Bővítik a parkolókat
Parkolót bővítenek az új Vasmű úton és megoldják a vízelvezetési problémákat is.
Huszonnyolc új férőhellyel bővült a Pajtás utcai parkoló, amelyet még januárban adtak át a környéken lakóknak. A körzet önkormányzati képviselője, Lassingleitner Fruzsina akkor vázolta, hogy tanulmányterv készült további férőhelyek kialakításáról: a Liszt Ferenc kertben és az új Vasmű úton növelnék a parkolók számát. A napokban egyeztetést tartott a városüzemeltetési osztály és a DVG Zrt. szakembereivel a Vasmű út 47-57. számú lépcsőházak előtti parkolók bővítéséről. Mint azt Lassingleitner Fruzsina elmondta, már megérkezett a végleges építési engedély. Első ütemben a Vasmű út 53-57. szám előtti szakaszon végeznek majd munkálatokat, a kivitelezést a nyáron kezdik meg.
A jelenlegi hat darab párhuzamos parkoló helyett merőleges beállású férőhelyeket alakítanak ki, térköves borítással. Hozzátette, évek óta problémát jelent az, hogy nem megfelelő a felszíni csapadékvíz-elvezetés a területen, de a mostani munkálatokkal ezt is megoldják. Ezen kívül akadálymentesített, intelligens gyalogátkelőt, vagyis okos-zebrát fognak itt kialakítani. A Liszt Ferenc kert esetében szintén megvan a tanulmányterv, de az engedélyekhez szükséges a közterület alakítási terv (mivel nagyvárosias lakóövezet alá tartozik), a képviselő ezt a tervet is megrendelte a városüzemeltetésről.
A rovat további hírei: Közélet
Megnyílt a Béke városrész postája
2024. nov. 27.
A tervezett időpontban, tehát november 26-án reggel nyolc órakor megnyílt a Március 15. téren lévő postahivatal, ezzel pedig a Békében élők visszakapták a városrész postáját. A nyitás pillanatát egészen komoly érdeklődés, sőt sorállás jellemezte.
Fontos a tűzvédelem, de a törődés mindennél többet ér
2024. nov. 26.
A Pentelei Nyugdíjas Klub minden hétfőn klubdélutánt tart a Pentele Klubházban. A szokásos heti összejövetelen ezúttal részt vett Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője is, aki rövid tűzvédelmi tájékoztatót tartott a nyugdíjas klub tagjainak.
Ha jön és ellenőriz a kéményseprő…
2024. nov. 26.
A balesetek elkerülése, illetve az egészségügyi, élet-, és vagyonbiztonság érdekében fontos a kémények tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése. A társasházakban és családi házas övezetben is a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi az égéstermék-elvezetők rendszeres ellenőrzését.
Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás
2024. nov. 25.
Csőtörés miatt elmarad a tanítás a Dózsa iskolában, adta hírül az intézmény közösségi oldalán megjelent tájékoztató. Gyorshír, de igyekszünk mihamarabb további részletekkel szolgálni!
Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton
2024. nov. 25.
Véglegesítette a város egyik fő közlekedési útvonalával kapcsolatos közleményét a DVG Zrt. Várhatóan december közepéig módosul a forgalmi rend a Szórádon – méghozzá keddtől!
A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"
2024. nov. 24.
Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.
November 26-án nyit a Béke városrészi posta
2024. nov. 23.
Egészen pontosan kettő esztendő telt el azóta, hogy bezárt a Dunaújváros 8-as, azaz a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Akkor azt mondta a Magyar Posta, hogy ideiglenes az intézkedés, meg hogy spórolnak.