Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap) 11:05 - Várkonyi Balázs

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Várunk a sorunkra. Három srác olvasással múlatja az időt. Az olvasás azért túlzás: egy gyűrött bulvárújságot forgatnak, csak a képeket nézegetik. Egyszer csak felröhög az egyik, mutogat társainak, a legkisebb erőltetett csodálkozással, szörnyülködést mímelve mondja: hogy? miiii? száz-tizen-egy éééves? Mit szívott, hogy ennyit élt? – próbált szellemeskedni. Többen fölkapjuk a fejünket.

Hamar rájövök, a piliscsabai asszonyról beszélnek, nincs egy hete, hogy elhunyt. A fiúk nem tudnak betelni a különös hírrel, sorra vesznek mindent, hogy a néni téeszben és erdőgazdaságban dolgozott egészen hetvenéves koráig, megözvegyült, három gyermeke közül a legkisebb gondoskodott róla. Amikor ott tartanak, hogy hét unokája meg tizennégy dédunokája, és még öt ükunokája is született, már végképp ízléstelenre váltanak: miért kellett neki annyi? És mit tudott csinálni azzal a rengeteg kisgyerekkel?

A várakozók feszengenek, de még nincs vége, a cikkből idéz a legnagyobb – igen gyatrán olvas –, annál tart, hogy régebben megkérdezték az anyókától, mi a hosszú élet titka, ezt mondta: „Sokat táncoltam és sokat dolgoztam.” Erre az egyik kölök: biztosan sokat csinálta „azt” is. Persze, hogy az „azt” helyén valami más volt, ízléstelen, közönséges, kegyeletsértő, na, itt szakadt el végképp a cérna, egy hatalmasra nőtt férfi a suhancokhoz lépett, föléjük tornyosult, és csak ennyit mondott: elég! Azok elnémultak. Később behúzott nyakkal sündörögtek el.

Tán nem tévedek nagyon, ha azt gondolom, ezek a srácok nem hallottak a pár éve elment kiváló erdélyiről, az író-költő-műfordító Lászlóffy Aladárról, így aztán a Ledőlési határidő című filozofikus szabadversét se ismerik. Abban azt fejtegeti, hogy „a pisai ferdetoronynak minden emberi számítás szerint van már egy ledőlési határideje” – de a fizikának és az alkotó értelemnek hála, a torony végső pusztulása ma még meggátolható. Az ember viszont, bár az orvoslás az ittlétét megnyújthatja, de nem ússza meg. Mindannyiunkra érvényesek a költő mesteri mondatai: „… itt vagyok én és testemben / csecsemőkorom óta egy / öregség tenyészik.”

Régi történet: 1924-ben Kosztolányi Dezső készülő regényéhez, az Aranysárkányhoz Székesfehérváron gyűjt anyagot. Gál János gimnáziumi tanár kalauzolja. Végigjárják a temetőt is. Megállnak egy sírkeresztnél, rajta név: Keresztes Bözsi. És: élt három hónapot. A tanár a Fejérmegyei Napló munkatársának később elmondja: elszomorodva kérdezte a költőt, miért született Bözsi erre a világra, ha szinte rögtön meg is kellett halnia? „Az író mélyen a szemembe nézett, aztán jelentős mosollyal válaszolt: – Éppen azért, amiért mi. Semmi másért.”

Bélik Jánosné Piláth Katalin 111 évet élt. A legidősebb magyar volt. Számára 2018 volt a „ledőlési határidő”.

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!