Aki kultúrával foglalkozik, közösséget épít
Pénteken megnyílt Gombos István, Ferenczy Noémi-, és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművész kiállítása a Pannon Oktatási Központban.
Az ünnepélyes megnyitó elején a Pannon Oktatási Központ diákjai adtak egy rövid műsort, majd Borgulya Zoltán, az iskola igazgatója szólt a szép számban egybegyűlt közönséghez. Felidézte Gombos István 2017-ben, az Intercisa Múzeumban megrendezett életmű kiállítását, melyet, mint kiemelte nagyon sokan látogattak meg. Ott az idő és a hely szűke azonban nem adott lehetőséget arra, hogy a művész teljes alkotói repertoárját bemutassák a szélesebb közönségnek, és mint mondta akkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy az akkor és ott kimaradt műveket szívesen kiállítaná a Pannon aulájában. Mint mondta most jött el az idő erre és bízik benne, hogy sokan látogatják meg majd a tárlatot, hiszen városunk polgárai fogékonyak a művészetre, a városban alkotó művészek pedig magas színvonalon alkotnak, ahogy azt ez a tárlat is alátámasztja.
Cserna Gábor polgármester beszédében elmondta, hogy Magyarország egyetlen települése sem mondhatja el magáról, hogy alpolgármestere, a település egyik vezetője, művész. Azt meg főleg nem, hogy Ferenczy Noémi-díjjal kitüntetett ötvös-iparművész. De mint kiemelte, Dunaújvárosban ez igaz.
- „Gombi” Ismert, még inkább elismert embernek és művésznek számított mindig is dunaújvárosiak szemében. Annyira sokoldalú és szerteágazó tevékenységet végez, hogy úgy érzem, már-már lehetetlen feladatra vállalkoztam, amikor „igent” mondtam a mai kiállítás megnyitására – mondta Cserna Gábor. Majd a művész munkásságáról szólva elmondta, hogy keze nyomán olyan alkotások születnek, amelyek megfognak minket. Amelyekből világít Gombi egyénisége. Amelyeket megpillantva azonnal mondjuk: igen, ez Gombos-alkotás! Kiemelte, hogy elsősorban a kultúra közvetítése foglalkoztatja. Nem követ divatokat, sokkal inkább belső értékeket közvetít. Inkább az alkotásaival kommunikál velünk. És kihangsúlyozta, hogy Gombos István keze nyomán egyértelmű, hogy aki kultúrával foglalkozik, az közösséget is épít, ez pedig, mint azt a polgármester mondta a kultúránkat, a közösségeinket, a megmaradásunkat szolgálja.
A felszólalók sorát maga a művész zárta, aki megköszönte mindenkinek az áldozatos munkát, amivel segítette neki, hogy ez a tárlat létrejöhessen, majd stílusosan azt mondta, hogy beszéljenek helyette a kiállított tárgyak.
Gombos István a DO-nak elmondta a tárlat megnyitása után, hogy nagyon fontos az, hogy milyen helyszínen és milyen közegbe kerültek kiállításra az alkotások. Olyan pezsgő szellemi térben, ahol fiatalok tanulnak, egy iskola aulájában, ahol a gyerekek ezáltal testközelbe kerülnek a művészettel, a kultúrával és nem csak tananyag formájában találkoznak ezzel az ággal. Mint mondta azért fontos ez, mert így jó életkorban fogan meg bennük a kultúra, a művészetek iránti érdeklődés és szeretet, ami aztán egész életükben elkíséri majd őket. Gombos István azt is elmondta, hogy ennek erősítésére tárlatvezetéseket is tart majd a helyszínen, hogy még közelebb hozza a diákoknak a művészetet és a kultúrát ezáltal is tanítva őket.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban
2023. dec. 03.
Érdekes településtörténeti kincsekről számol be a DSTV összeállítása. Adásvételi szerződés és más, a Mayer-féle házból előkerült iratokból állt össze az elmúlt hónap műtárgya, pontosabban tárgyegyüttese az Intercisa Múzeumban. Hangkép.
ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés
2023. dec. 02.
Izgalmas programmal folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti sorozata. Figyelem: az érzékeny témát feldolgozó esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
DSTV: hang és kép polifóniája az ICA-D-ben
2023. dec. 01.
Folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti programjainak sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a hang és kép polifóniája jegyében Nagy Ákos és Hajdu Levente Az esőben fojtott hangokat hallok című filmjével, és az alkotás műhelytitkaival ismerkedhettek. Hangkép.
Adventre hangoló könyvbemutatóra készülnek
2023. nov. 30.
Ünnepi eseménnyel folytatódik a könyveket és szerzőket népszerűsítő sorozat a Líra Könyvesboltban: az adventi gyermekkönyvet jegyző Pomázi Tímeával találkozhatnak az olvasók pénteken délután.
A zene transzferhatása – a gyakorlatban
2023. nov. 29.
Az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából új sorozatot kezdtünk a Móricz Zsigmond Általános Iskolával: a téma a zenei nevelés hatása életünkre. A Kodály-módszer után a zene transzferhatásáról ír Németh Irma tanár, zenepedagógus, énekes. Vendégposzt.
Függönyt fel! – színes családi délutánt szervez a Wesley-Da Capo iskola
2023. nov. 29.
Aukcióval egybekötött adománygyűjtő művészeti délutánra várják az intézmény kínálata és programja iránt érdeklődőket – az eseménysorozat helyszíne az Arany János iskola "B" épülete lesz pénteken.
ICA-D: folytatódik az Utószó irodalmi antológia
2023. nov. 28.
Pimasz, lezser, formabontó és végtelenül eredeti. Mindez meghatározó csapásiránynak tűnik a kiadó számára: az Utószó keretében mutatkozik be a K.E.R.T. csütörtökön délután.