Elhunyt Bács Ferenc
Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden elhunyt Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest Főváros Díszpolgára - tudatta a művész családja az MTI-vel.
Mint írják, Bács Ferenc végső búcsúztatásáról később intézkednek.
Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben (Sibiu) született 1936. június 19-én és Kolozsvárott nőtt fel. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színészfőiskolán szerzett diplomát, majd a Tompa Miklós vezette Székely Színház társulatához szerződött. Bár a színház megbecsült tagja volt, egyre jobban nyomasztotta Nicolae Ceausescu kommunista diktatúrája. Végül úgy döntött, hogy családjával együtt áttelepül Magyarországra. A román hatóságok 1977-ben engedélyezték, hogy akkori feleségével, Tanai Bella színésznővel, nevelt fiával és lányával, Bács Katival, aki szintén színésznő áttelepülhessenek. A színművész hamarosan Magyarországon is népszerűvé vált.
Egy évadot töltött Miskolcon, egyet Győrben, azt követően hívta Várkonyi Zoltán a Vígszínházba. Nyolc évig volt a Szent István körúti társulat tagja, 1987-ben szerződött a József Attila Színház társulatához, majd szabadúszó lett. 1992 és 1998 között a Nemzeti Színházban játszott, 2000 és 2003 között Sopronban lépett fel, majd ismét szabadfoglalkozású művészként folytatta pályafutását. Évekig tanított beszédművészetet a Színművészeti Főiskolán.
Bács Ferenc ismertebb főszerepei között van Newton A fizikusokban, Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, Tót Örkény István darabjában. Évekig járta az országot Színek és évek, majd Színek az életemből című önálló estjeivel. Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük A ménesgazda, az Októberi vasárnap, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A vörös grófnő, az Angyalbőrben és a Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásban.
Hosszabb kihagyás után 2006-ban Márai Sándort keltette életre az Emigráns - Minden másképp van című magyar-olasz koprodukcióban, Márai műveiből is gyakran olvasott fel, az író aforizmáiból, gondolataiból hangoskönyve is megjelent. A közreműködésével készült hangfelvétel Lukács evangéliumából 1989-ben az év lemeze lett. Számos filmben volt narrátor és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, többek között hangját kölcsönözte Tigrisnek a Micimackóból, A Klinika című sorozatban Klausjürgen Wussownak, azaz Brinkmann professzornak vagy Ian McKellennek, azaz Gandalf mágusnak a Gyűrűk Ura- és Hobbit-filmekben. A tatabányai Jászai Mari Színházban rendezett is, Richard Nash Esőcsináló című darabját vitte színre.
Bács Ferenc művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben érdemes művészi címmel ismerték el. Az emigráns című film főszerepéért 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal tüntették ki, 2011-ben lett kiváló művész. A Kossuth-díjat 2015-ben vehette át rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként.
-MTI-
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.









