1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő) 15:56 - Várkonyi Balázs

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

Egy ideig Münchenben élt, a kémia tudományával ismerkedett, majd Párizsba ment, ahol a fényképészet technikáját tanulmányozta. Más irányban is képezte magát, jelentős földrajzi és néprajzi tudásra tett szert.

1856-ban aztán nagy felfedezőútra indult: áthajózott az Újvilágba. Bejárta az Egyesült Államokat és Kanadát, majd Mexikót és a közép-amerikai szigetvilágot. Havannában hosszabban időzött, s ahogy útja során mindenütt, ott is mindvégig fotografált. És mert a valaha Kubában készült legelső fénykép az ő nevéhez kötődik, így a szigetország fotográfiatörténetének kezdőpontját Rosty Páltól számítják.

Tíz év távollét után tért haza: épp ma százhatvan éve, 1859. február 26-án lépett ismét magyar földre. Itthon jegyzeteit és fényképeit kezdte rendezni, majd Úti emlékezetek Amerikából címmel könyvbe szerkesztette azokat. Munkája tudományos körökben is nagy feltűnést keltett, s hamarosan az Akadémia tagjai közé választották. A következő években Pest és Pentele között ingázott. A szellemi élet megbecsült tagjaként tekintettek rá az ország székvárosában, s eközben a dunapentelei iskolaszék elnökeként és a megyei bizottmányban is – ahogy az egykori emlékezet szól – „lankadatlan buzgalommal” látta el feladatát. Az ugyancsak művelt jogász-földbirtokossal, Janitsáry Szilárddal együtt nagyon sokat tett a polgárosodó település szellemi arculatának kialakításáért.

A világlátott, több nyelven beszélő, kivételes műveltségű ember, földrajztudós, író, fotográfus és muzsikus – olyan zenei világnagyságok, mint Liszt Ferenc és Richard Wagner barátja – az utolsó éveiben a falusias mezővárosban lelte meg lelke békéjét. 1874 adventjében ment el, nagyon fiatalon, negyvennégy évesen. Végakarata szerint a pentelei katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.