Tüntetés a Vasmű úton
Tüntetést szervezetek az ellenzéki pártok pénteken délután a Vasmű úton, a Martinász szobornál.
Az itt egybegyűlteket Feltóti Sándor a Párbeszéd Magyarországért aktivistája köszöntötte egy rövid beszéddel, majd kérte őket, hogy közösen vonuljanak át a Vasmű út másik végébe, az irodaházhoz. A tüntetők rendőri biztosítás mellett rigmusokat skandálva vonultak át az új helyszínre. Az irodaház bejáratánál lévő lépcsőt vették körbe, ahonnan elhangzottak a beszédek. A sort Mezei Zsolt, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke nyitotta. Elmondta, hogy a tiltakozás fő sodrában a fiatalok állnak és hogy ő büszke erre, majd rágyújtott a "nem leszünk szolgák" rigmusra és elmondta, más jövőt szeretnének, amit ők formálnak és addig tiltakoznak majd, amíg ez a jövő el nem jön. Őt követte Pintér Attila, az MSZP helyi elnöke, aki megköszönte az egybegyűlteknek, hogy eljöttek erre a közös megmozdulásra.
Mint mondta, karácsony idején mindenki gondolkodjon el, hogy milyen országot és milyen Dunaújvárost szeretne. Ezután Kovács Janka (Momentum) kapott szót. Elmondta, hogy a düh hozta ide az embereket, aminek ha irányt és célt adnak, akkor elérhetik a céljukat. Ezután Szabó Zsolt, a Párbeszéd helyi önkormányzati képviselője ragadta meg a mikrofont, és szintén örömét fejezte ki, hogy összegyűltek a tüntetők és megállapította, hogy ők itt az igazi ellenállók. Majd közölte, hogy a következő közgyűlésre egyéni képviselői indítványt fog beadni, hogy az önkormányzat a hivatalban ne alkalmazza a munka törvénykönyvének elfogadott módosításait. Végül a jobbikos Pintér Tamás emelkedett szólásra és a Fidesz helyi pártirodájának ablakai felé fordulva elmondott pár áthallásos, akasztást kilátásba helyező verssort Petőfitől. Ezután a tüntetők felé fordult és elmondta, összefogás van és nem lesznek rabszolgák. Illetve reményét fejezte ki, hogy legközelebb is eljönnek a most egybegyűltek és még többen lesznek.
A közel egy órás megmozdulás után az összegyűlt emberek kisebb csoportokra szakadtak, ahol még beszélgettek, majd szétszéledtek.
A rovat további hírei: Közélet
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.
Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)
2025. szep. 02.
A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.
DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"
2025. szep. 02.
A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.
Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!
2025. aug. 31.
Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!