Ákos is fellép a DUDIK-on
Lassan teljes a fellépők névsora a tizenegyedik DUDIK fesztiválra. Az alsó Duna-partra érkezik többek közt a 30y, Majka, a Halott Pénz és Ákos is.
Aki a tavalyi, jubileumi tizedik DUDIK fesztiválon hiányolta az igazi nagy durranást az most megnyugodhat, hiszen Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb énekese is fellép majd az alsó Duna-parton június 12-15 között. Ő nem más, mint Ákos, aki 2010-ben A katona imája című albumával visszatért oda, ahonnan igazából el sem ment, a magyar popzene legfelső szintjére, ahol a kilencvenes évek eleje óta bérelt helye van. Pár évvel a rockzenei albuma után érkezett a szintipop válogatás, a 2084, ezzel együtt pedig a régi dalok teljes áthangszerelése és az addig is lenyűgöző színpadkép teljesen világszínvonalúra emelése. Ezzel együtt pedig egyre kevesebb fellépést vállalt, volt olyan év, amikor csak a százezer látogatót is meghaladó fesztiválokon lépett fel és volt olyan is, amikor "csak" egy dupla Aréna koncert erejéig láthatta a közönség. Dunaújvárosban már több, mint tíz éve nem járt, a legújabb két albumáról egy dalt sem adott elő, de szerencsére június 15-én vége a hosszú várakozásnak. Bátran kijelenthetjük, hogy a DUDIK-on még nem lépett fel hozzá mérhető előadó, hiszen az a színpadtechnika, eszközpark és stáb egyik másik magyar zenekarnál sem áll rendelkezésre, tehát akár szólóban is megérné a jegyárat a fesztiválra, de szerencsére a szervezők másokkal is készültek és Ákoson kívül is elég erős line up-ot sikerült összehozniuk.
A szerda nyitónapon június 12-én már biztosan fellép Majka, aki a Fonogram miatt nagy balhét rendezett az elmúlt héten, de nem akkorát, mint tavaly augusztusban Curtis esetében. Mindenesetre Majka még mindig az egyik elsőszámú, és az egyik legnépszerűbb hip-hop előadó, aki bármelyik fesztiválon a nagyszínpadon kap helyet több ezres tömeg előtt, a jó bulit pedig még sosem kellett hiányolni az előadásain. Előtte azonban még fellép a The Biebers, vagyis Puskás Peti és testvére, Puskás Ádám Dániel zenekara, akik hét évvel ezelőtti megalakulásuk óta egyre feljebb és feljebb lépnek a népszerűségi listán. Szintén ezen a napon egy dunaújvárosi sztár is érkezik, méghozzá Horváth Tamás, aki tavaly óta népszerűsége csúcsán áll, júniusban viszont újra hazai közönség előtt énekelhet.
Csütörtökön a pár éve apróbb stílusváltáson átesett ByeAlex és a Slepp következik, akik egyre inkább megtalálják az utat a fiatal közönség szívéhez. Persze aznap mindenki inkább Marsalkó Dávidot várja majd, hogy minden slágert együtt énekeljenek vele. A Halott Pénz már visszatérő zenekarnak számít a DUDIK-on, de a népszerűségük cseppet sem csökkent, így biztosan nagy tömeg várható aznap. Az őrület később csak fokozódik majd, a sátorban a Katapult DJ tolja majd a tört ütemeket.
Pénteken egy igazi visszatérőt köszönthetünk, amikor érkezik a Zanzibár zenekar. Terecskei Rita és a rendkívül szimpatikus együttese már túl van a csúcson, de a dalok és az előadás még mindig ugyanolyan élvezetes, mint 15 évvel ezelőtt. Az a nap úgy tűnik a visszatekintésről szól majd, hiszen az élőzenés produkciók után a party sátorban megkezdődik az Emlékek Éjszakája, vagyis a kilencvenes évek végén, és a kétezres évek elején népszerű slágereket tömörítő programsorozat.
Szombaton a már említett Ákos mellett a Dudik állandó "tartozéka", a 30y és fellép majd, de nem csak a hagyományőrzés miatt jó hír a szereplésük, vagy azért, mert közel 20 éve az egyik legjobb alter zenekar az országban, hanem azért is, mert az elmúlt hetekben jelent meg új albumuk, amiről biztosan Dunaújvárosba is hoznak majd ízelítőt. A party sátor zárásáért Pixa felel majd, csak tartson ki addig a lendület.
A jegyértékesítés már elkezdődött, a fellépők névsora viszont még nem teljes, pár nagyobb zenekar bejelentésére (főleg a pénteki napra) azért még joggal számítunk. Elkésve viszont még nem vagyunk, a június 12-15. között megrendezésre kerülő DUDIK fesztiválig még majdnem két hónap van hátra.
A rovat további hírei: Kultúra
Ötórás koncertet adnak Depeche Mode-dalokból magyar előadók
2025. már. 10.
A Depeche Mode ismert dalai magyar előadóktól hangzanak el november 27-én a fővárosi MVM Dome-ban egy öt órán át tartó koncerten.
Nőnapi köszöntés a 4-es körzetben
2025. már. 07.
Barta Endre alpolgármester, a 4-es választókörzet önkormányzati képviselője nőnap alkalmából virágokkal lepte meg a körzetben élőket, illetve több intézmény dolgozóihoz is ellátogatott. Nőnap bár szombaton van, a köszöntéshez sosincs túl korán!
Versíró pályázatot hirdetett a könyvtár
2025. már. 05.
"Én, József Attila, itt vagyok!" – névadója emléke előtt főt hajtva, és a magyar költészet napja alkalmából hirdetett versíró pályázatot a József Attila Könyvtár. Verseljen József Attila után – szabadon!
DSTV: Jókairól mai szemmel a könyvtárban
2025. már. 03.
A Magyar Széppróza Napja országos programja és a Jókai Mór 200 emlékév alkalmából tartottak előadás a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jubileumi eseményt novella-adaptáció és beszélgetés színezte. Hangkép.
Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját
2025. már. 03.
Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik
2025. feb. 25.
A közösségi kezdeményezés helyszíne nem meglepő módon a Resti Bisztró lesz, ahol a Rosti iskola gimnazistái mutatkoznak be egy-egy kamaratárlat erejéig – először most szerdán.
DSTV: a kamera igézetében
2025. feb. 24.
Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget. Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.