Egriéknél sem esett messze az alma a fájától
Tavaly év vége óta új helyre költözött a helyi jazz klub. Szépen felújítva, kissé élénk színvilágítással, de annál jobb akusztikával a Juharos vette át a dunaújvárosi jazz-szentély szerepét. Balázs Elemérék után, pénteken este szintén jól ismert zenészek szórakoztatták itt a műfaj kedvelőit.
Egri János bőgő virtuózt szinte senkinek nem kell bemutatni. A határainkon túl is ismert jazz muzsikus fia, Egri János Jr. énekesként pedig már bemutatkozott a Művész Jazz Presszó teraszán, akkor még zenei középiskolásként. Apai örökségként ő is a jazzt választotta hivatásának és énekes-zongoristaként ma már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének padjait koptatja. A most bemutatkozó formációjához az évfolyamtárs dobos, Markosi András társult. Apja mellett pedig egy másik rutinos tag, a holland jazz diplomával rendelkező, Európa-hírű szaxofonos, Soso Lakatos Sándor kísérte el. Nos, az Egri János Jr. Quartet - főleg jazz standardokból válogatva - a csillagokat is lejátszotta az égről a péntek esti fellépésük alkalmából. Feleslegesek is a további szavak, minden másról a DO kamerájának videofelvétele árulkodik.
- Szabó László -
A rovat további hírei: Kultúra
Albumbemutató az ICA-D sorozatában
2025. nov. 13.
Folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új zenei sorozata, méghozzá ezúttal a városunkból indult szerzőt felvonultató programmal. Zene és beszélgetés pénteken!
DSTV: a történelemről – új fénytörésben
2025. nov. 13.
Horváth Béla tanár urat nem kell bemutatni a városlakóknak, derül ki a DSTV terjedelmes összegzéséből. Rendszeresen tart történelmi témájú előadásokat – most éppen az MMK-ban kezdett sorozatot, új megvilágításba helyezve a történelmi tényeket. Hangkép.
"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"
2025. nov. 09.
Prieger Zsolt a József Attila Könyvtár meghívására Nagy Katicával mutatja be az Országos Könyvtári Napok időszakában elmaradt József Attila-összeállítást – a "Szívünkből zuhanó szelek" című zenés irodalmi estre jövő szerdán délután várják a költészet szerelmeseit. Interjú, az évtizedes ismeretség nyomán tegező formában.
ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel
2025. nov. 09.
Komoly sikerrel mutatta be a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a tragikusan fiatalon elhunyt alkotó, Kim Corbisier életművének fontos darabjait. A Kitöltetlen című tárlat az évad meghatározó kiállítása volt – az alkotások után különleges dokumentumfilm bemutatójára várják a vendégeket jövő kedden.
DSTV: a verselők közössége
2025. nov. 08.
Az MMK hosszú évek óta ad otthon a verskedvelőknek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Írisz Versszínpad szavalói a költemények előadásán kívül zenével, énekkel is kedveskednek a hallgatóságának – méghozzá rendszeresen. Hangkép.
Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 07.
Mint ahogyan azt már megszokhatta a város apraja-nagyja, az őszi időszakban is színes programok várják a gyerekeket, családokat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Az őszi szünet egy napján kézműves foglalkozás és a nagyon kedvelt papírszínház hívogatta az érdeklődőket.
Feltóti Sándor emlékezete – új tárlattal folytatódott a Rosti tantermi sorozata
2025. nov. 06.
Az intézmény volt tanárára, de egyúttal a költőre, a fotóművészre, az elveihez, a kritikus gondolkodás jogához haláláig makacsul ragaszkodó értelmiségire is emlékezik és emlékeztet a kiállítás, amelynek a Rosti iskola ad otthont. A bemutató megnyitója gazdag, fájdalmasan szép emlékidézéssé vált a közelmúltban.









