Dunaújváros Hetilap

Júliustól vehető igénybe a gyermekvállalási támogatás és a kamattámogatott hitel használt lakásokra

doszerk - 2019. február 11. 16:18

Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is, valamint a július elseje után született gyerekek után igényelhető a gyerekvállalási támogatás - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin a fiatal házasok gyermekvállalási támogatásáról elmondta, azt minden új gyermeket vállaló 18 és 40 év közötti nő igényelheti, aki első házasságában él, és legalább három év munkaviszonnyal rendelkezik. Legfeljebb 10 millió forint kamatmentes, szabad felhasználású hitel vehető fel, és júliustól számítva három évig áll majd nyitva ez a lehetőség.
    

A törlesztést az első, a 2019. július 1-je után született gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a kölcsön további részét teljes egészében elengedik, így akár vissza nem térítendő támogatássá is válhat ez a lehetőség - ismertette.  

Megjegyezte, ha a maximális 10 millió forintos összeget veszik fel a szülők, akkor a havi törlesztőrészlet 50 ezer forint lesz, 20 éves futamidővel. Hangsúlyozta, a támogatást azok is igénybe vehetik, akik már házasok és már van gyermekük, de csak további gyermek után kérhető a kölcsön.   

Novák Katalin közölte, a csok mellé kapható kedvezményes hitel már használt lakásokra is felvehetővé válik, vagyis a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének a feltétele volt.    

A jelzáloghitelek egy részének átvállalása úgy változik, hogy már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél 4 millió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállalnak át - közölte az államtitkár, hozzátéve: fontos tudni, hogy ez a lehetőség a kamattámogatott csok-hitelek esetén is érvényes.

Fotó:MTI

Novák Katalin közölte, a legalább négygyerekes nők szja-mentességét várhatóan a jövő évtől vezetik be, és ez nemcsak a 18 év alatti gyerekek esetén érvényes, hanem a felnőtt gyerekek után is, egészen a nyugdíjig. Az adómentesség kizárólag a munkából származó jövedelemre igaz, tehát például az osztalékból származóra nem lehet igénybe venni - mutatott rá.

A nagyszülői gyedről elmondta, csak még aktív, tehát dolgozó nagyszülők vehetik igénybe, nyugdíjasok nem, és a gyed extra nem terjed ki rá, tehát ha a nagyszülő visszamegy dolgozni, akkor a gyed folyósítása megszűnik.

Szólt arról is, hogy felmérték a bölcsődei ellátásra vonatkozó igényeket, és azt látták, hogy 70 ezer férőhelyre lenne szükség. Ezért a tervek szerint a jelenlegi 50 ezerről 2020-ig 60 ezerre, 2022-ig pedig 70 ezerre bővítik a férőhelyek számát.

Az államtitkár elmondta, elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja: a kormány legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja a legalább három gyermeket nevelő családok esetében 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással, amely az autó árának maximum 50 százalékát teheti ki. Ezt nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve kifizetni.

Kiemelte, az intézkedések költségvetési fedezete biztosított, jövőre nagyságrendileg 150 milliárd forintot fordítanak ezekre, idén pedig értelemszerűen ennek felét, de ez azon is múlik, mennyien veszik igénybe a lehetőségeket. Novák Katalin azt is hangoztatta, hogy a családtámogatások bővítése nem lezárt folyamat, tovább folytatják a munkát.

Úgy fogalmazott, 2010 óta a kormány családbarát országot épít, és minden döntése arról szól, hogy könnyebb legyen gyereket vállalni és nevelni Magyarországon. Ezért folytatnak családközpontú kormányzást, és ezért növelték a családoknak járó támogatásokat a kétszeresre 2010 óta. Közben láthatók az intézkedések eredményei is, nemcsak demográfiai értelemben, hanem abban is, hogy jobban élnek a gyereket nevelők - tette hozzá.

Emlékeztetett, 20 éve nem volt olyan magas a gyerekvállalási kedv, mint tavaly, és 20 éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2018-ban, amikor több mint 100 ezer fiatal mondott igent egymásra.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

2025. okt. 25.

Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak

2025. okt. 25.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos

2025. okt. 24.

Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál

2025. okt. 23.

A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!