Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap) 11:05 - Várkonyi Balázs

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Várunk a sorunkra. Három srác olvasással múlatja az időt. Az olvasás azért túlzás: egy gyűrött bulvárújságot forgatnak, csak a képeket nézegetik. Egyszer csak felröhög az egyik, mutogat társainak, a legkisebb erőltetett csodálkozással, szörnyülködést mímelve mondja: hogy? miiii? száz-tizen-egy éééves? Mit szívott, hogy ennyit élt? – próbált szellemeskedni. Többen fölkapjuk a fejünket.

Hamar rájövök, a piliscsabai asszonyról beszélnek, nincs egy hete, hogy elhunyt. A fiúk nem tudnak betelni a különös hírrel, sorra vesznek mindent, hogy a néni téeszben és erdőgazdaságban dolgozott egészen hetvenéves koráig, megözvegyült, három gyermeke közül a legkisebb gondoskodott róla. Amikor ott tartanak, hogy hét unokája meg tizennégy dédunokája, és még öt ükunokája is született, már végképp ízléstelenre váltanak: miért kellett neki annyi? És mit tudott csinálni azzal a rengeteg kisgyerekkel?

A várakozók feszengenek, de még nincs vége, a cikkből idéz a legnagyobb – igen gyatrán olvas –, annál tart, hogy régebben megkérdezték az anyókától, mi a hosszú élet titka, ezt mondta: „Sokat táncoltam és sokat dolgoztam.” Erre az egyik kölök: biztosan sokat csinálta „azt” is. Persze, hogy az „azt” helyén valami más volt, ízléstelen, közönséges, kegyeletsértő, na, itt szakadt el végképp a cérna, egy hatalmasra nőtt férfi a suhancokhoz lépett, föléjük tornyosult, és csak ennyit mondott: elég! Azok elnémultak. Később behúzott nyakkal sündörögtek el.

Tán nem tévedek nagyon, ha azt gondolom, ezek a srácok nem hallottak a pár éve elment kiváló erdélyiről, az író-költő-műfordító Lászlóffy Aladárról, így aztán a Ledőlési határidő című filozofikus szabadversét se ismerik. Abban azt fejtegeti, hogy „a pisai ferdetoronynak minden emberi számítás szerint van már egy ledőlési határideje” – de a fizikának és az alkotó értelemnek hála, a torony végső pusztulása ma még meggátolható. Az ember viszont, bár az orvoslás az ittlétét megnyújthatja, de nem ússza meg. Mindannyiunkra érvényesek a költő mesteri mondatai: „… itt vagyok én és testemben / csecsemőkorom óta egy / öregség tenyészik.”

Régi történet: 1924-ben Kosztolányi Dezső készülő regényéhez, az Aranysárkányhoz Székesfehérváron gyűjt anyagot. Gál János gimnáziumi tanár kalauzolja. Végigjárják a temetőt is. Megállnak egy sírkeresztnél, rajta név: Keresztes Bözsi. És: élt három hónapot. A tanár a Fejérmegyei Napló munkatársának később elmondja: elszomorodva kérdezte a költőt, miért született Bözsi erre a világra, ha szinte rögtön meg is kellett halnia? „Az író mélyen a szemembe nézett, aztán jelentős mosollyal válaszolt: – Éppen azért, amiért mi. Semmi másért.”

Bélik Jánosné Piláth Katalin 111 évet élt. A legidősebb magyar volt. Számára 2018 volt a „ledőlési határidő”.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.