A baloldali ideológia totális csődöt mondott
A baloldali ideológia a gyakorlatban bebizonyította, hogy nem hozza meg a felemelkedést a brazil társadalom számára - minderről Paolo Eneas, Jair Bolsonaro brazil elnök politikai tanácsadója beszélt az Origónak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Budapest Summit on Migration - The Biggest Challenge of Our Time? - konferencián. Úgy látja, a multikulturalizmus nem működik a gyakorlatban - írja az Origo.
Milyen tényezők vezettek el Jair Bolsonaro győzelméhez a tavalyi elnökválasztáson?
30 év óta Jair Bolsonaro az első olyan jobboldali politikus, aki képes volt elnökválasztást nyerni a dél-amerikai országban. Úgy látom, a győzelmében több fontos tényező játszott szerepet. Az egyik legfontosabb ok a hatalmasra nőtt állami korrupció volt, amely mind a kormányt, mind a helyi kormányzóságokat átjárta. Ráadásul mivel Bolsonaro már több mint 35 éve politikus, és nem kötődött a neve semmilyen korrupciós botrányhoz, ezért a választók joggal bíztak benne.
A másik fő oka Bolsonaro győzelmének az volt, hogy az emberek rájöttek, hogy a baloldal megoldásai nem működnek. A baloldali ideológia a gyakorlatban bebizonyította, hogy nem hozza meg a felemelkedést a brazil társadalom számára. Jó példa erre az oktatási rendszer helyzete, amit teljesen eluralt a korrupció. Mindez nem azt jelenti, hogy minden visszaélés pénzzel történik meg, hanem a befolyásolás ezernyi eszköze alakult ki, hogy valaki a képességei szerinti eredmény helyett lényegesen jobban szerepeljen. Mindemellett a gender-ideológia is átjárta az oktatási rendszerünket, és lényegesen előrébb került, mint a hagyományos tudomány oktatása, vagy éppen nemzetünk történelme.
Jair Bolsonarót Orbán Viktor meghívta Magyarországra
2019. január 1-jén tette le a hivatali esküt a parlamentben Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke, aki tavaly októberben nyerte el tisztségét a baloldal egymás után négyszeri győzelmét követően. Az ünnepségen jelen volt a világ számos vezető politikusa, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Orbán Viktor később magyarországi látogatásra hívta Brazília új elnökét, aki el is fogadta azt.
Bolsonaro sikerében alapvető szerepet játszott az is, hogy az országban soha nem látott magasságba emelkedett a bűnözés. Több embert gyilkolnak meg Brazíliában egy évben, mint ahányan egy hagyományos háborúban életüket vesztik. Tavaly 60 ezer embert gyilkoltak meg az országban, ami egyébként több, mint amennyien a szíriai polgárháborúban életüket vesztették. A bűnözés elszabadulásában nagy szerepe volt a baloldali politikának, ami egyáltalán nem tartotta olyan nagy problémának ezt, ráadásul az önvédelem jogát sem helyezték előtérbe. Mindezek mellett a baloldal a rendőrség jogait is csorbította azáltal, hogy a fegyverhasználat jogát lényegesen csökkentette. Ezek a tényezők mind a közbiztonság radikális romlását eredményezték.
Mik a legfőbb prioritásai az új vezetésnek pár hónappal a hivatalba lépése után?
Egyelőre csak három hónapja van hivatalban az új jobboldali vezetés, de egy jelentős külpolitikai fordulat körvonalai már most kezdenek kirajzolódni. Ennek egyik első lépése volt, hogy elutasította az új kabinet az ENSZ migrációs paktumát, egyre határozottabban lépünk fel a kommunista venezuelai diktatúrával szemben. Mindezek mellett a gazdasági problémák orvoslása is megkezdődött. A brazil gazdaságnak két főbb problémája volt. Az egyik, hogy az államadósság folyamatosan növekedett, miközben ehhez egy hatalmasra nőtt jóléti ellátó rendszer alakult ki. Az új kormánynak tehát lépéseket kell tennie afelé, hogy az állami szerepvállalást csökkentse. Ennek egyik eleme az állami cégek értékesítése lehet. Az emberek is egyetértenek abban, hogy a túlságosan nagy állami szerepvállalás miatt az állam nem képes a hatékony növekedésre, így az átalakításokat támogatják. Az elnök átalakítási terveiben nagy segítséget kaphat a parlamenttől is, mivel most egy olyan, korábban nem látott felállás van, miszerint a képviselőknek több, mint a fele a jobboldalról érkezett. Lépésről lépésre kell haladni.
Mit tanácsolna az európai vezetőknek, hogy a mostaninál sikeresebben kezeljék a tömeges illegális bevándorlást?
Nem szabadna megengedniük, hogy az európai társadalmakat, és így a civilizációt veszélybe sodorják. Az emberek egy jelentős része látja, hogy a tömeges illegális migráció, a különféle társadalmak átalakítása egyértelműen a nyugati civilizáció végét jelentheti. Ennek oka, hogy nagyon különböző az őshonos európaiak kultúrája és a beérkezők identitása. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy az Európába érkezők jelentős része muszlim, míg a kontinensen a keresztény-zsidó kultúra a meghatározó. A kettő egymás mellett élése pedig rengeteg konfliktust generálhat. A tömeges bevándorlás hívei azt hirdetik, hogy a multikulturalizmus révén a korábban említett problémák feloldhatóak, azonban a gyakorlat bebizonyította, hogy a multikulturalizmus nem képes teljes körű megoldást nyújtani. Jó példa erre Anglia, ahol volt arra példa, hogy a saria és a helyi jog ütközése olyan konfliktust generált, amit nem sikerült meghaladnia a helyi közösségnek, mivel a két jogrendszer gyakorlatilag egymás mellett él.
Brazília hogyan próbálja kezelni a venezuelai migrációs válságot?
Nagyon nagy a különbség a venezuelai és az európai helyzet között. Latin-Amerikában egyértelműen menekültekről beszélhetünk, mivel a venezuelai rezsim teljesen élhetetlenné vált, az emberek közvetlen élete van veszélyben. Ezzel szemben az európai migrációs krízisben nem olyan személyek jelentek meg, akiknek az élete közvetlen veszélyben lenne. Itt mindenképpen gazdasági migránsokról beszélünk. Az nem lehet kérdés, hogy a bajban lévőknek segítünk, de ez nem jelenti azt, hogy a határaink védelmét és a biztonságunkat feladjuk. Érdekes, hogy a Közel-Keletről érkezettek jelentős része fiatal, katonakorban lévő férfi volt, csak elvétve lehetett látni gyerekeket, nőket és időseket.
- origo.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.









