Ezután is küzdeni kell a "migránsbiznisz" ellen
Ezután is küzdeni kell a "migránsbiznisz" ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek - nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Dömötör Csaba arra reagált, hogy a Fővárosi Törvényszék elutasította az Ahmed H. által a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen személyiségi jogi jogsértés miatt benyújtott keresetet ugyancsak pénteki, elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Dömötör Csaba közölte: a bíróság döntése azt mutatja, hogy a valóságot és a tényeket nem lehet letagadni.
Ahmed H. kövekkel támadt a rendőrökre, ami bűncselekmény, nemcsak Magyarországon, hanem bármely európai országban - tette hozzá. Úgy fogalmazott: nem a kormány sértette meg Ahmed H. jó hírnevét, hanem saját maga, azzal, hogy bűncselekményt követett el, és ezt tudják azok a brüsszeli politikusok és aktivisták is, akik végig őt védték "a magyar rendőrökkel szemben".
Hangsúlyozta: a kormány a lehető legkomolyabban gondolta, amit plakátra is kiírt, hogy ha valaki Magyarországra jön, akkor be kell tartania az ország törvényeit. Ezután is küzdeni kell a "migránsbiznisz" ellen, nem lehet engedni, hogy tömegével hozzanak bevándorlókat Európába, és ezen még pénzt is keressenek - közölte Dömötör Csaba.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.