Nyílt napot tartott az egyetem

Vass Ádám - 2019. január 26. 15:59

Szombaton tartotta utolsó nyílt napját az idei általános felvételi időszakban a Dunaújvárosi Egyetem, méghozzá különböző előadásokkal és campus túrával egybekötve.

Az információs standok már szombaton délelőtt kilenctől várták az érdeklődőket a Dunaújvárosi Egyetemen. Az "A" épületben rendezett nyílt nap az előzőekhez hasonlóan zajlott, de az idei általános felvételi időszakban ez volt az utolsó ilyen alkalom, ahol személyesen is megismerkedhettek a továbbtanulni vágyók az egyetem működésével. Tíz órakor Kenyeres Krisztina oktatási igazgató köszöntötte az érdeklődőket, majd röviden bemutatta az egyetemet, a duális képzéseket és a náluk folyó munkákat. Később Dunaújvárosi Egyetemen induló szakokat és a diákéletet mutatta be Kővári Dániel, a Hallgatói Önkormányzat részéről.

A felvételivel kapcsolatos hasznos információkat, határidőket, és a jelentkezéshez szükséges tudnivalókat szintén Kővári Dániel mondta el. Tizenegytől már az egyetemmel való ismerkedés került előtérbe, a műszaki, az informatikai, a társadalomtudományi és tanárképző központ szakjainak képviselői tartottak workshopokat és beszélgetéseket, hogy mindenki teljes képet kaphasson a számára érdekes szakirányokról. Még dél előtt elindult a campus túra is, szintén külön minden intézet vezetésével. A túra alatt bemutatták a laborokat, a campus területét, a kollégiumokat és a legfontosabb helyszíneket és eszközöket is. Végül a nap végén lehetőség volt személyes konzultációra is, ahol az egyéni kérdésekről is szó esett és bővebb információt szerezhettek az érdeklődők. A leendő hallgatók idén február 15-ig jelentkezhetnek az általuk választott felsőoktatási intézményekbe és a 2019. szeptemberében induló képzésekre

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: aranyos tanévzáró

DSTV: aranyos tanévzáró

2025. júl. 11.

Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
 

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

DSTV: a Móricztól is búcsúztak

2025. júl. 07.

A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.

Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen

Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen

2025. júl. 01.

Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.

DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói

DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói

2025. jún. 30.

Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.

DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában

DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában

2025. jún. 29.

A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
 

DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is

DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is

2025. máj. 17.

Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.

DSTV: elballagtak a Rudas végzősei

DSTV: elballagtak a Rudas végzősei

2025. máj. 16.

Az intézmény és a végzős diákok számára is fontos mérföldkő a ballagás, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rudas középiskolában 4 osztály 104 diákja vett búcsút a közelmúltban az alma matertől. Hangkép.