A Jobbikban kódolva van az antiszemitizmus
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint Szávay István jobbikos parlamenti képviselő nyilvánosságra került hangfelvétele egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre.
– Mély megdöbbenéssel állunk a nyilvánosságra került hangfelvétel előtt, amelyen Szávay István egy általa elkövetett erőszakos antiszemita gyűlöletcselekménnyel dicsekszik – olvasható a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) csütörtöki közleményében. Mint írták, megalakulásuktól kezdve fokozott figyelmet fordítanak a jobbikos politikusok zsidóellenes megnyilvánulásaira.
Országgyűlési képviselőik közül Gyöngyösi Márton a zsidó származásúak listázására szólított fel, Lenhardt Balázs izraeli zászlót égetett, Kulcsár Gergely a holokauszt emlékét gyalázta, Ágoston Tibor, a párt debreceni önkormányzati képviselője nyilvános rendezvényen tagadta a holokauszt megtörténtét, amelyért 750 ezer forint bírságot szabott ki rá jogerősen a bíróság. Mindezek alapján tagadhatatlan, hogy a Jobbikban továbbra is fellelhető az antiszemitizmus – sorolta az alapítvány, arra is felhíva a figyelmet, hogy ez idáig kimerült a verbális gyűlöletcselekmények szintjén, most azonban mindez megváltozott, hiszen Szávay maga hencegett azzal, hogy bántalmazott valakit zsidó származása miatt.
– Alapítványunk már évekkel ezelőtt felhívta a közvélemény figyelmét, hogy a stílusváltás mindösszesen a politikai marketing része, azonban a tettek és a pártba a születésétől fogva belekódolt antiszemita ideológia valójában mit sem változott – írta a TEV. Megjegyezték, éves jelentéseikből kiderül: amíg Magyarországon erőszakos cselekményekre elvétve kerül sor, addig Nyugat-Európa számos országában a zsidóság fizikai léte van veszélyben.
Szávay István nyilvánosságra került hangfelvétele egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre – jelentette ki Heisler András a Facebookon csütörtökön közzétett bejegyzésében. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: az „útszéli zsidózás” nemcsak az ő érzékenységüket sérti, hanem minden magyar állampolgár méltóságát is. Mint írta: egy olyan ember, aki nővel szembeni agresszióval kérkedik, jobban teszi, ha „belátva erkölcsi, szellemi alkalmatlanságát”, visszavonul a politizálástól. Az elnök arra hívta fel a figyelmet: kell hogy legyen korlát „a mondható és a mondhatatlan dolgok” között.
-MTI/ Magyar Idők -
A rovat további hírei: Közélet
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.