Harmadszor is az UTE volt a jobb
Kiélezett, pofonokkal tűzdelt mérkőzésen szenvedett egygólos vereséget az Erste Ligában a DAB az UTE együttesétől.
Közel másfél héti szünetet követően ma este az Erste Liga küzdelemsorozatában a Dunaújvárosi Acélbikák az újpest csapatát fogadták. Mivel az idei szezonban a két fél összecsapásait rendre a lilák nyerték (5-3, és 1-0), ezért itt volt az idő a visszavágásra. Lendületesen kezdetek a csapatok, mindkét oldalon helyzeteket kialakítva, így a kapusok nem unatkoztak. Nemes kiállítása miatt már a harmadik percben emberelőnybe kerültünk, mely időszakban a hátvédjeink próbálkoztak távoli lövésekkel, eredménytelenül, majd egy hatalmas védelmi hiba után megszerezte az UTE a vezetést. Brine szerzett korongot a hazai védekező harmadban, majd Kocsisnak adott remek passzt, aki ki is használta ziccerét (0-1). A folytatásban nagyon rákapcsoltak a hazaiak, akik Saluga két bombájával próbálkoztak, ám Duschek mindkétszer hárított. Két perccel később Turtiainen közeli lövését fogta az UTE hálóőre, melyet egy kisebb kakaskodás, és páros kiállítás követett. A négy a négy elleni küzdelmet a lilák oldották meg jobban, akik Varga révén újabb gólt szereztek (0-2), így az egyenlítés helyett két gólosra nőtt a hazai hátrány.
A harmad vége előtt három perccel sikerült a szépítés. Huba került a büntetőpadra, melyet egy remekbe szabott Hüffner találattal használt ki a DAB (1-2). A második harmadot Franssila áthúzódó kiállítása miatt emberhátrányban kezdtük, de Huba butasága miatt gyorsan kiegyenlítődött a létszám. Ez most a DAB-nak kedvezett. Turtiainen csent el korongot a lila védőktől, mellyel szólóban lépett ki, melyet Duschek lábai között csúsztatott a kapuba (2-2). Sőt! Helyzeteik alapján akár a vezetést is megszerezhették volna Bikák, ehelyett azonban Uski kiállítása miatt a védekezésre kellett koncentrálni. Garbacz parádét hozott a következő perc, ezzel megúszva az emberhátrányt, de jött egy újabb, ezúttal Franssila volt túl kemény, majd Németh is kiállt, így pár másodpercig kettős hátrányba kerültünk. Ezt használta ki az UTE, és Kocsis révén visszavette a vezetést (2-3). Kiváló játékot hozott a következő pár perc, hiszen a mindkét csapat nagy erőt fektetett a támadó játékba. Érezhetően nőtt a feszültség a jégen, mely egy kisebb bunyóhoz vezetett. Ebből összességében a DAB jött ki rosszabbul Tóth 2+2+10 perces kiállítása miatt, hiszen a túloldalon sima kettő perceket osztott ki a játékvezető, pluszban Uskit is kiültették a sporik a büntetőpadra. Érezhetően kicsúszott a játékvezetők kezéből az összecsapás, melyet a játékosok újabb pofonváltásai jeleztek, viszont a DAB ekkor jobbik arcát mutatva kivédekezte a hátrányát.
A harmadik harmad elejét nagyon megnyomták a csapatok, hiszen egy újabb gól vagy eldönthette, vagy nyílttá tehette volna a meccs végkimenetelét. Nagyszerűen védekeztek a Bikák, melyekből veszélyes kontrákat vezettek, ekkor azonban Duschek mutatott be remek védéseket, de ez ugyanígy elmondható volt Garbacz Mátéról is. Az egyenlítés lehetőségét Huba kiállításakor megkaptuk az 50. percben, de azzal nem tudtunk élni. A következő percekben sajnos semmi nem be, bárhogy is záporoztak a lövések az UTE kapujára. Minden sorunk gólveszélyesen játszott, hiszen szinte fél percenként kaput találó lövésünk volt. A vége előtt két perccel jött a hazai időkérés, de rossz csere miatt csapatbüntetést kaptunk, így a kapuslehozatal nem jöhetett össze csakúgy, mint az egyenlítés.
Dunaújvárosi Acélbikák – UTE 2-3 (1-2, 1-1, 0-0)
Dunaújvárosi Acélbikák: Garbacz Máté - Hruby Gellért, Jabornik Henrich, Nagy Márk Máté, Turtiainen Jaakko 1, Uski Oula, Franssila Miika, Léránt René, Dubek Vladimir, Iossafov Artem, Saluga Martin, Erdélyi Tamás, Hüffner Adrián 1, Azari Zsolt, Németh Péter, Tóth Gergely, Huovinen Joonas, Lencsés Tamás, Makovics Bence, Pinczés Olivér, Török Viktor. Vezetőedző: Corey Bricknell.
UTE: Duschek Dávid - Huba Peter, Kiss Philip James, Hebar Andrej, Ropret Anze, Sikorcin Ladislav, Kiss-Rusk Jedrick, Szaller Márk, Benk András, Sági Martin, Stefishen Taylor Andrew, Nagy Nilan, Varga Arnold 1, Csanyi Karol, Nemes Benjamin Zoltán, Vincze Péter, Kovács Attila, Brine David, Kocsis Ferenc 2, Szalma Zsolt. Vezetőedző: Szilassy Zoltán
A rovat további hírei: Sport
DSTV: sportági ismerkedés
2025. máj. 23.
A sportágválasztó már a BIROK Szabó Magda Tagintézményében is hosszú évekre visszanyúló kezdeményezés. A gyerekek idén 7 állomáson ismerkedhettek a különféle sportágakkal. Hangkép.
Fényes érmek a Cegléden
2025. máj. 23.
Két ezüst- és egy bronzéremmel zárták a DKSE ifjú birkózói az U15-ös korosztály kötöttfogású bajnokságának küzdelmeit.
DSTV: szőnyegen a sport napján
2025. máj. 22.
A magyar sport napja apropóján tartott nyílt napok sorában helyet kaptak a DKSE birkózói is. Mint arról Telekné László Csilla beszámolt, az ovisokat, iskolásokat és felnőtteket egyaránt vártak – a legkisebbek persze először és elsősorban a mozgással és szőnyeggel ismerkedtek meg. Hangkép.
Balszerencsés dunaújvárosiak
2025. máj. 22.
Betegség és sérülések miatt bajnoki érmekről és Európa-bajnoki szereplésről kellett lemondania a DKSE tehetséges birkózóinak.
Ezüstös hétvége Fadd-Domboriban
2025. máj. 21.
Jól szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett a 9. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló versenyen.
DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál
2025. máj. 21.
Folytatjuk a visszatekintésünket a DKSE szakosztályainak nyílt napjaira. A sorban következő sportág a röplabda volt – a Dózsa iskolában Gelencsér Balázs foglalta össze, kiket vártak, mivel vártak, és milyen lehetőségeket kínál a gyerekeknek a röplabdasport. Hangkép.
Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger
2025. máj. 21.
Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.