Sarkvidéki levegő érkezik

doszerk - 2019. január 1. 16:28

Sarkvidéki eredetű levegő érkezik az ország felé, jelentősen visszaesik a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológii Szolgálat.

Mesterházy András meteorológus kifejtette: a most következő éjszaka erős hidegfront vonul át Magyarország felett. Többfelé kell csapadékra számítani: eleinte döntően eső, majd az éjszaka második felében egyre többfelé havas eső, havazás, délnyugaton esetleg ónos eső is várható. Emellett megerősödik a szél is. A Dunántúl északi felén viharos széllökések is lehetnek. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint szerdára az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Mesterházy András videójában azt mondta: szerdán rövidebb időszakokra süthet ki a nap, elszórtan lehet zápor, havas eső, hózápor. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok, a nappali csúcshőmérséklet plusz 2 és 7 fok között valószínű. A folytatásban, csütörtökön és pénteken is szeles napok várhatók, helyenként hózáporokkal. A hőmérséklet visszaesik, éjszakánként mínusz 8 és mínusz 1 fok közötti, napközben fagypont közeli maximumok várhatóak. 

Szombaton már egy melegfront érkezik. Beborul az ég és országszerte várható csapadék: döntően havazás, a Dunántúlon azonban inkább eső, havas eső valószínű - fejtette ki a meteorológus.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: Rosti a Restiben – újra

DSTV: Rosti a Restiben – újra

2025. nov. 21.

Egyszerre mutatkozott be a sport és a képzőművészet a Rosti iskola és a Resti Bisztró sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. Gazi Vanessza műveivel folytatódott a kiállítássorozat, illetve beszélgetésre várták Bulath Anita egykori kiváló kézilabdázót is. Hangkép.

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

2025. nov. 20.

Az elektromos fűtés egyre népszerűbb a háztartások körében, és nem is ok nélkül. Az ilyen modern fűtési rendszerek egyszerűen kezelhetők, energiahatékonyak és környezetkímélők is. (X)

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

2025. nov. 20.

Az egészség megőrzéséért és a betegségek hatékony kezeléséért a gyógyszertári készítmények lényeges szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ezek a gyógyszerek aktív összetevőikkel tüneteket enyhítenek, betegségeket gyógyítanak, és segítenek megelőzni azok kialakulását. (X)

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

2025. nov. 19.

Érdekes beszámolóval folytatódik az Intercisa Múzeum ismeretterjesztő sorozata – az érdeklődők Latin-Amerika világáról hallhatnak csütörtökön délután.

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

2025. nov. 19.

Amikor közeleg a tél, mindannyian kénytelenek vagyunk melegebb és kényelmesebb lábbelik után nézni. Mind ismerjük azt az érzést, amikor a csípős, hajnali hidegben el kell hagyni az otthon melegét. Ilyenkor válik igazán értékessé egy megbízható téli csizma, amely véd a zimankó és a nedvesség ellen. (X)

 

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

2025. nov. 19.

Népszerű lett a közösség körében a Dunamenti Regionális népfőiskola új kezdeményezése, derül ki a DSTV összegzéséből. A Családfakutató Szakkör már két csoportban, kezdők és haladók száméra tartja foglalkozásait a Kossuth Lajos utcai bázison. Hangkép.

 

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

2025. nov. 18.

Ahogy ígérték: több mint 160 asztalon kínálták portékáikat – már bevallottan a közelgő ünnepek jegyében – az árusok az Abolhapiac népszerű sorozatának idei nyolcadik, egyben évzáró sokadalmán.