Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gálázott a Petőfi

Oktatás
Dunaújváros
Petőfi iskola
gála
Dózsa Mozicentrum

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. már. 15., 12:25

Megtartotta hagyományos, nagyszabású gáláját a Petőfi iskola csütörtök délután a Dózsa moziban. A hagyományoknak megfelelően a páros évfolyamok adták elő produkcióikat.

Bár tavaly elmaradt, idén annál nagyobb várakozás előzte meg a Petőfi iskola hagyományos gálaműsorát, amit ezúttal is a Dózsa moziban tartottak. A csütörtök délutáni műsor kezdetén Rideg István intézményvezető köszöntötte a diákok szüleit, rokonait, az egykori igazgatókat és pedagógusokat, akik ellátogattak az eseményre. Mint mondta, nagy múltú hagyomány a Petőfi Gála, amin minden évben a páros évfolyamok diákjai léphetnek fel. Idén a 430 tanulóból közel 270-en léptek színpadra, ami városi szinten is egyedülálló. Ennek megfelelően a másodikosok először, a nyolcadikosok pedig negyedszer és utoljára álltak a közönség elé.

A nívós idegennyelvű oktatásuk bizonyítéka, hogy több műsorszámot is angol nyelven adtak elő a diákok, de nem csak énekeket, hanem egy komplett, tíz perces vidám jelenetet, amit a Gordon Ramsay-féle Pokol Konyhája című műsor ihletett. A jegyekből és a támogatói jegyekből befolyt összeget pedig teljes egészében a diákok környezetének jobbá tételére fordítják majd, illetve különböző rendezvényekre, versenyekre.

2. Galéria
Dunaújváros
Dózsa Mozicentrum
Petőfi iskola
oktatás
előadás

facebook megosztás

A Dózsa Mozicentrumban tartotta hagyományos gálaműsorát a Petőfi iskola. A rendezvényen az intézmény közel háromszáz tanulója lépett színpadra, ami városi szinten is egyedülálló!

Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
Petőfi Gála - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2019. már. 15.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: online érettségi felkészítő a Dunaújvárosi Egyetemen

DSTV: online érettségi felkészítő a Dunaújvárosi Egyetemen

2020. szep. 18.

Hatvan órás ingyenes közép- és emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamot szervez a Dunaújvárosi Egyetem; többek között matematikából, informatikából és fizikából. A jelenlegi helyzetre tekintettel a kurzusokon online formában vehetnek részt a továbbtanulók. Hangkép.

Online konferencia a felnőttképzésről

Online konferencia a felnőttképzésről

2020. szep. 18.

Online tájékoztató konferenciát szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium szeptember elejétől élő új felnőttképzési rendszer legfontosabb változásairól. Regisztráció itt és most!

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

2020. szep. 13.

Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot.

DSTV: tanévkezdés a Rudasban

DSTV: tanévkezdés a Rudasban

2020. szep. 11.

594 diák kezdte meg az idei tanévet a Rudasban szeptember 1-jén. A tanulók körében nagy népszerűségnek örvend az iskola, idén is a hirdetett férőhelyeknél többen választották az intézmény kínálatát. Körkép, hangkép.

A Civil Díj döntőse az Arany Iránytű Program!

A Civil Díj döntőse az Arany Iránytű Program!

2020. szep. 08.

"Érezte már úgy, hogy tenne – másokért, magáért, egy élhetőbb közegért –, de nincs idő, erő, energia? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van." Dunaújvárosi csapat is bekerült a Civil Díj 2020 verseny döntősei közé. Merre mutat utat és kinek az Arany Iránytű?

DSTV: három elsős osztállyal startolt a Vasvári

DSTV: három elsős osztállyal startolt a Vasvári

2020. szep. 02.

Három elsős osztályt indított a Vasvári Pál Általános Iskola a 2020-2021-es tanévben. A diákokat ünnepélyes évnyitóval, műsorral köszöntötték az intézményben kedden reggel. A vírushelyzet miatt különleges szabályok vannak érvényben az iskolákban, ugyanakkor a tervek szerint a hagyományos tanrendben folyik majd az oktatás. Hangkép.

DSTV: újra együtt – tanévkezdés a Móriczban

DSTV: újra együtt – tanévkezdés a Móriczban

2020. szep. 01.

Ahogy országszerte mindenütt, megnyitották kapuikat a városi oktatási intézmények is. A Móricz Zsigmond Általános Iskolában egy "öregdiák", Pintér Tamás polgármester köszöntötte az elsős diákokat a ma délelőtti ünnepségen. DSTV-összegzés a tanévnyitóról.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Hóvirág Kupáért fociztak

  2. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  3. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  4. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  5. DSTV: az éremművészet atyja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő