Megújul a csónakház
A mostani beruházás 97 millió forintból valósul meg, egyrészt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, másrészt az önkormányzat kiegészítő támogatásának köszönhetően. Héger Péter, a DVG Zrt. építésvezetője elmondta, három héttel ezelőtt kezdték meg a kivitelezési munkákat. Jelenleg a bontást végzik, falakat, padlózatot, majd utána következik az építés.
A teljes csónakház belső részét felújítják, az öltözőkkel, mosdókkal, zuhanyzókkal, konditeremmel egyetemben, kulturált, modern környezetet teremtve ezzel a sportolóknak. Pász Péter, a Dunaferr Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának vezetője elmondta, a kivitelezés idejére az egyik fő kérdés az öltözési lehetőség biztosítása volt. Erre is megoldást találtak: a fiú öltözőt egy paravánnal kettéválasztották, így kialakítva külön helyet a fiúknak és a lányoknak. Mint mondta, működik a tanmedence, tudnak kondizni, futni, így minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy jól készülhessenek a szezonra.
Tavaly még úgy volt, hogy áprilisban kezdődik a felújítás, ám a DVG előbb neki tudott állni, így remélhetőleg a nyár végén birtokba vehetik a megújult csónakházat a szakosztály versenyzői.
A szakosztályvezető hozzátette, rengeteg tervük van még az infrastruktúra fejlesztésére. Szeretnék a tanmedencét, annak épületét korszerűsíteni, valamint egy új stégrendszert is kialakítanának. Ez utóbbi megvalósítása még idén elkezdődhet, ugyanis a tervezése már folyamatban van.
A rovat további hírei: Közélet
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.









