Soros álciviljei megsértődtek
A német Sea Watch nevű Soros-szervezet feljelentette az olasz államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán, miután 47 illegális bevándorlót szállító hajójukkal nem köthettek ki Szicíliában - írja az Origo.
Az álcivil szervezet szóvivője, Ruben Neugebauer azt mondta, hogy az után választották ezt a drasztikus lépést, miután január 19-én a többnyire szubszaharai migránsokat szállító Sea Watch 3 nevű hajójuk a Földközi-tengeren ragadt. Szerinte – az egyébként népszerűségi rekordokat döntögető – Matteo Salvini olasz belügyminiszter „politikai foglyokként" kezeli a hajón lévő illegális bevándorlókat, és próbálja a hollandokra hárítani a felelősséget. Amiben egyébként semmi irracionális nincsen, ugyanis az érintett Soros-bárka holland zászló alatt tevékenykedik, viszont jelenleg a rossz időjárás miatt Szicília környékén tartózkodik.
A szóvivő szerint a nemzetközi vizeket szabályozó törvények alapján ilyen rossz időjárás miatt a legközelebbi biztonságos kikötőbe kellene szállítani a civilek hajóját. Olaszország belügyminisztere azonban tavaly nyár óta egyetlen migránshajót sem enged kikötni az országban.
Az EU emiatt egy hasonló ügyben nyolc tagállam között osztott szét 50 illegális bevándorlót a hónap elején. Salvini kedden azt mondta, hogy a csak akkor szállhatnak partra a migránsok, ha utána azonnal Hollandiába vagy Németországba távoznak, az érintett NGO-k országába.
Csakhogy a hollandoknak sem kell a migránshajó,hétfőn ugyanis visszautasították az olaszok kezdeményezését a 47 bevándorló befogadására. Mint mondták, „a hajó a holland zászló alatt saját kezdeményezésre cselekedett".
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában
2025. nov. 21.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalta a Dunaújvárosi Estek vendégeként Szöllős Luca Léna pszichológus a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. Izgalmas témák sora került terítékre!
Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
2025. nov. 21.
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.
Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával
2025. nov. 19.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.









