Fejlesztések a kórházban
A Szent Pantaleon Kórház mindig igyekszik a lehetőségeit úgy kihasználni és bővíteni, hogy a legjobban tudjuk szolgálni a gyógyító munka hatékonyságát, és a betegek kényelmét- hangsúlyozza dr. Mészáros Lajos, a kórház főigazgatója, amikor az intézmény aktuális híreire voltunk kíváncsiak.
Így most a szakrendelésekre bejelentkezés újabb lehetőségét, a pályázati forrásokból hamarosan kezdődő fejlesztéseket, s egy jótékony célú felajánlást vettünk sorra.
Emailben is lehet időpontot kérni
- Korábban a szakrendeléseinkre, vizsgálatokra nagyon nehezen lehetett időpontot kérni. 2017-ben már változtattunk a rendszeren, a személyes és telefonos bejelentkezést szétválasztottuk, s egy külön telefonos előjegyzéssel foglalkozó irodát hoztunk létre. Ez minőségileg nagyon nagy előrelépés volt, de szeretnénk a rendszerünket tovább fejleszteni. Így betegeinknek most már e-mailben az elojegyzes@pantaleon.hu címre írva is kérhetnek időpontokat, és válaszmailben 1 munkanapon belül kaphatnak időpontot a kívánt szakrendelésre.
Arról, hogy mely szakrendelések azok, melyekre a fenti módok valamelyikét választva kérhető időpont, illetve milyen adatok megadása szükséges az előjegyzéshez, a www.pantaleon.hu /Betegellátás/Szakrendelések menüpont alatt tájékozódhatnak. A kórház több mint 50 szakmában végez járóbeteg-ellátást Dunaújváros és térsége 130.000 lakosa részére, ezért reményeik szerint az előjegyzés kérési rendszer e-mailes formájának bevezetésével még gördülékenyebbé válik betegeik számára a szakrendeléseinkre történő időpontkérés.
Segít a Fűmester
Egy helyi vállalkozás, a Fűmester Kft, amely kertgondozást is vállal, felajánlotta a kórháznak, hogy időszakosan és idényjelleggel elvégez a kórháznak egy-egy nagyobb kertkarbantartást. A főigazgató örömmel fogadta a felajánlást:
- A kórház kertjének a füves részeit folyamatosan karbantartjuk, de az ilyen nagyobb volumenű munkákkal mindig egy kicsit elmaradásban vagyunk. Így nagyon köszönjük a felajánlást. Úgy vélem, hogy egy rendezett, jól szervezett intézmény az ott végzett munka minőségét jó, ha külsőségeiben is meg tudja mutatni. Köszönjük neki, hogy a kft. ehhez hozzájárul.
Szabó Dávid, a cég vezetője elmondta, úgy gondolta, hogy segít a kórház környezetét szebbé tenni, és idényjellegű munkákat tavasszal és persze majd ősszel elvégezni:
- A lombok összeseprését, a bokrok, fák ifjítását, metszését, a gallyak darálását végezzük el a kórház parkjában. Hiszek abban, hogy egyvalaki mindenkinek nem tud segíteni, de mindenki képes segítséget nyújtani egyvalakinek. Mi ezt most a kollégáimmal a kórháznak tesszük.
Felújítások
Dr. Mészáros Lajos főigazgató beszámolt újabb fejlesztésekről is:
- Folyamatban van már egy megnyert pályázatunk a járóbeteg ellátás fejlesztésére, ami a rendelőintézet felújítását célozta meg. Az elnyert pályázat tartalmazza a liftcserét, amely a már a legfelső szinten is meg fog állni, az épület akadálymentesítését, az összes mosdó felújítását, a diabetológiai rendelő korszerűsítését, a tornaterem kialakítását az épületben, s átköltöztetését a kórház alagsorából. A közbeszerzési szakasz végén járunk, hamarosan meglesz a kivitelező, s reményeim szerint egy hónap múlva elkezdődhetnek a rendelőintézetben a munkák, s ha szerencsénk van, akár még az idén be is fejeződhetnek. Ennek a pályázatnak része még egy eszközbeszerzés is, közel száz millió forint értékben bővül a járóbeteg műszerpark, amelynek a legfontosabb része egy mobil röntgen-készülék. Mindemellett nyertünk pályadíjat az egészségfejlesztési iroda komfortosabbá tételére is. 1,5 millió forintot fordíthatunk egy új helyiség kialakítására.
Újabb családbarát siker
- A családbarát kormányzati intézkedésről szóló tavalyi (1098/2018) Kormány határozat alapján, a közfinanszírozott fekvőbeteg intézmények szülészeti és koraszülött intenzív ellátást nyújtó szervezeti egységeire vonatkozó „Családbarát Szülészet” pályázatot írt ki, melyen a szülészeti osztályunk közel 64 millió forintot nyert. Az összegből 35 millió forint építészeti felújításokat tartalmaz, melyből a szülőszoba padozata új homogén, vezetőképes pvc burkolatot kap, valamint fel tudjuk újítani az osztály folyosó közepén lévő mosdóblokkjait. Tovább bővül az osztály bútorzata és eszközparkja is, új szülőágyakra, szülőmonitorok, inkubátor, ctg-készülékek és egyéb kiegészítők beszerzésére nyílik lehetőségünk.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!