Az ellenzék zsákutcába terelte magát
Az Alapjogokért Központ elemzője szerint az ellenzék zsákutcába terelte magát, de nem akar kihátrálni, mert az politikailag "arcvesztést" jelentene.
Párkányi Eszter az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, azzal hogy az ellenzéki pártok kivonultak a parlamentből, a saját szavazóikat hagyták cserben, mert a szavazók azért bízták meg őket a mandátummal, hogy képviseljék az érdekeiket.
Úgy fogalmazott, az ellenzéki pártok szereptévesztésben vannak: nem állnak elő javaslatokkal, helyette "produkálják magukat", hogy felhívják magukra a figyelmet. Szerinte ez meg fog látszani az európai parlamenti választások eredményein is. Hozzátette, a Századvég kutatása szerint a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja az ellenzék viselkedését.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hagyományos karácsonyi köszöntés
2024. dec. 18.
A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.
Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)
2024. dec. 16.
Karácsony ünnepe már karnyújtásnyira van – advent harmadik hétvégéjén az Adventi Forgatag ismét zsúfolásig megtelt. Ezen a hétvégén már szombaton is várták a programok a látogatókat, majd vasárnap az öröm gyertyáját gyújtotta meg Stermeczki András evangélikus lelkész közreműködésével Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester a Városháza téren.
Gondolatok a vasmű jövőjéről
2024. dec. 16.
Izgalmasnak ígérkező beszélgetést szervez a vasmű sorsáról a Jelen! Tisza-sziget közössége: a programnak a Pentele Klubház ad otthont szerdán délután. A program nyitott, mindenkit várnak!
Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult
2024. dec. 16.
Hagyományos évzáró ünnepséget rendezett szombaton délután a Római városrészi Civilházban a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, amit meglepetés vacsora követett, végül zenés mulatság zárta.
Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán
2024. dec. 14.
Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.
DSTV: véradások az ünnep jegyében
2024. dec. 14.
A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.
"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"
2024. dec. 13.
Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.