A házi verseny után irány az országos megmérettetés
A Dunaújvárosi Egyetemen javában zajlik a Tudományos Hét. A hagyományoknak megfelelően féltávnál, szerdán rendezték meg a házi Tudományos Diákköri Konferenciát is, nagy sikerrel.
Idén is rendkívül erős mezőny alakult ki a Dunaújvárosi Egyetem házi Tudományos Diákköri Konferenciáján a hallgatók közt. A Tudományos Hét közepén, szerdán rendezett TDK versenyen a gazdaságtudományi, informatikai, kommunikáció és médiatudományi, kommunikáció és neveléstudományi, valamint a műszaki tudományi szekciókban adhatták elő dolgozataikat a hallgatók. A díjátadó ünnepségen Melkovics János, az egyetem tehetséggondozási munkacsoportjának vezetője köszöntötte az indulókat, majd dr. Ágoston György tudományos és kutatási rektorhelyettes értékelte a napot. Mint mondta, a jó TDK dolgozatból gyakran remek szakdolgozat is születhet, ezért reméli, hogy a délután tapasztalatait és a megszerzett tudást a továbbiakban is kamatoztatni tudják majd. Dr. Kővári Attila egyetemi tanszékvezető, a Tudományos Diáktanács újonnan kinevezett elnöke felelt a programért és a következő félévben a hagyományos Tehetség napi rendezvényéért is. Mindenekelőtt megköszönte a hallgatóknak és konzulenseiknek a rengeteg órát, amit a dolgozatokkal töltöttek és gratulált azoknak, akiknek a munkáját az országos TDK-ra is méltónak találta a zsűri és reméli számukra a legjobbakat a folytatásban.
Az öt szekcióindulói közt a külföldi hallgatók is kivették a részüket, legfőképp a kommunikáció és médiatudomány előadásain. A beszámolók szerint az informatikai szekción kívül itt volt a legélesebb a verseny, erős előadásokat hallhattak az érdeklődők mindenki sokat profitálhat majd a megszerzett tapasztalatokból. Az eredményhirdetések után a főépület aulájában egy pohárköszöntő és állófogadás várta a résztvevőket.
A rovat további hírei: Oktatás
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.