Válságban van a nyugati fogyasztói társadalom, a keresztény kultúrának azonban vannak morális tartalékai — véli Douglas Murray brit közíró - írja a Magyar Nemzet.
A neokonzervatív gondolkodó szerint továbbra is ellenőrizetlenül zajlik a tömeges bevándorlás, miközben a multikulturalizmus képviselői továbbra sem ismerik be ideológiájuk képtelenségét. Murray — akinek könyve Európa furcsa halála címmel magyarul is megjelent — azt állítja, tagadhatatlan, hogy az iszlám vallásban vannak olyan elemek, amelyek az erőszak morális alapjaiként értelmezhetők.
– Azt olvastam önről, hogy ateista kereszténynek vallja magát. Ki tudná fejteni, hogy ez pontosan mit takar?
– Nem egy kiforrott fogalomról beszélünk. Azokra az emberekre használom, akik bár nem hívő keresztények, mégis részesei ennek a kultúrának, fontos a számukra. Én például nem tudok abban hinni, amit a kereszténység konkrét elbeszélésként leír. Ugyanakkor felismerem, hogy kivételes, nagyon erőteljes üzenetet hordoz, ezért szeretnék ehhez a közösséghez tartozni. Az ateista keresztény azért fontos fogalom, mert egyre több ember – tudományos meggyőződésből fakadóan – nem képes hinni Istenben, miközben nélkülözhetetlen, hogy ezek az emberek is megtalálják a helyüket ebben a kultúrában. Az ateista keresztény fogalma számomra ezt biztosítja.
– Felsőbbrendű kultúrának tartja-e a kereszténységet?
– Nagyon problémás azt állítani, hogy a kereszténység felsőbbrendű lenne. Mégsem véletlen, hogy az emberek nem Platónt olvasnak vasárnap a templomban – bár én azt jobban élvezném. A kereszténységben ugyanis megjelennek olyan gondolatok, amelyekkel még a klasszikus görög filozófiában sem találkozni, pedig az is az európai kultúra egyik pillére. Zsenialitása a megbocsátás értékében, s ezen túlmenően az ellenségeink iránti szeretetben van. Jézus parancsolata egy nagyon mély erkölcsi normát fektetett le kultúránkban, hiszen ez az emberi természet egyik alapvonásával szemben hat, azt ellensúlyozza. Ez pedig szerintem felsőbbrendűvé teszi a kereszténységet azokkal a vallásokkal szemben, amelyek arra buzdítanak, hogy gyűlöld és pusztítsd el az ellenségeidet.
– Az iszlámra gondol?
– Ahogyan a többi világvallás, úgy az iszlám is nagyon bonyolult eszme. Tagadhatatlan, hogy írásaiban vannak olyan elemek, amelyek az erőszak morális alapjaiként értelmezhetők. Bár ez nem jelenti azt, hogy valamennyi muszlim így értelmezi azokat a tanításokat, ez mégis az iszlám mélyen gyökerező problémája. Ha egy vallásban olyan utalások vannak, amelyek morális alapot teremtenek az erőszak alkalmazására, akkor teljesen jogos, hogy mi, a megbocsátást képviselő keresztények, megfogalmazunk aggályokat vele szemben.
– Érdekes, hogy éppen az irgalmasságban látja a két kultúra közötti törésvonalat. Én azt tapasztaltam, hogy a közösségekre épülő keleti kultúrákban az emberek sokkal megbocsátóbbak egymással, mint a versenyt, a fogyasztást a középpontba helyező nyugati individualizmusban. Nem gondolja, hogy ez a keresztény érték mára elkopott a modern nyugati világban?
– De, ezzel egyetértek. A legutóbbi könyvem végén azt a kérdést teszem fel, hogy mit lehet tenni napjaink szélsőségesen individualista, narcisztikus, a fogyasztásra épülő társadalmaival. Szerintem itt kell a kultúrának és a vallásnak közbelépnie. Ha valakit szembesítünk azzal, hogy saját társadalma a fogyasztáson kívül semmilyen más szerepet nem adott neki, az illető biztosan megretten, elgondolkodik – még az Instagram-függő idióta is. Ösztönösen érezzük ugyanis, hogy emberi mivoltunkból adódóan sokkal többek vagyunk egyszerű fogyasztónál, ahogyan ösztönösen érezzük azt is, hogy többek vagyunk az állatoknál. A kereszténység értelmezi ezt az ösztönt, tanítása szerint az embert az különbözteti meg az állattól, hogy ő Isten gyermeke. Nehezebb kérdés, hogy vajon honnan ered ez az emberi ösztön. A kereszténység szerint a Teremtőtől, de ahhoz, hogy a nyugati társadalom morális problémáit megértsük, ezeken a kérdéseken nem csak a hívő embereknek kellene gondolkodniuk.
