Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap) 9:10 - Várkonyi Balázs

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Aztán jött a baljós 1947, s az akkor született filmje, az Ének a búzamezőkről a „narodnyik” és a „klerikális” bélyeget kapta. Betiltották, kópiáit elkobozták. És a hatalom hirtelen ráébredt, hogy az Emberek a havason is „túl mély katolicizmust” hordoz, hát azt is indexre tették. Magáról írta: „A Búzamezők betiltása óta kegyvesztetté váltam és egy hadüzenet nélküli hidegháborús viszony alakult ki köztem és a magyar film hivatalos irányítói között.”

Megpróbálták beterelni az propagandafilmes akolba, de nemet mondott. Szőts ezzel kiiktatva. Itthon.  Mert külföldön a legnagyobbak közt emlegették. Az is volt. És épp ez a nemzetközi presztízs védte úgy-ahogy. Olykor odadobtak neki egy kis munkát, aztán a cenzorok a végeredményt látva – mint emlékezett később – „majdnem ÁVO-ért kiáltottak”.

Eljött 1956. És hol másutt találhatta meg őt október, mint az utcán… a forradalom filmes krónikása lett. Még előtte kapta meg a szépséges Jókai-novella, a Melyiket a kilenc közül? megfilmesítésének lehetőségét, épp október 23-án kezdték a forgatást, ami persze megszakadt: hat forgatócsoportot szervezett, hogy az utcán mindent dokumentálni tudjanak. A filmek többségét azonnal külföldre juttatták. Ő sem kerülhette volna el a sorsát, de időt nyert, mert mire ők, a „kis halak” következtek volna, már Bécsben volt. Közben ugyanis befejezte a Melyiket… forgatását. A film Velencében díjat nyert. Szőts István a Film Színház Muzsikában megjelent levelében mondott köszönetet a gyerekszereplőknek, így:

„...Vasi Lacinak, aki Budapesten, a József utcában szokott rollerozni, a kis Pogácsásnak (igazi nevén Bora Erzsi) és Margitnak, aki már nagylány, hét testvére van és virágot árul esténként a Jászai Mari téri troliállomáson. Pentelére, Kocsis Sanyinak, Totyinak, Terencskének, Ripszer Katinak és a legkisebbnek is, mind a kilencnek.

Velencéből írok, ebből a nagyon szép és különös városból, ahol márványból van a legtöbb ház és tengerből a legtöbb utca. Ide kerültem azzal a filmmel, amelyikben ti is szerepeltek, mind a kilencen. … A mi filmünket is kitüntették. Ezt akarom most nektek megköszönni, mert ebben bizony nagy része volt a ti kedves arcotoknak, szomorkás vagy vidám tekinteteteknek, mozdulataitoknak, ahogy lépkedtek, hancúroztok, bilin ültök, vagy elkeseredve, némán kuporogtok azon az emlékezetes karácsonyi éjszakán...”

Nem tudom, mi lett a kis Totyival és a többi pentelei gyermekkel azóta. Csak azt tudom, hogy velük született meg egy szép-szomorú, felemelő, lelket megérintő film; ami már soha nem feledhető.

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!