Nyílt napot tartott az egyetem
Szombaton tartotta utolsó nyílt napját az idei általános felvételi időszakban a Dunaújvárosi Egyetem, méghozzá különböző előadásokkal és campus túrával egybekötve.
Az információs standok már szombaton délelőtt kilenctől várták az érdeklődőket a Dunaújvárosi Egyetemen. Az "A" épületben rendezett nyílt nap az előzőekhez hasonlóan zajlott, de az idei általános felvételi időszakban ez volt az utolsó ilyen alkalom, ahol személyesen is megismerkedhettek a továbbtanulni vágyók az egyetem működésével. Tíz órakor Kenyeres Krisztina oktatási igazgató köszöntötte az érdeklődőket, majd röviden bemutatta az egyetemet, a duális képzéseket és a náluk folyó munkákat. Később Dunaújvárosi Egyetemen induló szakokat és a diákéletet mutatta be Kővári Dániel, a Hallgatói Önkormányzat részéről.
A felvételivel kapcsolatos hasznos információkat, határidőket, és a jelentkezéshez szükséges tudnivalókat szintén Kővári Dániel mondta el. Tizenegytől már az egyetemmel való ismerkedés került előtérbe, a műszaki, az informatikai, a társadalomtudományi és tanárképző központ szakjainak képviselői tartottak workshopokat és beszélgetéseket, hogy mindenki teljes képet kaphasson a számára érdekes szakirányokról. Még dél előtt elindult a campus túra is, szintén külön minden intézet vezetésével. A túra alatt bemutatták a laborokat, a campus területét, a kollégiumokat és a legfontosabb helyszíneket és eszközöket is. Végül a nap végén lehetőség volt személyes konzultációra is, ahol az egyéni kérdésekről is szó esett és bővebb információt szerezhettek az érdeklődők. A leendő hallgatók idén február 15-ig jelentkezhetnek az általuk választott felsőoktatási intézményekbe és a 2019. szeptemberében induló képzésekre
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: pályaorientációs napot szervezett a DSZC
2022. okt. 23.
Hat iskola, valamint duális partnereik mutatkoztak be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum immár hagyományos eseményén, derül ki a DSTV összegzéséből. A színes programra elsősorban leendő középiskolásokat és szüleiket várták a Dunaferr Apáczai Csere János utcai tagintézményében. Hangkép.
DSTV: zöld-sárgában mindenki a Vasváriban
2022. okt. 08.
Szó szerint színes programot kínált diákjainak a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a Vasvári-hét eseményeinek adott otthont, ennek keretében az immár hagyományos "Zöld-sárga nap" is csalogatta a vasvárisokat. Hangkép.
Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban
2022. okt. 04.
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikuma 2019-ben és 2020-ban nyert el támogatást Erasmus+ pályázatok keretében külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére – a nyári programok záróeseményének hétfőn adott otthont a középiskola.
Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten
2022. okt. 01.
A magyar népmese napja, illetve az Európai Diáksport Napja elnevezésű kezdeményezés eseményei miatt kezdődött a szokásosnál hamarabb a Vasvári-hét kavalkádja pénteken – a programok hétfőtől folytatódnak.
DSTV: tanévnyitó az egyetemen
2022. szep. 10.
Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)
2022. szep. 05.
Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait
2022. szep. 04.
Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket.








