Gálával zárja az évet a Vasas Táncegyüttes
Nagyszabású gálára invitál minden néptánckedvelőt a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes a Bartók színházba. Az elmúlt időszakban a csoport sikert sikerre halmozott, a legújabb koreográfiákat pedig ezen az estén mutatják be először.
Egyre komolyabb elismeréseket zsebel be a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Az elmúlt időszakban több rangos találkozóról is díjakkal távoztak, Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója szerint ez a rengeteg munkának és a fegyelemnek köszönhető. Mint mondta, a többi együtteshez képest a Vasas tagjai rendkívül fiatalok, akik kitartóan készülnek a próbákon és ezért a szülőknek is külön köszönet jár.
A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes vezetői, Suplicz Mihály és Szőke Genovéva, az elmúlt időszak sikereivel kapcsolatban elmondták, csak novemberben két rangos versenyen vettek részt remek eredményekkel. Két héttel ezelőtt a Babits Mihály Kulturális Központ és a Bartina Néptánc Együttes rendezte meg a megalakulásának 50. évfordulóját ünneplő Szekszárdi Néptáncfesztivált, melyen ők is elindultak. Ezen a hétvégén tizenöt csapat találkozott, melyen kizárólag pályázat útján, meghívással lehetett részt venni, így csak a legjobbak gyűltek össze. A hét tagú zsűri a produkciójuk után rengeteg útmutatást adott a csoportnak, ezért ez a találkozó elsősorban a tapasztalatok szerzéséről, a legjobbakkal való versenyzésről, az ismerkedésről és a csapategység kialakításáról szólt számukra.
Egy héttel később már a székesfehérvári versenyen találták magukat a „Sírkénjáró, Sarkonjáró”, a Közép- dunántúli Régió Amatőr Néptáncegyütteseknek Minősítő Fesztiválján. Itt versenykörülmények között találkoztak egymással a régió legjobbjai, akik közül kiemelkedtek a Vasas táncosai, hiszen Arany minősítést érdemeltek ki a zsűritől. Legközelebb az együttes néhány tagjával a televízió képernyőjén találkozhatunk, méghozzá december 1-én, az M5 csatornán este kilenc órakor, ahol bemutatják a Trianon Rockoperát, melyben a táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Az idei utolsó nagy dobás azonban december 16-án esedékes, ekkor rendezik meg a "Száll az ének Betlehembe..." címmű ünnepi műsort a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjai a Bartók Színházban. A táncegyüttes két előadással is készül majd, amelyek 15:00 órai és 17:30 órai kezdéssel láthatók és valamennyi csoport részt fog venni rajta a legkisebbektől a legrutinosabbakig. Ezen a napon nem csak azokat a koreográfiákat láthatja majd a közönség, amikkel az elmúlt időszakban kiemelkedő sikereket értek el, hanem vadonatúj, eddig még sehol máshol nem látott mozdulatsorokat is bemutatnak majd. Az előadásra szóló jegyek az MMK-ban kaphatók kétezer forintos egységáron.
A rovat további hírei: Kultúra
Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!
2025. máj. 14.
Új kiállítással folytatódik a Rosti iskola tehetségeit felvonultató sorozat a Resti Bisztróban – a mai, sorrendben harmadik kiállításon önálló tárlattal Szalnyikova Dana Makszimovna mutatkozik be.
Több száz alkotás érkezik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra
2025. máj. 13.
Negyvenöt országból több száz alkotás érkezik a csütörtöktől Veszprém nyolc különböző helyszínén zajló Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra - hangzott el az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában hétfőn.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan
2025. máj. 12.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
DSTV: kreatív képregényrajzolás a könyvtárban
2025. máj. 10.
Képregényrajzoló és illusztrációkészítő szakkör kezdődött a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A foglalkozásokra 10 éves kortól várják az érdeklődőket, ahol a részvevők betekintést nyerhetnek az alkotási folyamatok kulisszatitkaiba, praktikáiba. Hangkép.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia
2025. máj. 09.
Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.
A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával
2025. máj. 08.
Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.
Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban
2025. máj. 07.
Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.