Ledőlési határidő

2018. november 11. (vasárnap) 11:05 - Várkonyi Balázs

Előttem embersokaság kígyózik, délidő van, a környék legjobb rántott szeletére vár mindenki. Minőségi, nem vágják a húst papírvékonyra, nem klopfolják ki belőle a „lelket” is, frissen készül, még forró, amikor a legéhesebbek az árudából kilépve falni kezdik.

Várunk a sorunkra. Három srác olvasással múlatja az időt. Az olvasás azért túlzás: egy gyűrött bulvárújságot forgatnak, csak a képeket nézegetik. Egyszer csak felröhög az egyik, mutogat társainak, a legkisebb erőltetett csodálkozással, szörnyülködést mímelve mondja: hogy? miiii? száz-tizen-egy éééves? Mit szívott, hogy ennyit élt? – próbált szellemeskedni. Többen fölkapjuk a fejünket.

Hamar rájövök, a piliscsabai asszonyról beszélnek, nincs egy hete, hogy elhunyt. A fiúk nem tudnak betelni a különös hírrel, sorra vesznek mindent, hogy a néni téeszben és erdőgazdaságban dolgozott egészen hetvenéves koráig, megözvegyült, három gyermeke közül a legkisebb gondoskodott róla. Amikor ott tartanak, hogy hét unokája meg tizennégy dédunokája, és még öt ükunokája is született, már végképp ízléstelenre váltanak: miért kellett neki annyi? És mit tudott csinálni azzal a rengeteg kisgyerekkel?

A várakozók feszengenek, de még nincs vége, a cikkből idéz a legnagyobb – igen gyatrán olvas –, annál tart, hogy régebben megkérdezték az anyókától, mi a hosszú élet titka, ezt mondta: „Sokat táncoltam és sokat dolgoztam.” Erre az egyik kölök: biztosan sokat csinálta „azt” is. Persze, hogy az „azt” helyén valami más volt, ízléstelen, közönséges, kegyeletsértő, na, itt szakadt el végképp a cérna, egy hatalmasra nőtt férfi a suhancokhoz lépett, föléjük tornyosult, és csak ennyit mondott: elég! Azok elnémultak. Később behúzott nyakkal sündörögtek el.

Tán nem tévedek nagyon, ha azt gondolom, ezek a srácok nem hallottak a pár éve elment kiváló erdélyiről, az író-költő-műfordító Lászlóffy Aladárról, így aztán a Ledőlési határidő című filozofikus szabadversét se ismerik. Abban azt fejtegeti, hogy „a pisai ferdetoronynak minden emberi számítás szerint van már egy ledőlési határideje” – de a fizikának és az alkotó értelemnek hála, a torony végső pusztulása ma még meggátolható. Az ember viszont, bár az orvoslás az ittlétét megnyújthatja, de nem ússza meg. Mindannyiunkra érvényesek a költő mesteri mondatai: „… itt vagyok én és testemben / csecsemőkorom óta egy / öregség tenyészik.”

Régi történet: 1924-ben Kosztolányi Dezső készülő regényéhez, az Aranysárkányhoz Székesfehérváron gyűjt anyagot. Gál János gimnáziumi tanár kalauzolja. Végigjárják a temetőt is. Megállnak egy sírkeresztnél, rajta név: Keresztes Bözsi. És: élt három hónapot. A tanár a Fejérmegyei Napló munkatársának később elmondja: elszomorodva kérdezte a költőt, miért született Bözsi erre a világra, ha szinte rögtön meg is kellett halnia? „Az író mélyen a szemembe nézett, aztán jelentős mosollyal válaszolt: – Éppen azért, amiért mi. Semmi másért.”

Bélik Jánosné Piláth Katalin 111 évet élt. A legidősebb magyar volt. Számára 2018 volt a „ledőlési határidő”.

A rovat további hírei: Napraszóló

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Hucek megjavult!

Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap)

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.