Dunaújváros Hetilap

Böszmeségek bűvöletében

doszerk - 2019. március 13. 8:24

Gyurcsány Ferenc böszmeséget mondott. Megint - írja a Magyar Hírlap.

Nyilván, ezzel a kijelentésemmel senkinek nem mondtam újdonságot, hiszen mióta belépett a politikai erőtérbe mást se csinál, csak gyalázkodik vagy esztelenségeket beszél. Ám, mivel a masszív szektára emlékeztető követői egyszerűen nem engedik, hogy a feledés homályába vesszen az ország egyik legkártékonyabb miniszterelnöke címét kiérdemlő Gyurcsány, így nem hagyhatók figyelmen kívül magyargyalázó szavai.

Főleg nem olyankor, amikor a „függetlenül objektív”, vagy „objektíven független” médiában még partnere is akad folyamatos böszmeségének hangoztatásában, mint ahogyan az eddig ellene, most azonban már mellette pózoló ellenzéki alakulatok is szívesen asszisztálnak a jelenlétéhez. Gyurcsányról tudjuk, hogy a hideg futkos a hátán, ha meghallja, hogy továbbra is élnek a Nagy-Magyarország egykori területén magyarok, pláne kiborul, ha még teszünk is azért, hogy magyar szóra magyar szó feleljen a nem kért, de elviselt határokon túlról. Úgy általában a magyar, a nemzet, a haza szavak sincsenek ínyére, mint ahogyan a családokat se tartja sokra. Azt meg pláne nem bírja szó nélkül hagyni, ha akadnak olyan „elvetemültek”, akik szeretnék, ha Magyarország magyar ország maradna, és ennek érdekében a kormány erősíteni igyekszik a családokat.

Gyurcsány Ferenc éppen ezért a napokban a családtámogatási programmal kapcsolatban a következőt bírta mondani: „Aki pénzért ölel, azt másnak hívják a köznyelvben.” A téma kontextusában ez azt jelenti: azok a fiatalok, akik igénybe veszik, vagy vették a különböző családpolitikai támogatásokat, azok prostituálták magukat, ugyanis nyilvánvalóan a Fidesz–KDNP megvette őket, és csak és kizárólag a pénz miatt vállaltak, vállalnak gyermeket. Ezt a bicskanyitogató megállapítást erősíti egy másik roppant „független” és még „objektívabb” lap hasábjain szintén mostanában napvilágot látott kirohanás, ami a családvédelmi terveket, a kommunizmus terhességmegszakítási tiltásával vonja egy kalap alá. Mint megtudható, akkoriban mindenki kénytelen volt vállalni a nem kívánt gyermeket, akik boldogtalan környezetben nőttek fel, a mostani intézkedések pedig ezt az időszakot idézik, csak most pénzért vállalnak az emberek gyereket, akiket nyilván nem fognak szeretni. Balliberáliséknál úgy látszik elképzelhetetlen, hogy valaki önként nagycsaládot, vagy egyáltalán gyereket akarjon, sőt ennek még örüljön is, hiszen ezzel az „én” szorul háttérbe, az pedig lelki nyomorba dönt mindenkit. Szerintük. Ebből következően a Gyurcsány Ferenchez hasonlók számára a támogatás és az önkéntesség fogalma is teljesen ismeretlen. Ők nyilván a diktátumokat, a tiltásokat és a kényszert tekintik megfelelő eszköznek. Az ösztönzés, a támogatás, a választás és a biztonság náluk nem opció. 

Jól tudjuk, hogy a hatalom mellett a pénz a másik dolog, ami megmelengeti „igazmondó” Ferenc szívét. Ő ennyit fogott fel tehát ebből az egészből. Meg persze annyit, hogy ő erre a pénzre nem teheti rá a kezét, és ezek a megátalkodott magyarok még mindig nem akarják megdönteni az Orbánt. Sőt még gyerekeket is szülnek, ahelyett hogy a migránsoknak örülnének. Ezért Feri fogja magát, bemegy a tévébe és burkoltan leprostizik mindenkit, aki gyereket mer vállalni. Pontosabban nyilván ez a jelző csak azokra vonatkozik, akik a Fidesz–KDNP-re szavaznak, nem az ő leharcolt és bukottakból álló szektájára. Mert aki az ellenzékiekre szavaz, az szeretetből vállal gyereket, aki pedig a kormánypártokat támogatja, az csak prosti lehet. Böszmeség ez a javából. Nem tudom hova tenni, hogyan juthat valakinek a gyerekszületésről a prostitúció az eszébe, de maradjunk annyiban, hogy egészségesen és nemzetben gondolkodó emberben fel sem merül ez a gondolattársítás. Sokadjára is az a tanulság, hogy nemcsak mi, hanem Gyurcsány is jobban járna, ha nem zúdítaná rá gyűlölettől fröcsögő gondolatait a nyilvánosságra. Ugyanis hiába mosolyog és igyekszik roppant negédesen tálalni mondanivalóját, a nemzet iránt érzett perzselő haragja és undora átsüt minden szaván. Nehéz eldönteni mi a felháborítóbb: az, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is folytathatja közéleti ámokfutását, vagy az, hogy ehhez még mindig asszisztál a „független” és „objektív” média? Mindenesetre visszavonulásról szó sincs, hiszen most már Dobrev Klára is belépett a küzdőtérre, így duplán kaphatjuk a dózist torzulásaikból. Pedig az ő esetükben az egynél csak a kettő rosszabb. Az ég irgalmazzon nekünk!

- magyarhirlap.hu -

Ehhez sokat nem lehet hozzátenni, Gyurcsány megint hozta a formáját, ezzel megismételte korábbi ámokfutását, amikor arra buzdította az anyaországi magyarokat, hogy nemmel szavazzanak a kettős állampolgárságot megengedő népszavazáson. Most kurvázza a magyar anyákat, a magyar családokat, a becsületükbe gázolva, úgy hogy benne már rég nincs ilyenből egy grammnyi sem. És ezzel a figurával borult össze a Jobbik Magyarországért Mozgalom, hogy vállt a vállhoz vetve meneteljenek előre. És ennek a Jobbiknak a színeiben politizál Pintér Tamás is.

 

A rovat további hírei: Közélet

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést

2025. okt. 22.

Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre

2025. okt. 22.

Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!

2025. okt. 22.

Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes

2025. okt. 21.

A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett

2025. okt. 21.

Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes

2025. okt. 21.

Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés

2025. okt. 20.

Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.