Teljes kudarc lett az ellenzéki előválasztás
Pánik a baloldalon: Karácsony nyert, de alig mentek szavazni a "támogatók", mi lesz, ha még jön Puzsér is? - írja a Magyar Hírlap.
Újabb balliberális párt kérdőjelezte meg a – már Puzsér részvételével tartandó – második kör szükségességét, miközben az első forduló teljes érdektelenségbe fulladt. Gyurcsányék attól tartanak, hogy olyan kevés a szavazó, hogy valójában bárki nyerhet az ellenzéki castingon .
A többfordulós bohóckodás tervét karácsony előtt egy szándéknyilatkozatban rögzítették, a dokumentumot a szocialista Molnár Zsolt, a párbeszédes Karácsony Gergely, valamint Puzsér Róbert írta alá. Azonban úgy tűnik, hogy a régi baloldal képviselői a megállapodásban rögzítettek ellenére nem várják meg a második fordulót, előre eredményt hirdetnek. Puzsér riválisai tehát ismét hadüzenetet küldtek a megmondóembernek - írja az Origo.
A Népszava adatai szerint az előválasztás első fordulójában a választásra jogosultaknak mindössze 2 százaléka vett részt. Szombat délelőtt Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője tartott sajtótájékoztatót, melynek végén az újságírók kérdeztek a politikustól, elsősorban az előválasztással és a Jobbikkal való együttműködés mikéntjével kapcsolatban. Az egyik riporter felhozta, hogy az LMP szerint az áprilisi választási eredményekhez képest „elég kevés” az előválasztáson részt vevők száma, ami után a következő beszélgetés kerekedett:
- Gréczy: „Soha nem volt előválasztás Magyarországon, másrészt emberek állnak sorba, fagyoskodva, hogy leadják a szavazatukat. Az LMP-be kicsit több empátia kellene, hogy ha ilyen mondatokat mondanak, akkor az ember egyből megérti, miért estek be minden közvélemény-kutatónál erősen öt százalék alá.”
- Riporter: „Hogy lesz így ebből egység? Mert előfordulhat olyan alternatíva, hogy Puzsér Róbert nyer?”
- Grézy: „Nincs ilyen alternatíva. Köszönöm.”
Az erről készült videót itt nézheti meg:
Gyurcsányék egyébként az általuk korábban leárulózott Karácsony Gergely mögé álltak be az előválasztási küzdelemben, aki most az első fordulót megnyerte Horváth Csaba előtt. Zugló polgármestere a lehetőségeikhez mérten nagy verést mért Horváthra.
A pártok által felkért választási szakértő, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság volt elnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be: az előválasztáson 34 214-en szavaztak, 81 érvénytelen szavazat volt, így az érvényes szavazatok száma 34 133. Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje 6535 szavazatot kapott - közölte Szigeti Péter.
Őrsi Gergely, az előválasztási bizottság tagja, a fővárosi MSZP alelnöke elmondta, a hétfőtől vasárnapig tartó előválasztás rendben és tiszta körülmények között zajlott. Visszaélések gyanúját felvető jelenségeket és az informatikai rendszer manipulálását célzó kísérleteket nem tapasztaltak - tette hozzá.
Horváth Csaba nyilvánosan gratulált Karácsonynak, aki az eredmény után azt mondta: "nem az ellenzék főpolgármester-jelöltjét, hanem a budapestiek főpolgármesterét keressük. Karácsony azt is mondta, hogy a továbbiakban is számít Horváth Csaba "tudására és munkájára", ahogy fordított esetben is történt volna. A résztvételi adatok ismeretében azonban az eredmény szinte elhanyagolhatónak számít, nem reprezentálja a budapesti választók akaratát.
Maga Horváth is beszólt egyébként Puzsér Róbertnek, azt vízionálva, hogy nem szükséges a második menet: „Amúgy nem gondolom, hogy lesz az előválasztásnak második fordulója, szerintem addigra Puzsérnak nem lesz érdemi támogatása” – mondta.
Fidesz-KDNP: hatalmas kudarc az ellenzéki előválasztás
A Fidesz-KDNP szerint hatalmas kudarccal ért fel a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztás - közölte Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) az eredményre reagálva vasárnap az MTI-vel.
A kormánypárti politikus rámutatott: a korábbi választásokon is lehetett látni, hogy nincs hiteles arca az ellenzéknek, akit el tudnának indítani főpolgármester-jelöltnek. Most lezárult a szokásos "casting" - fűzte hozzá.
Úgy értékelt, az ellenzéki oldalon lezajlott előválasztás totális érdektelenségbe fulladt. Alig több mint 34 ezer ember, vagyis a budapestiek mintegy 2 százaléka vett részt a szavazáson. Ez azt jelzi, hogy még saját szavazóikat sem tudták mozgósítani. Továbbá, a számokból az is látszik, hogy még a zuglóiak sem támogatták saját polgármesterüket - jegyezte meg.
A kormánypárti politikus szerint az is látszik, hogy a bevándorláspárti politikusokból és pártjaikból az ellenzéki oldalon sem kérnek.
Borbély Lénárd azt mondta, nem tudja, "meddig akarnak még bohóckodni", de úgy látja, bebizonyosodott, hogy akik a mostani választáson indultak, hiteltelenek a budapestiek szemében. A budapestiek egyértelműen kinyilvánították, hogy abból a bevándorláspárti politikából, amit Karácsony Gergely és Horváth Csaba képvisel, nem kérnek - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje nyerte a baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztását.
- magyarhirlap.hu -
A rovat további hírei: Közélet
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.









