei: Kultúra
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
DSTV: teltházas Wesley-gála
2025. máj. 25.
Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.
Hangolás után orgonakoncert a templomban
2025. máj. 24.
Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató.