Brüsszel beismerő vallomást tett
Brüsszel gyakorlatilag beismerő vallomást tett - így kommentálta a migrációról szóló kormányzati kampányra adott európai bizottsági reagálást a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár
Kovács Zoltán azt mondta, Brüsszel az állásfoglalásában beismerte, hogy a kormány által bemutatott elképzelések léteznek, és beismerte, hogy ezek a tervek növelnék a bevándorlást Európába, ezért a kabinet szerint veszélyesek.
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy létezik egy jogi előterjesztés a bevándorlók kötelező szétosztására, és változatlanul szorgalmazzák az EU-n kívülről történő áttelepítéseket is egy egységes uniós keretrendszerben - fejtette ki az államtitkár. A brüsszeli testület elismerte azt is - folytatta -, hogy a például Görögországban tartózkodó migránsok bankkártyákat kapnak, amire eddig több mint 110 millió eurót fordítottak.
A bizottság "bevallotta" továbbá, hogy meg akarják erősíteni a Brüsszelből irányított határvédelmi rendszert - mondta Kovács Zoltán, emlékeztetve Angela Merkel német kancellár korábbi szavaira, miszerint ez csak a tagállami szuverenitás csorbulásával érhető el. Hozzátette: "elismerték azt is, hogy az Európai Parlament (EP) elfogadta a migránsvízumokról, az úgynevezett humanitárius vízumokról szóló előterjesztést, ez pedig gyakorlatilag az előkészítése annak, hogy a bizottság melléállhasson".
Az államtitkár végül megjegyezte: az állásfoglalásban ugyan nem említi az Európai Bizottság, de az EP kezdeményezésére a nem kormányzati szervezeteknek 570 milliárd forinttal adnának többet a következő pénzügyi ciklusban. Közölte: a kabinet elszánt, hogy minden magyart tájékoztasson arról, mire készül Brüsszel. Ezért Orbán Viktor miniszterelnök levelet küld minden választópolgárnak. "Magyarország kormánya nem tántorítható el attól, hogy ismertesse azokat a terveket, amelyekkel nem ért egyet, azaz nem szeretnénk, hogy ha Magyarországot bevándorlóországgá, Európát pedig bevándorlókontinenssé tenné a brüsszeli bürokrácia" - fogalmazott.
Kovács Zoltán kérdésre arról is beszélt, hogy az Európai Bizottságnak nem konszenzust nélkülöző, bevándorláspárti szempontokat kellene érvényesítenie az előkészítési munkában, hanem azt kellene végrehajtani, amiről az Európai Tanács dönt.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének március 14-ére meghirdetett országos közszolgálati sztrájkjáról - szintén kérdésre válaszolva - azt mondta: a kormány sajnálattal látja, hogy bizonyos szakszervezetek beszálltak az EP-választási kampányba. Az államtitkár ezt szereptévesztésként értékelte. Kiemelte emellett, hogy a kormány a közszolgálatban dolgozókat megbecsülő életpálya- és béremelési programokat indított az elmúlt években.
Arra a felvetésre, hogy a Párbeszéd törvénymódosítást kezdeményez az Elios-ügyben készült OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatala érdekében, Kovács Zoltán úgy reagált: az Elios-ügyben nincs semmilyen új információ, a kezdeményezés pusztán politikai akció.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!