Együtt tüntet a nemzeti ünnepen Gyurcsány és a Jobbik
Hiába az elmúlt hetek antiszemita botrányai, március 15-én együtt lép színpadra a baloldal és a Jobbik - írja a 888.hu internetes portál.
Közös demonstrációt tart ma az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP, a Liberálisok, a Momentum és a Jobbik. Mindezt úgy, hogy az elmúlt hetekben számos jobbikos politikusról került napvilágra olyan felvétel, melyen antiszemita kijelentéseket fogalmaztak meg, ám ez jól láthatóan nem zavarja a többi baloldali pártot.
Fotó:MTI
Ezt bizonyította Karácsony Gergely legutóbbi okfejtése is, miszerint őt személy szerint nem érdekli, hogy őszinte-e a Jobbik „néppártosodása”, neki nem számít, ha mindez politikai számításból történik.
Azonban nemcsak a baloldal dobja sutba korábbi elveit. Az egykori nemzeti radikális párt, a Jobbik most azzal a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val áll közös színpadra, mely szellemiség ellen az egész mozgalom létrejött.
A szemkilövetők, a morális hazaárulók és az álarcban tetszelgő antiszemiták ma a nemzeti ünnepünkön közös tüntetésre készülnek. A pénzért és a hatalomért jól láthatóan bármire képesek.
- 888.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.