– A multikulturalizmus képviselői úgy gondolják, hogy éppen a kultúrák találkozásával, keveredésével léphet előre az emberiség. Ezt a nézetet teljesen elutasítja?
– Nem utasítom el teljesen, de mivel a multikulturalizmus képtelenségeket állít, alapjaiban kritizálom. Azt állítja például, hogy az emberiség történelme állandó vándorlás, vagyis a migráció természetes állapot. Én sokat utazom, és minél többet látok a világból, annál világosabbá válik a számomra: ami ma Európában történik, egyáltalán nem természetes. A multikulturalizmus ideológiájának másik képtelensége, hogy nem veszi figyelembe a kulturális különbségeket. Nézetük szerint a kultúrák, sajátosságaiktól függetlenül, bekerülnek egy olvasztótégelybe, majd abból valami egységes massza keveredik ki. Ez viszont nyilvánvalóan nem igaz. Nagyon is számít, hogy mely kultúrák találkoznak egymással, és az sem igaz, hogy miután találkoztak, mindig valamilyen összeolvadásra kerül sor. Ennek az eszmének a képviselői nem teszik fel maguknak ezeket a kérdéseket. Márpedig szerintem azért nem, mert nagyon félnek a válaszoktól.
– Az Európában történtek nem igazolták már, hogy tévedtek?
– Nem feltétlenül. Nem állíthatjuk ugyanis, hogy két kultúra találkozása esetén nincs esély a sikeres integrációra. Erre van létező példa. A probléma az, hogy ehhez számos együtthatónak kell egyszerre megjelennie, márpedig nem ismerjük a pontos képletet. Ez nagyon veszélyes kísérlet, és azt kívánom, bár ne kellene Európában próbálkozni vele. Mintha egy szülőnek egyetlen esélye lenne beadni egy addig nem tesztelt ellenszert a beteg gyermekének, miközben a rossz választás halálos lehet.
– A multikulturalizmus nem gyógyír. De nem lenne más, működő modell a tömeges migráció kezelésére?
– Nincs tökéletes modell. A megoldás logikája persze elég egyszerű, nagyon alaposan meg kell vizsgálni a bevándorlókat, és az alapján dönteni arról, hogy kit fogadunk be és kit nem. A legfontosabb lépés, hogy csökkentsük a beáramlás mértékét. Innen indulhat a probléma kezelése. Addig ugyanis semmi értelme nincs integrációs stratégiákról beszélgetni, amíg százával, ezrével érkeznek idegen kultúrákból emberek, és Európában azt sem kérdezzük meg tőlük, hogy kik ők, honnan jöttek, és mi az, amiben hisznek.
– Biztosan ekkora lenne a baj? A statisztikák a bevándorlás csökkenését mutatják.
– A statisztikák valóban csökkenést mutatnak, legalábbis, ami a Törökország, illetve az Észak-Afrika felől érkezőket illeti. De Nagy-Britanniában éves szinten még mindig hat számjegyű a bevándorlás, a kormány képtelen százezer fő alá mérsékelni ezt a mutatót. Ráadásul a bevándorlás nagy része továbbra is illegálisan történik. Hiába tesznek nagyobb erőfeszítést a kormányok a bevándorlás feletti ellenőrzésük kiterjesztésére, a szabályokat nem sikerül betartatni, miközben számos nyugat-európai nagyváros nem tudja megoldani a problémát. Párizsban az út közepén sátoroznak emberek. Szerintem a fejlett világban ennek nem lenne szabad megtörténnie.
– Hosszú távon sincs okunk az optimizmusra? A fejlődő világ számos országa ténylegesen fejlődik, Kelet-Ázsiában és Afrikában is két számjegyű GDP-növekedést mutatnak fel egyes gazdaságokban. Nem lehetséges, hogy egyszer csak megfordul a migrációs trend, és az elvándorlók egyszer csak visszatérnek a szülőföldjükre?
– Vannak valóban gyorsan fejlődő országok, de nem ez az általános. Visszatérő kérdés, hogy mi a különbség a Keleten élő britek és a Nyugatra költözött ázsiaiak, afrikaiak között. Előbbieket miért hívjuk expatoknak, utóbbiakat pedig miért migránsoknak? A különbség az, hogy az Öböl menti országokban dolgozó brit nem akar a helyi társadalom részévé válni. Dolgozik pár évet, majd hazamegy Londonba, és a spórolt pénzből vesz egy lakást. A fejlődő országból érkező bevándorlóknál más a helyzet. Az elmúlt években Európa nyakába szakadt az, amivel előtte évtizedek óta nem mert szembenézni. Angela Merkel kancellár a 2010-es potsdami beszédében maga vallotta be: a német társadalom nem hitte el, hogy a vendégmunkások végül maradni fognak. Teljesen igaza volt. Azóta eltelt kilenc év, és Európa ma sem tud szembenézni a hibáival.
- magyarnemzet.hu -
