Képeken a dunaújvárosi sporttörténelem

doszerk - 2019. március 28. 20:12

Képek Dunaújváros sportéletéből címmel állított össze a városi sport történelmét bemutató albumot a József Attila Könyvtár. A hiánypótló alkotást ma délután mutatták be a szerkesztők, nem akármilyen közönség előtt.

A dunaújvárosi önkormányzat 2018. évi közművelődési pályázati támogatásának köszönhetően a József Attila Könyvtár Képek Dunaújváros sportéletéből: 1950-2002 címmel sporttörténeti albumot állított össze. A kötetet ma délután öt órától, egy fogadással egybekötött díszbemutató keretében mutatták be a szerkesztők a szakmai közönségnek, melynek tagjai között Cserna Gábor polgármester, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja is jelen volt.

A díszbemutató elején Cserna Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket, a dunaújvárosi sportélet meghatározó alakjait, számtalan hazai és nemzetközi siker letéteményeseit, kiemelve, hogy ahogy a múltban, úgy a jövőben is több sporttal kapcsolatos beruházás is megvalósul majd városunkban.

- Egy-egy diplomaátadó ünnepségen, ahol közel ezer vendég ül hozzátartozókkal együtt, könnyebb megszólalni, mint most, hiszen egy kivételes eseményen lehetünk együtt. Kivételes rendezvény ez, mert Dunaújvárosban, a Nemzet Sportvárosában vagyunk, s ezt a kitüntető címet 2000 óta viseljük büszkén, s az önkormányzat mindig is igyekszik méltó módon állni a sporthoz. Példaértékű ez a kiadvány, mely elmeséli a dunaújvárosi sportsikereket, lapról lapra, remek tematikával, nagyon könnyen megtalálható benne egy-egy ismert sportoló, edző, szakember. Ez a kiadvány maga a város, a városunk sportmúltja és jelene, s bízom abban, és ezt nyugodtan mondhatom az önkormányzat nevében, hogy a jövője is, ugyanis a sport az alapvető érték, akár a sportegyesületek támogatásáról, akár a létesítményen fenntartásáról legyen szó, ez az önkormányzatnak évente körülbelül másfélmilliárd forintjába kerül. Azért is értékes ez a könyv, mert hiánypótló. Ilyen kiadvány még nem volt a városban, minden sportszerető dunaújvárosi polgár örömmel veheti majd kezébe, akármelyik sportághoz kötődik is érzelmileg. A könyv a múltról szól, kicsit átvezet minket a jelenbe, de engedjenek meg pár szót a jövőről is. Az elmúlt időszakban elindított fejlesztések egyértelműen az utánpótlás és az élsport támogatását, fejlesztését szolgálják. Gondoljunk itt a tavaly szeptemberben átadott radari küzdősport csarnokra, gondoljunk az élményfürdő visszavásárlására, felújítására, a Fabó Éva Sportuszoda jelenleg is zajló felújítására, e kettő összekapcsolására, egy modern, a 21. századnak megfelelő sport és vízi központ kialakítására, termálkútra és szállodára, melyekről a kormánydöntés már megszületett, s a forrás is rendelkezésre áll. A szabadstrand fejlesztését sem felejtethetjük el, de jelenleg is zajlik a labdarúgó stadion korszerűsítése, s előttünk áll a sportcsarnok felújítása is. A sportcsarnokunk 1987-ben épült, az akkori igényeknek még maximálisan megfelelt, de most már látható, hogy megérett a helyzet az új csarnok megépítésére, hiszen nemcsak a kézilabda, hanem a röplabda és a futsal sportágak otthona is. Emellett nagyon fontos, hogy a két ütemben megvalósuló fejlesztése végén egyéb más, nagy, városi rendezvények is lebonyolíthatóak lesznek, gondolok itt koncertekre, kulturális rendezvényekre, szalagavatókra és ballagásokra is. Először is köszönöm dr. Dorkota Lajos fővédnök úrnak, hogy a könyv kiadása mellé állt, köszönöm mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett a kiadvány elkészítésében, köszönöm a József Attila Könyvtár igazgatónőjének, kollektívájának, hogy felvállalta, koordinálta a kiadvány megjelenését és a mai rendezvényt is, s természetesen örömmel ajánlom a "Képek Dunaújváros Sportéletéből" című albumot mindenkinek.

Dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára a kiadvány fővédnökeként köszöntötte a jelenlévőket, s a könyv dicsérete mellett elmondta, hogy a jövőben is igyekeznek minden támogatást biztosítani a helyi sport számára.

