Egy ideig Münchenben élt, a kémia tudományával ismerkedett, majd Párizsba ment, ahol a fényképészet technikáját tanulmányozta. Más irányban is képezte magát, jelentős földrajzi és néprajzi tudásra tett szert.

1856-ban aztán nagy felfedezőútra indult: áthajózott az Újvilágba. Bejárta az Egyesült Államokat és Kanadát, majd Mexikót és a közép-amerikai szigetvilágot. Havannában hosszabban időzött, s ahogy útja során mindenütt, ott is mindvégig fotografált. És mert a valaha Kubában készült legelső fénykép az ő nevéhez kötődik, így a szigetország fotográfiatörténetének kezdőpontját Rosty Páltól számítják.

Tíz év távollét után tért haza: épp ma százhatvan éve, 1859. február 26-án lépett ismét magyar földre. Itthon jegyzeteit és fényképeit kezdte rendezni, majd Úti emlékezetek Amerikából címmel könyvbe szerkesztette azokat. Munkája tudományos körökben is nagy feltűnést keltett, s hamarosan az Akadémia tagjai közé választották. A következő években Pest és Pentele között ingázott. A szellemi élet megbecsült tagjaként tekintettek rá az ország székvárosában, s eközben a dunapentelei iskolaszék elnökeként és a megyei bizottmányban is – ahogy az egykori emlékezet szól – „lankadatlan buzgalommal” látta el feladatát. Az ugyancsak művelt jogász-földbirtokossal, Janitsáry Szilárddal együtt nagyon sokat tett a polgárosodó település szellemi arculatának kialakításáért.

A világlátott, több nyelven beszélő, kivételes műveltségű ember, földrajztudós, író, fotográfus és muzsikus – olyan zenei világnagyságok, mint Liszt Ferenc és Richard Wagner barátja – az utolsó éveiben a falusias mezővárosban lelte meg lelke békéjét. 1874 adventjében ment el, nagyon fiatalon, negyvennégy évesen. Végakarata szerint a pentelei katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.