Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap) 11:05 - Várkonyi Balázs

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Várunk a sorunkra. Három srác olvasással múlatja az időt. Az olvasás azért túlzás: egy gyűrött bulvárújságot forgatnak, csak a képeket nézegetik. Egyszer csak felröhög az egyik, mutogat társainak, a legkisebb erőltetett csodálkozással, szörnyülködést mímelve mondja: hogy? miiii? száz-tizen-egy éééves? Mit szívott, hogy ennyit élt? – próbált szellemeskedni. Többen fölkapjuk a fejünket.

Hamar rájövök, a piliscsabai asszonyról beszélnek, nincs egy hete, hogy elhunyt. A fiúk nem tudnak betelni a különös hírrel, sorra vesznek mindent, hogy a néni téeszben és erdőgazdaságban dolgozott egészen hetvenéves koráig, megözvegyült, három gyermeke közül a legkisebb gondoskodott róla. Amikor ott tartanak, hogy hét unokája meg tizennégy dédunokája, és még öt ükunokája is született, már végképp ízléstelenre váltanak: miért kellett neki annyi? És mit tudott csinálni azzal a rengeteg kisgyerekkel?

A várakozók feszengenek, de még nincs vége, a cikkből idéz a legnagyobb – igen gyatrán olvas –, annál tart, hogy régebben megkérdezték az anyókától, mi a hosszú élet titka, ezt mondta: „Sokat táncoltam és sokat dolgoztam.” Erre az egyik kölök: biztosan sokat csinálta „azt” is. Persze, hogy az „azt” helyén valami más volt, ízléstelen, közönséges, kegyeletsértő, na, itt szakadt el végképp a cérna, egy hatalmasra nőtt férfi a suhancokhoz lépett, föléjük tornyosult, és csak ennyit mondott: elég! Azok elnémultak. Később behúzott nyakkal sündörögtek el.

Tán nem tévedek nagyon, ha azt gondolom, ezek a srácok nem hallottak a pár éve elment kiváló erdélyiről, az író-költő-műfordító Lászlóffy Aladárról, így aztán a Ledőlési határidő című filozofikus szabadversét se ismerik. Abban azt fejtegeti, hogy „a pisai ferdetoronynak minden emberi számítás szerint van már egy ledőlési határideje” – de a fizikának és az alkotó értelemnek hála, a torony végső pusztulása ma még meggátolható. Az ember viszont, bár az orvoslás az ittlétét megnyújthatja, de nem ússza meg. Mindannyiunkra érvényesek a költő mesteri mondatai: „… itt vagyok én és testemben / csecsemőkorom óta egy / öregség tenyészik.”

Régi történet: 1924-ben Kosztolányi Dezső készülő regényéhez, az Aranysárkányhoz Székesfehérváron gyűjt anyagot. Gál János gimnáziumi tanár kalauzolja. Végigjárják a temetőt is. Megállnak egy sírkeresztnél, rajta név: Keresztes Bözsi. És: élt három hónapot. A tanár a Fejérmegyei Napló munkatársának később elmondja: elszomorodva kérdezte a költőt, miért született Bözsi erre a világra, ha szinte rögtön meg is kellett halnia? „Az író mélyen a szemembe nézett, aztán jelentős mosollyal válaszolt: – Éppen azért, amiért mi. Semmi másért.”

Bélik Jánosné Piláth Katalin 111 évet élt. A legidősebb magyar volt. Számára 2018 volt a „ledőlési határidő”.

A rovat további hírei: Napraszóló

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Pentele az utolsókig kitartott…

Pentele az utolsókig kitartott…

2018. november 04. (vasárnap)

„A bombázás után az orosz tankok a pincesoron jöttek lefelé a sötétben dübörögve. Az utca végén van egy szűk forduló, ahol a tank nem fért el, és az ágyúcső bement az ott tévő házba, és pont a szentképnél állt meg.”

Kiért gyúl a gyertyaláng?

Kiért gyúl a gyertyaláng?

2018. november 02. (péntek)

1915 novembere elején értékes küldemény érkezett Pentelére, Farkas József kisbirtokos portájára. Egy ezüstóra. Míves darab, igazi mestermű, szép rajzolattal. És az tette igazán különlegessé, hogy ki küldte: Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, I. Ferencz József. Az ő szignóját véste a fedlapra a bécsi ötvös.

Három kivételes nap

Három kivételes nap

2018. október 31. (szerda)

Október-november fordulója: kegyeletünnepek sorakoznak egymás után. Vallási tartalmúak, de van köztük egy, ami független a világlátástól, és csöndes emlékezésre szólít.