A járőrök tegnap a Kalmár utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 38 éves vezetőjét. Az egyenruhások az igazoltatás során megállapították, hogy a férfit korábban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta, ezért a sofőrt a helyi rendőrkapitányságra előállították, meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették.
Nem is ülhetett volna a volán mögé
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyos baleset, teljes útzár volt a 62-es úton
Személyautó sodródott le az útpályáról Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán tegnap késő este. A sofőr sérült meg a balesetben, a forgalmat a 6-os út felé terelték, értesült a DO.
Közös munka a bűnmegelőzésért
A dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési szakemberei is részt vettek azon a tanácskozáson, amelyet a prevenciós tevékenység hatékonyságának növelése érdekében szerveztek a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.
Bréking: lánglovagok bevetése az Alkotás utcában (FRISSÍTVE!)
Egy 7. emeleti lakás erkélyén szivárgó füst miatt riasztották a dunaújvárosi egységet ma reggel. A Béke városrészi bevetés még felderítési szakban van – jövünk a részletekkel! (FRISSÍTVE!)
Bréking: lakástűz a Római körúton (FRISSÍTVE!)
Hivatalos megerősítés még nincs, de úgy tudjuk, a cigarettázás vezetett lángok fellobbanásához a Római körút sorháznak egyik ötödik emeleti lakásában ma reggel. (FRISSÍTVE!)
Notórius, ám roppant ügyetlen áruházi szarka bukott meg
Tízszer próbált meg különféle termékeket eltulajdonítani a dunaújvárosi áruházakból az a nő, akinek letartóztatásáról az ügyészség rendelkezett, értesült a DO. Folytatólagosan elkövetett lopás, folyamatos bukó a hajtás után!
Szirénapróba: közeleg a hétfő, következhet a morgatás
A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba – városunkban most is hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.
Eltűnés miatt keresik Dávidot – jelezzen, ha látta! (FRISSÍTVE)
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 13 éves fiatal eltűnése ügyében. A fiúnak csütörtökön veszett nyoma – bárki bármit tud róla, jelentkezzen, de már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

