Dunaújváros Hetilap

Szijjártó: Nem válunk bevándorlóországgá

doszerk - 2019. március 15. 8:03

Lengyelország harmadik legnagyobb szolgáltatóközpontjában, Wroclawban avatott fel konzulátust csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ebből az alkalomból elmondott beszédében ígéretet tett arra, hogy nem kell öt évet várni a következő magyar képviselet megnyitásáig Lengyelországban, ugyanis Budapest jövőre újabbakat hoz létre Szczeczinben és Gdanskban a lengyel kormány hozzájárulásával.

„Ezekkel a képviseletnyitásokkal szeretnénk nyilvánvalóvá tenni, hogy egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk Lengyelországhoz fűződő kapcsolatainknak” – jelentette ki a miniszter.
Közölte, a wroclawi konzulátusnak az lesz a feladata, hogy a gazdasági, a kereskedelmi, az idegenforgalmi és a kulturális kapcsolatokat gyorsan és nagy lépésekkel fejlessze.A lengyel-magyar kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött: 10,2 milliárd eurót ért el.Lengyelország mára Magyarország negyedik legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált, és ebben mind Alsó-Sziléziának, mind Wroclawnak döntő szerepe volt – mondta.

Egyre nagyobb a kutatás-fejlesztési potenciál

Kifejtette, a wroclawi képviseletnyitás mellett fontos érv volt az, hogy ebben a városban 300 ezer céget jegyeztek be, amelyek közül nagyon sok a fiatal, kreatív, startupjellegű vállalkozás. Fontos érv volt az itt működő fantasztikus egyetemi struktúra, az egyre nagyobb kutatás-fejlesztési potenciál, valamint hogy Wroclaw mint új nagy szolgáltatóközpont építőipari beruházásokat vonz – mondta. Ezekből a beruházásokból már két nagy magyar építőipari vállalat is kiveszi a részét, és a Wizzair légitársaság a wroclawi repülőtér egyik legfontosabb partenévé vált – jegyezte meg.

„De nemcsak a város jelenét és jövőjét becsüljük nagyra, hanem gazdag történelmét is. Pontosan tudjuk, hogy milyen fontos szerepet játszott a lengyel történelemben, és büszkék vagyunk arra, hogy Wroclaw magyar kapcsolatokkal is rendelkezik” – jelentette ki Szijjártó Péter.

Számíthatunk egymásra

A miniszter szerint a lengyel és a magyar két olyan nemzet, amely mindig számíthatott egymásra, sőt alapvetően mindig csak egymásra számíthatott. Két olyan nemzet, amely sokat harcolt a szabadságáért, és a kommunisták ellen. Két olyan nemzet, amely tiszteli a történelmét, vallási és kulturális örökségét, és ragaszkodik ezek megtartásához. Két olyan ország, amelynek a nemzeti identitás megőrzése nem lehet kérdés.Két ország, amely most is szövetségesként vesz részt az Európa jövőjéről szóló vitákban, amely az erős nemzetek erős Európáját szeretné megteremteni, amely a keresztény Európa továbbélésében érdekelt, amely megőrzi azt, amit ezer év alatt felépített– szögezte le Szijjártó Péter.

„Persze, mi, magyarok és lengyelek, két közép-európai nemzet is vagyunk egyúttal. Ahhoz a Közép-Európához tartozunk, amely az európai növekedés motorja lesz a következő években. Közép-Európához tartozunk, ahol a józan ész vezeti a politikai, a gazdasági és a biztonságról szóló döntéseket. Közép-Európában vagyunk, ahol a nemzetek megőrizték identitásukat, ahol mi világossá tettük, hogy ide csak az jöhet be, akit mi beengedünk, és azt, hogy kivel élünk együtt, kizárólag mi dönthetjük el. Két olyan közép-európai nemzet vagyunk, amely a családok támogatásában látja a jövő zálogát” – szögezte le.

Nem válunk bevándorlóországgá

„Közép-Európa ereje az összefogásban van. Mi, akik a Visegrádi Négyek tagjai vagyunk, pontosan tudjuk, hogy az Európai Unió legszorosabb és leghatékonyabb szövetségének vagyunk a tagjai. Az elmúlt években olyan dolgokat értünk el együtt, amelyeket külön-külön biztosan nem érhettünk volna el. Számtalan alkalommal képviseltük sikerrel álláspontunkat Brüsszelben, és néha Brüsszellel szemben is. Világossá tettük mindannyian, hogy mi Lengyelország és Magyarország vagyunk, és nem válunk bevándorlóországgá” – jelentette ki Szijjártó Péter.

A rovat további hírei: Közélet

Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban

Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban

2025. szep. 30.

Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.

DSTV: ünnepi alkalom a református templomban

DSTV: ünnepi alkalom a református templomban

2025. szep. 30.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

2025. szep. 29.

Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.

DSTV: a tisztább környezetért

DSTV: a tisztább környezetért

2025. szep. 27.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.