Kiért gyúl a gyertyaláng?

2018. november 2. (péntek) 8:12 - Várkonyi Balázs

1915 novembere elején értékes küldemény érkezett Pentelére, Farkas József kisbirtokos portájára. Egy ezüstóra. Míves darab, igazi mestermű, szép rajzolattal. És az tette igazán különlegessé, hogy ki küldte: Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, I. Ferencz József. Az ő szignóját véste a fedlapra a bécsi ötvös.

Az uralkodó az óra mellé akkortájt jókora összegnek számító ötszáz koronát is tétetett a magánpénztárából. Köszönet volt ez azért, hogy a Farkas-család minden fia a haza szolgálatába állt. Nyolcból nyolc!

Amikor az utolsó legény is bevonult, Farkas József és felesége már csak azért imádkozhatott, hogy a nyolcból valamennyi élje túl a háborút. A meglepetés akkor érte őket, amikor egy szép napon a legkisebb fiú megjelent a ház kapujában. A hadparancsnokság úgy döntött, leszereli, hogy legalább ő, a legfiatalabb kapja meg az esélyt; ha a többi el is esik, maradjon meg legalább egy a népes családból.

Három fiú a fehérvári 69-es gyalogezredben harcolt, a legendás Hindenburg-bakák közt. Testvéreik a 17-es népfelkelő gyalogezredben. Részesei lehettek dicsőséges pillanatnak is: ott voltak az áttörésnél, amelyet a hadtörténet caporettói csodának nevez. De a harctéren voltak a rettenet óráiban is: megjárták a doberdói poklot. A háborúból végül csak ketten térhettek vissza a Farkas-fiúk közül. Fivéreik odavesztek. Se ezüstóra, se pénz, semmi sem adhatott a családnak vigaszt. Ahogy a hatszázötven bevonult pentelei közül százötvennégynek a családját sem kárpótolhatta semmi. Elveszett életek soha nem pótolhatók. A mezőváros minden negyedik katonafia vagy a fronton, vagy fogolytáborban halt meg. Pentele mély gyászban volt.

Fotó: Fortepan

Szűk három évtized múltán még nagyobb lett a veszteség. A II. világháború után kétszázötvenkilenc katonai és polgári áldozatot gyászoltak szeretteik. Sokukról máig se tudni, hol halt meg, hol tudták a harc közepette a szerencsétlen katonát elföldelni. Egy éve került elő egy hatvanhatezer nevet tartalmazó hatalmas adattár. Ebben ott áll sok pentelei neve is, Balázs Géza tizedesé például: 1917-ben született, alakulata, fogságba esésének ideje nem ismert, de az igen, hogy az 5967-es fogoly volt a 260-as jelű oroszországi táborban. 1945. január 15-én vesztette életét, s a tábori temetőben nyugszik. Az 1923-ban Dunapentelén született Halasi Andrásról még ennyit se tudunk. Ő is az orosz fronton harcolt, és Szegezsa fogolytáborának névsorában szerepel. További sorsa ismeretlen. Hogy hol nyugszik, talán már soha nem derül ki.

És ott van még a XX. század újabb gyászt hozó traumája: 1956. A forradalom és szabadságharc pentelei áldozatainak száma szerencsére nem százakban mérhető. De aki egyetlen egy gyermekét, szülőjét, szerettét veszti el, annak az az egy is rettenet. Különösen, ha ott a halotti papíron a kegyetlen szó: tüdőlövés. Vagy fejlövés. Vagy a legszörnyűbb: robbanás tépte darabokra.

Értük, a város halottaiért is szól a harang, gyúl a gyertyaláng a hétvégén. Neveik nélkül csonka lenne a közösségi emlékezet.

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.