Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap) 9:10 - Várkonyi Balázs

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.

Aztán jött a baljós 1947, s az akkor született filmje, az Ének a búzamezőkről a „narodnyik” és a „klerikális” bélyeget kapta. Betiltották, kópiáit elkobozták. És a hatalom hirtelen ráébredt, hogy az Emberek a havason is „túl mély katolicizmust” hordoz, hát azt is indexre tették. Magáról írta: „A Búzamezők betiltása óta kegyvesztetté váltam és egy hadüzenet nélküli hidegháborús viszony alakult ki köztem és a magyar film hivatalos irányítói között.”

Megpróbálták beterelni az propagandafilmes akolba, de nemet mondott. Szőts ezzel kiiktatva. Itthon.  Mert külföldön a legnagyobbak közt emlegették. Az is volt. És épp ez a nemzetközi presztízs védte úgy-ahogy. Olykor odadobtak neki egy kis munkát, aztán a cenzorok a végeredményt látva – mint emlékezett később – „majdnem ÁVO-ért kiáltottak”.

Eljött 1956. És hol másutt találhatta meg őt október, mint az utcán… a forradalom filmes krónikása lett. Még előtte kapta meg a szépséges Jókai-novella, a Melyiket a kilenc közül? megfilmesítésének lehetőségét, épp október 23-án kezdték a forgatást, ami persze megszakadt: hat forgatócsoportot szervezett, hogy az utcán mindent dokumentálni tudjanak. A filmek többségét azonnal külföldre juttatták. Ő sem kerülhette volna el a sorsát, de időt nyert, mert mire ők, a „kis halak” következtek volna, már Bécsben volt. Közben ugyanis befejezte a Melyiket… forgatását. A film Velencében díjat nyert. Szőts István a Film Színház Muzsikában megjelent levelében mondott köszönetet a gyerekszereplőknek, így:

„...Vasi Lacinak, aki Budapesten, a József utcában szokott rollerozni, a kis Pogácsásnak (igazi nevén Bora Erzsi) és Margitnak, aki már nagylány, hét testvére van és virágot árul esténként a Jászai Mari téri troliállomáson. Pentelére, Kocsis Sanyinak, Totyinak, Terencskének, Ripszer Katinak és a legkisebbnek is, mind a kilencnek.

Velencéből írok, ebből a nagyon szép és különös városból, ahol márványból van a legtöbb ház és tengerből a legtöbb utca. Ide kerültem azzal a filmmel, amelyikben ti is szerepeltek, mind a kilencen. … A mi filmünket is kitüntették. Ezt akarom most nektek megköszönni, mert ebben bizony nagy része volt a ti kedves arcotoknak, szomorkás vagy vidám tekinteteteknek, mozdulataitoknak, ahogy lépkedtek, hancúroztok, bilin ültök, vagy elkeseredve, némán kuporogtok azon az emlékezetes karácsonyi éjszakán...”

Nem tudom, mi lett a kis Totyival és a többi pentelei gyermekkel azóta. Csak azt tudom, hogy velük született meg egy szép-szomorú, felemelő, lelket megérintő film; ami már soha nem feledhető.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.