A legérzelemdúsabb meccs után
A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök esti Nemzetek Ligája-mérkőzése, amelyen a Groupama Arénában 2-0-ra legyőzte az észt együttest.
"Ez volt a legérzelemdúsabb mérkőzés a pályafutásomban: az első hazai találkozóm a válogatottban, itt volt a családom is, és a csapatot góllal tudtam segíteni, egyszerűen tökéletes volt ez a nap" - hangsúlyozta a védő, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti csapatban. Rámutatott, a válogatott jó teljesítményt nyújtott, kilencven percig kontrollálták az összecsapást, és megnehezítették az ellenfél dolgát, hogy lehetőségeket dolgozzon ki, így megérdemelték ezt a sikert. A találatot felidézve kiemelte, jól ismeri a szögletet beívelő Kalmár Zsoltot, aki korábban csapattársa volt Lipcsében, s tudta, kiválóan végzi el a pontrúgásokat.
A keretbe visszatért csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs leszögezte: nagyon rossz volt az elmúlt két hónapot úgy megélnie, hogy a televízión keresztül, kívülről kellett követnie a csapatot. "Megmondom őszintén, hogy izgultam, és örülök, hogy újra megélhettem azt a döbbenetes érzést, hogy milyen válogatottnak lenni" - fogalmazott. Mint mondta, tervszerűen ment minden, az eredmény is úgy alakult, hogy könnyebb volt beszállnia 1-0-s vezetésnél. "Újraértékelődött bennem, hogy ez mekkora dolog, s mekkora hiányt tud jelenteni az ember életében, aki hozzászokott tíz éven keresztül" - fejtette ki. - "Hálás vagyok, hogy ennyi évet és meccset pályán tölthettem, én mindig tűzön-vízen keresztül mentem a válogatottért" - érétkelt. Elmondta azt is: annak ellenére, hogy nem volt telt ház a Groupama Arénában, fantasztikus hangulat volt a stadionban: "Hangorkán fogadott, ami magával ragadta az embert, ez semmihez nem hasonlítható, köszönöm a szurkolóknak."
Elárulta, a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette stábban és a keretben felszabadult légkör, megadják a szabadságot az embernek, és mindenki tudja a dolgát. Hangsúlyozta, kellett a jó eredményhez az ötödik percben Dibusz Dénes védése az észtek szögleténél. "Nélküle ez a meccs nem úgy alakult volna, ahogy. Hála istennek jól szállt be és feldolgozta azt, hogy egyik napról a másikra kellett kezdőként játszania" - utalt arra, hogy a kezdő kapus Gulácsi Pétert egy nappal a mérkőzés előtt vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról. Szót ejtett arról is, hogy 97. válogatottbeli fellépésével már harmadik az örökrangsorban, holtversenyben Gera Zoltánnal. Elárulta, a stáb tagjaként dolgozó korábbi csapattárs hívta fel a figyelmét csütörtök reggel, hogy be fogja érni őt.
Képek forrása: MTI (Illyés Tibor felvételei)
A második gólt szerző Szalai Ádám úgy vélte, jól működött a letámadásuk, s főleg a második félidőben már ők tudták begyűjteni a labdát az észtek előreívelései után, a védekezés is jól működött, s így több helyzetet is ki tudtak alakítani. "Az első szögleten kívül, amit a Dénes megfogott, kezünkben tartottuk a mérkőzést" - fogalmazott. "Akkor lesz nagyobb jelentősége és igazi értéke ennek a sikernek, ha vasárnap a finneket is le tudjuk győzni. Én minden energiámat abba fektetem, hogy két egymás utáni hazai mérkőzésen győzelmet tudjunk aratni" - fejtette ki.
A magyarok a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják vasárnap a zárófordulóban, 20.45 órakor a Groupama Arénában.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban
2025. júl. 30.
Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában
2025. júl. 30.
A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Önzetlen segítség a szőnyegen
2025. júl. 29.
A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.
Motorcsónak vb az öbölben
2025. júl. 29.
Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.