Bemutatkoztak a zeneiskola jazz tanszakosai
A Juharos "feltámadásának" köszönhetően egy régi, szép hagyomány lépett ki a Sándor Frigyes Zeneiskola falai közül. A klasszikus zenei tanulmányokat folytatók mellett, most a jazz tanszak növendékei vallottak színt, hiszen együtt muzsikálhattak tanáraikkal, meg-megcsillantva tehetségüket.
A kezdetek régre, a 90-es évek elejére nyúlnak vissza, amikor Csuhaj-Barna Tibor, aki ma már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ledoktorált jazz-bőgő tanára kollégáival megálmodta a tanszakot. Őt 2004-ben egyik legjobb, gyerekkori barátja, zenésztársa Szabó Attila váltotta, aki kezdetben még klasszikus gitárt oktatott, amelyet - ahogy ő mondta - hamar "villanygitárra" cseréltek. A nyári zenei táborokban tovább csiszolódott a diákság, más hangszercsoportok is beszálltak és megérett a dolog arra, hogy egy kávé, tea, szendvics mellett szüleiknek, barátaiknak is megmutassák tudásuk legjavát. A Jazz Café csütörtök este új helyre költözött és ugyan hiányoztak a billentyűsök, de így is egy telt házas, remek hangulatú örömzenélésnek lehetett tanúja az, aki betért az uszoda mögötti vendéglátóhelyre. A DO kamerája most is hozott egy "csészényi" ízelítőt olvasóinak. Akit ezek után sikerült felcsigázni, ne hagyja ki a Zene Zóna következő adását a D+ TV-n!
- Szabó László -
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a kamera igézetében
2025. feb. 24.
Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget. Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.
Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
2025. feb. 24.
Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.
DSTV: kis művészek toborzása
2025. feb. 23.
Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.
DSTV: a természet szerelmese
2025. feb. 22.
Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.
DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya
2025. feb. 21.
Településtörténeti jelentőségű gyűjteménnyel folytatódik az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Szentháromság templomot és a templom oltárát ábrázoló képes levelezőlapokat mutatja be az intézmény. Hangkép.
Bemutatják a magyar animációs művészet elmúlt 111 évét
2025. feb. 21.
Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves a magyar animációs művészet címmel a magyar animáció történetét, a legjelentősebb alkotókat és filmjeiket mutatja be a Műcsarnok új, péntektől látogatható kiállítása.
Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján
2025. feb. 20.
Mese- és bábelőadás, koncert, dedikálás is lesz számos más program mellett szombaton, a Móra Kiadó családi napján, amelyet a budapesti 6SZÍN Teátrumban rendeznek meg szombaton.