Férfi és nő egymással, egymás ellen
Párkapcsolati drámával bővült a Bartók színház repertoárja. A Társak című stúdiótermi előadás premierjére péntek este került sor, méghozzá nagy sikerrel.
A minimalizmusra és az érzelmekre helyezi a hangsúlyt a Bartók színház legújabb előadása, ami a skandináv drámaíró, Strindberg művének, a Társaknak az adaptációja. A darab már több, mint száz éves, ezért sok eleme már nem releváns 2019-ben, egy valami azonban változatlan maradt nem csak az elmúlt évszázadot, de az elmúlt évezredeket tekintve is, méghozzá a férfia és a nő kapcsolata. Erről szól Sipos Imre legújabb rendezése, melynek főszereplői többek közt Kiss Attila, Tőkés Nikoletta, Jókai Ági és Jegercsik Csaba.
Az eredeti darabból tehát kikerült sok történetszál, ami maradt az a kendőzetlen bemutatása a párkapcsolatoknak, annak minden fájdalmával, rivalizálásával, örömével és boldogságával együtt, egy felvonásban. A rendező elmondta, a darab eredetileg nagyszínpadra készült, ezért sok változásra volt szükség.
- Itt a stúdióteremben a legkisebb rezdülések is számítanak, a közönség közel ül a színpadhoz és mindent jól láthatnak. Azok, akik szeretik a színházban az intimitást, azok pont ezt kapják meg ettől az előadástól. Amikor Strindberg megírta, akkor ez egy rendes, polgári, nagyszínpadi előadás volt négy felvonásban, hatalmas díszlettel, sok-sok emberrel, szereplővel, tehát nem stúdióterembe írta. Mi azért csináljuk itt, mert az a polgári környezet már nem létezik, úgy éreztem, hogy arról nem érdemes beszélni, inkább a férfiról és a nőről érdemes beszélni a jelenkor társadalmának. Ezért írtuk át kisszínpadra, csak a fő szálat meghagyva egy felvonásban, röviden, ütősen.
A Társak című drámát a pénteki premiert követően márciusban már csak 27-én, szerdán láthatja a közönség, de akkor két alkalommal is műsorra tűzik, először délután egy órakor, majd este hétkor. Áprilisban pedig 6-án és 13-án, mindkét esetben szombaton este hétkor a stúdióteremben.
A rovat további hírei: Kultúra
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.
DSTV: színes múzeumi kavalkád
2025. jún. 08.
Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.
Közös énekszóval az összetartozás napján
2025. jún. 07.
Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.
DSTV: német diákcsapat a papírmúzeumban
2025. jún. 06.
Érdekes program várt a Széchenyi gimnázium dortmundi partnerintézményéből érkezett diákokra, derül ki a DSTV összegzéséből. A német gimnazisták ellátogattak a Magyar Papírmúzeumba, ahol még a papírmerítés rejtelmeibe is betekintést kaptak. Hangkép.
DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál
2025. jún. 05.
Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.










