Dunaújváros Hetilap

Együtt tüntet a nemzeti ünnepen Gyurcsány és a Jobbik

doszerk - 2019. március 15. 11:55

Hiába az elmúlt hetek antiszemita botrányai, március 15-én együtt lép színpadra a baloldal és a Jobbik - írja a 888.hu internetes portál.

Közös demonstrációt tart ma az MSZP-Párbeszéd, a DK, az LMP, a Liberálisok, a Momentum és a Jobbik. Mindezt úgy, hogy az elmúlt hetekben számos jobbikos politikusról került napvilágra olyan felvétel, melyen antiszemita kijelentéseket fogalmaztak meg, ám ez jól láthatóan nem zavarja a többi baloldali pártot.

Fotó:MTI

Ezt bizonyította Karácsony Gergely legutóbbi okfejtése is, miszerint őt személy szerint nem érdekli, hogy őszinte-e a Jobbik „néppártosodása”, neki nem számít, ha mindez politikai számításból történik.

Azonban nemcsak a baloldal dobja sutba korábbi elveit. Az egykori nemzeti radikális párt, a Jobbik most azzal a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val áll közös színpadra, mely szellemiség ellen az egész mozgalom létrejött.

A szemkilövetők, a morális hazaárulók és az álarcban tetszelgő antiszemiták ma a nemzeti ünnepünkön közös tüntetésre készülnek. A pénzért és a hatalomért jól láthatóan bármire képesek.

- 888.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.