Kiért gyúl a gyertyaláng?

2018. november 2. (péntek) 8:12 - Várkonyi Balázs

1915 novembere elején értékes küldemény érkezett Pentelére, Farkas József kisbirtokos portájára. Egy ezüstóra. Míves darab, igazi mestermű, szép rajzolattal. És az tette igazán különlegessé, hogy ki küldte: Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, I. Ferencz József. Az ő szignóját véste a fedlapra a bécsi ötvös.

Az uralkodó az óra mellé akkortájt jókora összegnek számító ötszáz koronát is tétetett a magánpénztárából. Köszönet volt ez azért, hogy a Farkas-család minden fia a haza szolgálatába állt. Nyolcból nyolc!

Amikor az utolsó legény is bevonult, Farkas József és felesége már csak azért imádkozhatott, hogy a nyolcból valamennyi élje túl a háborút. A meglepetés akkor érte őket, amikor egy szép napon a legkisebb fiú megjelent a ház kapujában. A hadparancsnokság úgy döntött, leszereli, hogy legalább ő, a legfiatalabb kapja meg az esélyt; ha a többi el is esik, maradjon meg legalább egy a népes családból.

Három fiú a fehérvári 69-es gyalogezredben harcolt, a legendás Hindenburg-bakák közt. Testvéreik a 17-es népfelkelő gyalogezredben. Részesei lehettek dicsőséges pillanatnak is: ott voltak az áttörésnél, amelyet a hadtörténet caporettói csodának nevez. De a harctéren voltak a rettenet óráiban is: megjárták a doberdói poklot. A háborúból végül csak ketten térhettek vissza a Farkas-fiúk közül. Fivéreik odavesztek. Se ezüstóra, se pénz, semmi sem adhatott a családnak vigaszt. Ahogy a hatszázötven bevonult pentelei közül százötvennégynek a családját sem kárpótolhatta semmi. Elveszett életek soha nem pótolhatók. A mezőváros minden negyedik katonafia vagy a fronton, vagy fogolytáborban halt meg. Pentele mély gyászban volt.

Fotó: Fortepan

Szűk három évtized múltán még nagyobb lett a veszteség. A II. világháború után kétszázötvenkilenc katonai és polgári áldozatot gyászoltak szeretteik. Sokukról máig se tudni, hol halt meg, hol tudták a harc közepette a szerencsétlen katonát elföldelni. Egy éve került elő egy hatvanhatezer nevet tartalmazó hatalmas adattár. Ebben ott áll sok pentelei neve is, Balázs Géza tizedesé például: 1917-ben született, alakulata, fogságba esésének ideje nem ismert, de az igen, hogy az 5967-es fogoly volt a 260-as jelű oroszországi táborban. 1945. január 15-én vesztette életét, s a tábori temetőben nyugszik. Az 1923-ban Dunapentelén született Halasi Andrásról még ennyit se tudunk. Ő is az orosz fronton harcolt, és Szegezsa fogolytáborának névsorában szerepel. További sorsa ismeretlen. Hogy hol nyugszik, talán már soha nem derül ki.

És ott van még a XX. század újabb gyászt hozó traumája: 1956. A forradalom és szabadságharc pentelei áldozatainak száma szerencsére nem százakban mérhető. De aki egyetlen egy gyermekét, szülőjét, szerettét veszti el, annak az az egy is rettenet. Különösen, ha ott a halotti papíron a kegyetlen szó: tüdőlövés. Vagy fejlövés. Vagy a legszörnyűbb: robbanás tépte darabokra.

Értük, a város halottaiért is szól a harang, gyúl a gyertyaláng a hétvégén. Neveik nélkül csonka lenne a közösségi emlékezet.

A rovat további hírei: Napraszóló

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Ledőlési határidő

Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap)

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Pentele az utolsókig kitartott…

Pentele az utolsókig kitartott…

2018. november 04. (vasárnap)

„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”

Három kivételes nap

Három kivételes nap

2018. október 31. (szerda)

Október-november fordulója: kegyeletünnepek sorakoznak egymás után. Vallási tartalmúak, de van köztük egy, ami független a világlátástól, és csöndes emlékezésre szólít.

Máris Dunapentele!

Máris Dunapentele!

2018. október 28. (vasárnap)

Tegyünk egy gondolatkísértetet. Tudjuk, hogy Pentele Szálinvárossá válásáig, az új név felvételéig az első felvetéstől hónapok teltek el. Most képzeljük el: az ősi név visszavételéhez természetes körülmények között mennyi idő kellett volna? A válaszig idézzük fel a „keresztelés” előtti időket.

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

’56 ősze Sztálinvárosban: a földindulás első hangjelzései

2018. október 23. (kedd)

Újváros népe túlvolt már azon a megrázkódtatáson, amit az 1953 nyarán hozott országos beruházási megszorítás okozott. A város és a vasmű építésében törés keletkezett ugyan, de az élet végül is ment tovább. És bár az ’53-ban fejlesztésre fordított pénz két év alatt egyharmadára csökkent – de a nagyolvasztó felépült és 1954 februárjától termelni kezdett. Visszatért a remény.

Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött…

Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött…

2018. október 22. (hétfő)

Csak a képzelet szülte ezt a címbéli mondatot. Elvileg igaz lehetett volna, valójában nem: az épp hatvanöt éve, 1953 októberében megnyílt újvárosi zeneiskola ugyanis nem a szomorú képet mutató Radar vagy az Ezres közelében kapott helyet. De az épülő településen kétségkívül együtt volt jelen a kétféle valóság.