- Mikor ide beléptem, rengeteg olyan arcot láttam, akit még a pályán csodáltam. Nem találtam magam a könyvben, ami azt jelenti, hogy nem voltam aktív sportoló, viszont szurkolóként itt lett volna a helyem, s ha van hibája ennek a remek könyvnek, akkor az, hogy egy kis fejezetet megérdemeltek volna a dunaújvárosi sport törzsszurkolói, mert elég sokan vagyunk. Én két éves korom óta Vasas szurkoló vagyok, ezt örököltem édesapámtól, de sok időt fordítottam arra, hogy kijárjak a dunaújvárosi csapatok mérkőzéseire. 1990-ben már önkormányzati képviselőként volt szerencsém megismerkedni Kercsó Árpáddal, s megpróbáltuk az akkor nem létező csarnokot lefedni, megfelelő körülményeket biztosítani a jégkorong csapatnak. Ekkor már, mint szurkoló, s kezdő, amatőr politikusként próbáltuk rendezgetni a pénzügyi forrásokat. Aztán rajtam ragadt ez a feladat, s mai napokban is azzal foglalkozom, ha lehetőség van rá, hogy pénzt hajtsak fel, lobbizzak azért, hogy a helyi sportolók minél több forráshoz hozzájussanak. Akik ma itt vannak, rengeteget tettek a sportért és ezért rendkívül hálásak is vagyunk. Nem elfelejtve, amit polgármester úr mondott, átlépjük a tízmilliárd forintot, amit az elmúlt két évben a város a sportlétesítmények felújítására, fejlesztésére kapott. Reményeink szerint körülbelül két év múlva befejeződik az utolsó munka, a sportcsarnok is, a legmodernebb igényeket is kielégítő létesítményt kapnak a játékosok. Azok a játékosok, akikről itt Dunaújvárosban elmondhatjuk, hogy az utánpótlást tekintve nagyon erős bázisunk van, s akár a női kézilabdát, akár a labdarúgást, vagy a röplabdát nézzük, szinte száz százaléka a játékosoknak magyar. Ez sem utolsó szempont, mi utánpótlást nevelünk, arra költünk sokat, hiszen jobban megtérül a sportra fordított összeg, mint bármi más, egészséges gyermekeket nevelünk, akik aztán majd meghálálják ezt nekünk. Ez a könyv azért is jó, mert fel lehet villantani a régi emlékeket, magam is több olyan sportolóról láttam benne képeket, akiket jól ismertem, jól ismerek. Mindenkinek köszönöm az együttműködését, s mi a polgármester úrral csak azt tudjuk vállalni, hogy továbbra is szurkolunk és megfelelő anyagi forrásokat próbálunk biztosítani Dunaújváros sportjához - mondta dr. Dorkota Lajos.

A köszöntőket követően került sor a kiadvány bemutatására, majd arra a kerekasztal beszélgetésre, melyen az esemény vendégei mosolyogva, vagy meghatottan elevenítették fel emlékeiket Dunaújvárosban eltöltött éveikről, sikereikről. A díszvendégek között ott volt Gurics Attila, az olimpiai bronzérmes Gurics György birkózó fia, Gurisatti Gyula búvárúszó, paralimpikon, Horváth Lászlóné (Pancsi néni) tornaedző, Hubikné Tarján Éva, a városi kajak-kenu sport még ma is kiemelkedően aktív tagja, Kelemen István röplabdaedző, Kercsó Árpád jégkorongedző, Perjámosi Sándor és dr. Szabó József, a Dunaferr SE egykori elnökei, Tóth István labdarúgóedző, valamint Zsiga Gyula, a Bajnokok Ligája-győztes dunaújvárosi női kézilabdázók egykori edzője is.

Mint azt a kiadvány szerkesztőinek tájékoztatójából kiderült, az album képanyagát a Dunaújvárosi Hírlap és a Dunaferr SE archív fotóinak digitalizálásával, a József Attila Könyvtár képtárába került gazdag sportfotógyűjteményből válogatták össze, s ahol szükség volt rá, úgy saját anyagaikat egyéb forrásból származó felvételekkel egészítették ki. A kötetben tizenöt sportág képanyagát találhatják meg az érdeklődők, s a szerkesztők szándéka volt az is, hogy olyan sportágakat is megmutassanak, mint a műkorcsolya és a sárkányrepülés, melyekre már csak az idősebb városlakók emlékezhetnek. A könyv különböző fejezetei így képeken keresztül mutatják be egy-egy sportág helyi történetét, felidézve a fontos eseményeket, kiemelkedő sportvezetőket, edzőket és a legeredményesebb sportolókat. A kötetben tizenhat interjú is helyet kapott, melyben sportáganként egy-egy kiválasztott sportoló, edző, sportvezető vall sportolói pályájáról, dunaújvárosi sikereiről, további életútjáról, s a kiadvány törzsanyagát helyenként korabeli sajtóban megjelent cikkek egészítik ki. A könyv elsősorban azért született, hogy számba vegye a 2000-es évek elejéig terjedő időszak dunaújvárosi sporteredményeit, képekben villantsa fel Dunaújváros sportéletének nagy pillanatait, bemutassa a sikereket és a sikerhez vezető utat. A szerkesztők ugyanakkor nem kívántak rangsort felállítani arról, hogy melyik sportsiker, melyik versenyző teljesítménye az értékesebb. Inkább közösen szeretnének arra emlékezni, emlékeztetni, milyen sok kiváló versenyzőre, mennyi győzelemre lehetünk büszkék Dunaújvárosban.

Könyvbemutató a könyvtárban

Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán
Könyvbemutató a könyvtárban - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.