Illegális hulladéklerakók felszámolására pályázhatnak az önkormányzatok
Az illegális hulladéklerakók felszámolását támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv céljainak megvalósítása érdekében a tárca mintegy 240 millió forint támogatást bocsát a települési önkormányzatok rendelkezésére.
A támogatás célja a közterületen lévő, illegálisan lerakott hulladék felszámolásának elősegítése, melyet a minisztérium prioritásként kezel, ezért „Az illegális hulladéklerakók felszámolása" című pályázat tervezése során arra törekedett, hogy az ország teljes területén, a települési önkormányzatok lehető legszélesebb körének legyen lehetősége pályázni.
A pályázók egyszeri, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amelynek teljes összegét előfinanszírozás keretében kapják meg a települések. Az egy pályázattal elnyerhető támogatás összege legalább 500.000, legfeljebb 3.000.000 forint.
A pályázat benyújtásának időszaka: 2019. 01. 28. – 2019. 02. 28. Pályázni a benyújtási időszakon belül a rendelkezésre álló 240 millió forint forrás kimerüléséig lehet. A pályázati kiírás és az ahhoz kapcsolódó dokumentumok a www.kormany.hu oldalról tölthetőek le és a támogatással kapcsolatban felvilágosítást a kkszf.szerzodes@itm.gov.hu e-mail címen kérhetnek az érdeklődők.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Nyugodjon békében, mesternő!
2025. már. 07.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.
A kéréseknek eleget tesznek
2025. már. 07.
A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.
DSTV: mindenki másképp gyászol
2025. már. 07.
Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.
Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz
2025. már. 06.
A szolidaritási adó kapcsán nyílt levélben fordult Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz azért, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a különféle elvonások helyett Dunaújváros fejlődésének támogatására volna szükség. A levelet betűhíven közöljük.
Tervek és fejlesztések a 4-es körzetben
2025. már. 05.
Ahogy azt már megszokhattuk, Dunaújvárosban folyamatosan fejlődnek a körzetek és a lakókörnyezetek. Barta Endre alpolgármester, a 4-es körzet önkormányzati képviselője számolt be az aktualitásokról.
"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében
2025. már. 04.
Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.
Szakmai nap a gyermekekért
2025. már. 04.
A sajátos nevelési igényű gyermekekért tartanak szakmai napot a Városházán. A „C” szárnyban szerdán olyan szakértői bizottság gyűlik össze, akik nap mint nap tesznek az atipikus fejlődésmenetű gyermekek fejlesztéséért, támogatásáért.