Képviselői csoportot alakított a Mi Hazánk
Képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra elnökhelyettes.
özölte, sem anyagi, sem felszólalási lehetőségeik nem bővülnek a lépéssel, amelyről hétfőn tájékoztatják a házelnököt, csupán azt kívánják kifejezni, hogy "már nem négy magányos farkasként" folytatják a politizálást, hanem egységben, együttműködve, megjelenítve a Mi Hazánk Mozgalom politikáját.
Dúró Dóra elmondta: mindenféle politikai taktika nélkül döntenek majd arról, mely javaslatokat támogat a törvényhozásban a képviselői csoport. "Szorosabb, politika jellegű együttműködésre nem készülünk egyik párttal sem" - mondta a képviselő.
A csoportban négy, korábban a Jobbik színeiben mandátumot szerzett politikus foglal helyet. Dúró Dórát május végén zárták ki az ellenzéki frakcióból, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk megalakulásával annak politikusaként politizál. Volner Jánost egy hónapja zárták ki a Jobbik képviselőcsoportjából, emiatti tiltakozásul két képviselő - Apáti István és Fülöp Erik - követte őt. A három politikus szerdán jelentette be, hogy a jövőben a Mi Hazánk színeiben politizálnak és kérték felvételüket a pártba.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.
Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek
2025. júl. 03.
Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában.
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.