Szijjártó: EP-választásnak nem volt még ekkora tétje
Európai parlamenti (EP-) választásnak ekkora tétje még nem volt, mint idén, felfokozott a hangulat a voksolás előtt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.
A tárcavezető kifejtette: egyértelműen a bevándorlás van a középpontban, ezt mutatják a felmérések, emellett pedig az EU előtt álló történelmi kihívások közül a bevándorlási válság továbbra is a legveszélyesebb. Az európai polgárok az EP-választást használhatják fel, hogy elmondják a véleményüket arról, hogy a bevándorlást ellenző vagy támogató politikai pártoknak adnak lehetőséget Európa jövőjének alakítására - mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon az emberek erről már többször véleményt mondhattak.
Úgy vélte, Magyarországon két párt van, amely ellenzi a bevándorlást - a Fidesz és a KDNP - , a többi "gyakorlatilag aláírt Soros Györgynek, és feliratkoztak a bevándorlást támogató pártoknak a platformjára". Szijjártó Péter kitért rá: a hagyományos pártpolitikai családok közötti határvonalak átalakulnak, és már inkább ügyek, elsősorban a bevándorlás mentén húzódnak. Mind a bevándorlást ellenző, mind pedig az azt támogató pártok nemzetközi együttműködésre törekednek - közölte.
A külügyminiszter szerint nem véletlen, hogy a bevándorlást ellenző kormányokkal szembeni tüntetésekre Európa középső és déli, délkeleti részén egy időben, azonos módon, hasonló külsőségek között kerül sor.
Szijjártó Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy jelenleg az európai uniós intézményrendszer minden szintjén a bevándorlást támogató erők és vezetők vannak többségben. A kormány ezt meg akarja változtatni, hogy minden szinten a bevándorlást ellenző erők legyenek többségben, és erre leghamarabb az EP esetében van lehetőség. Ez stratégiai cél Európa és az európai polgárok biztonsága visszaadásának és az európai keresztény kultúra megőrzésének érdekében - hangsúlyozta.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.
Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!
2025. nov. 02.
Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!









