Nem tudnak tömegeket mozgósítani az ellenzéki képviselők
A Médianéző igazgatója szerint az elmúlt időszakban "botránypolitizálásba" menekültek az ellenzéki képviselők, ezek után pedig kérdéses, képesek-e szélesebb tömegeket megszólítani az európai parlamenti választáson.
Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, az ellenzék politikai szempontból mozgalmas tavaszt helyezett kilátásba, sztrájkokat és tüntetéseket ígértek, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban bebizonyosodott, nem tudnak tömegeket mozgósítani.
Hozzátette: az ígért összefogást a többi között az ellenzéki képviselők között kialakult népszerűségi verseny akadályozza, élén a független képviselőkkel, míg a pártok érdeke az lenne, hogy minél több helyet foglaljanak el az európai parlamentben és később az önkormányzati választások során.
A baloldali pártok hétfőn megkezdődött főpolgármester-jelölti előválasztásának legnagyobb kérdése az, hogy a szavazók hogyan értékelik majd az egymással nem kompatibilis pártok összefogását - fogalmazott Boros Bánk Levente.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!